A szenvedélyek tánca

 

A szenvedélyek tánca

Rabul ejt a megszólaló zene,
mozdul a láb ismerős ütemre,
kezdődik a tánc, magával ragad,
édes gyönyörtől hangunk elakad.

Összesimul testünk - eggyé válunk,
lélegzet sincs külön - erre vágytunk,
arc az archoz ér, érzem - most vagyok,
pillantásod éget és felragyog.

Fekete selyeminged rád tapad,
verejtékcseppektől csillog hajad,
érzéki ritmus vágyban fürdetett,
az idő állt - csak a szív lüktetett.

Egymáshoz érve sóvárog a test,
mámortól remeg, kegyelemért esd,
a perc mintha örökké tartana,
együtt dobban szívünk a dallamra.

Combod érint, vad szenvedély izzik,
a két táncos egyként tovasiklik,
nincs elfojtás, a szabadság tánca,
ez tangó - az érzékek varázsa.

 

 

(Kristófné Vidók Margit)

 

 

Csak Neked!

Csak Neked!

Az álom és a költészet szabad.
Az vagy, akinek képzeled magad.
Lehetsz király vagy koldus, egyre megy.
Anyja után vágyódó kisgyerek,
elestél? Hagyd, hogy felemeljelek,
s ha dalolok, hidd azt, hogy csak Neked!

(Kamarás Klára)

André Rieu - Edelweiss - YouTube

Hymne á l' amour- Andre rieu - YouTube

André Rieu - Auld Lang Syne - YouTube

André Rieu Once Upon A Time In The West - YouTube

A tegnap küszöbén

 

A tegnap küszöbén

Egy szó, amely megtöri a csendet,
Pár dal, ami úgy kell, mint a só,
Egy kéz, ami akkor kap el éppen,
Amikor már csak zuhanni volna jó.

***

Egy éj, mely színes áradatba fordult,
Hajnal előtt előhívatnám,
Egy lap, mi a radírtól letisztult,
Mint az a hely, ahol oly rég jártam már.

***

Egy vers, amit feledésből írtam,
Egyszer talán valakit elér,
És a harc, mit mások miatt vívtam,
Viszem magammal a tegnap küszöbén.

(Mikula István)

 Jó lenne

Jó lenne hólepte
csúcsnak lenni,

Ép lantban ép hangnak
húrja lenni.

Rosszaknak tollammal
gátat vetni,

A létnek, a szépnek
ágyat vetni.

(Dufek Mária) 

 

 Kolev András:Múzsa

A földön járva vágysz egy csillagot,
bokádon súly, a mennydörgés feletted.
Sosem fakul, s a jel, mit itt hagyott:
örök marad, mert fényeddé szeretted.

Egy kő alá, mint kincset rejted el,
s onnan melenget olthatatlan lángja.
A szádban íz, s a lelkeden lepel,
mely fájó sóhajod mondatra váltja.

Sorok között ragyogva testet ölt,
érintve ujjaid pillant szemedbe.
Hallgat, s a csendje minden űrt kitölt.
A versed kész, s egy könnycsepp hull kezedre.

(Kolev András)

Szívem zenéje

 

Szívem zenéje

A zene olyan,
mint tengernek habja,
körülvesz,
elandalít,
elrepít oda,
hová szíved visz,
hová madarak röpítenének el.
Elmerülsz a hangok
lágy hullámaiban,
s a mélyből feltörő
pezsgő örvények
színes viharában.
Ez a zene,
mely véredből véredbe
ömlik,
újjászüli álmod,
s ott állsz újra
egy új világra várva.
Ó végtelenek zenéje,
fürödjek benned
míg élek,
ne hagyj el,
s aztán én is legyek
egy vigasztaló dal,
egy fénysugár
ott fenn,
a csillagporos égen.

(Dobay Ferenc)

Barnaby: Hárfa...

 

Barnaby: Hárfa...

Méltón szólsz és múltba nyúlsz,
elmereng a képzelet, vándorútra kél.

Ó, ti boldog Istenek, fényre gyúl`
- e szerelmes énetek fuvallata mennyit ér,
megpendülve húrjain, s felmorajlik-e a tenger,
ha simogatnak lágy ívű kezek ujjbegyekkel csipkelődve;
akarnak-e kinyílni a harangok lelketekben?

Ma álmodj velem, hallgasd dalom.
Érezd a lényem, szűnjön a fájdalom.
Lágyan szellő legyezzen, hajnali harmat
kezedhez érjen, s hangom hallva érezd a vágyat,
találj bennem mindig nyugalmat.
Háborgó lelked csendesítem, halkuljon haragod hullámverése,
bánat és öröm a mindenség rád osztott földi része...
Sírva szeretsz, vagy szeretsz, ha sírsz,
egy szót sem szólsz. Könnyekkel írsz, gyűlölsz, nevetsz,
bárhol lehetsz. Csendet, ha vágysz, csendben szeress...
Messze repít képzeleted. Szilaj folyók, lágy tengerek,
csillagmezőn ezüst veret,
szemedre édes álommal ereszkedek...
Hallgass engem, s ha rám figyelsz, érzel,
lebeg a lelked, magadba nézel,
könnyűvé válsz, súlya sincs a testnek,
nincs már határ, s nem kötnek gúzsba keresztek.
Zengő dallam lengi be az étert, szellőhárfán hajlongnak szavaim,
húrjaim ércén bús lidércek angyaloknak örök szerelmet ígérnek,
oltom szomjad, csillapítom éhed, hangomban égi igéket hallani...

Istenek hangszere, Te, gyógyír e világra, irgalom lángja zenéd,
ördögként csábítasz el, s mint angyal fogsz szerelmet vallani...

A természet festése...

A természet festése elgondolkodtató, hiszen maradandóan ott van és ott is marad az ember szeme előtt. (...) Talán arról van szó, hogy némely festők a természetnek azokat a titkait látják meg, amelyek a futó pillantás előtt rejtve maradnak.


(Salamon Pál)