Nem
kérem, hogy tökéletesnek láss, és szemet hunyj a hibáim felett. Azt
sem, hogy megváltoztass, vagy lámpásként ragyogd be az árnyékvilágomból
kifelé vezető utat. Még csak elfogadnod sem kell, vagy bármit is
gondolnod rólam, a másik felem pedig végképp ne légy, maradj csodás
egészedben, s engem is hagyj meg önmagamnak!
De kérem, hogy figyelj rám, leginkább akkor, ha nem értesz belőlem semmit, s ne engedd közénk férkőzni a közömbös csendet! Talán így sikerülni fog, ha mégsem, én akkor is szeretlek.
(Hegyi László)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése