Mi a Szerelem?
Megosztom veled a gondolataimat erről. Mert mindenki természetesnek veszi, rásüti mindenre, ez szerelem. Ha már érzünk egy cseppnyi vonzódást, egy darabka testi vágyat, egy icipici lángot, ráfogjuk, szerelmes vagyok.
Annyira akarod az érzést, hogy magába a szerelembe vagy szerelmes, és mindenkire ráhúzod a szerelem-ruhát, akivel életed során találkozol. Mindenki az igazi a szemedben, főképp, ha végletesen romantikus vagy – vagy éppen ellenkezőleg, ha félsz a szerelemtől, és menekülsz tőle, akkor még ha valóban az érzés születik is meg benned, a világ végéig futsz, ha megérzed, ez szerelem, hideg vagy, elutasító, félsz átadni magad az érzésnek, a romantikus lelkeket pedig, akik állandóan szerelmesnek hiszik magukat, cinizmussal figyeled.
A szerelem valójában EGY. Csak egyetlenegy szerelmünk van egész életünkben. Felkaptad a fejed? Hát persze. Tiltakozol. Számolni kezdesz a fejedben.
Lássuk csak.. szerelmes voltam a volt férjembe/feleségembe, az exembe, az első tinikori szerelmembe…. sorolod magadban.
A fizikai vágyon alapuló hirtelen kialakuló szexuális kapcsolat, mely kényelmi okokból válik összeköltözéssé, az NEM szerelem. Az testi vágy melyből sok esetben lesz gazdasági közösség – azaz házasság. Mert jön a gyerek, mert valahol lakni kell, mert minek cuccoljunk már ide-oda. Megszerettétek egymást, igen. De ez csak ragaszkodás, összetartás. Fájdalmas? Igen. Talán azért végződött válással…
A hirtelen fellángolással induló, majd a kezdeti érzéshez ragaszkodó, és azt gyűrő, de hamar egymás mellett éléssé és kényszer-kötődéssé változó kapcsolat NEM szerelem. Az elfogadás. Elfogadása annak, hogy valamikor valamit éreztél és ő is érzett, de az emberi agy fura szerkezet, az endorfin be tud csapni. Attól még, hogy szeretkezés, főzés, tévézés közben éppen boldog vagy, de ha olyat szól, ami nem tetszik, konkrétan meg tudnád fojtani, és több a kapcsolatban a hiány mint a többlet, nos, az nem szerelem.
A szülői házból menekülő, gyorsan összeházasodás, összeköltözés, az egy helyen lakunk, egy albérletben, jöjjünk össze, úgy kényelmesebb, és hasonló helyzetek, ahol lassan beleszeretnek egymásba, az sem szerelem. Ott a ragaszkodás, a kötődés, a két ember közötti harmónia, béke és jól kivitelezett közös élet – jó esetben – kialakít egy szeretetet. A szeretet az nem szerelem. A szerelem része a szeretet, de sokkal több is annál. Amikor szeretet van benned valaki iránt, és kötődsz hozzá, elfogadod őt, tudsz vele együtt élni, az egy gyönyörű kapcsolat, de nem kapcsolódás. Jól elvagytok – mondják rátok mosolyogva. Mégis, be kell vallanod magadnak, habár biztos, hogy most hevesen tiltakozol, hogy valójában nagyon szeretnéd átélni az érzést, amit szerelemnek hívnak.
Ha azért szeretsz valakit, mert erősebb nálad, az csodálat.
Ha azért, mert gyengébb, az önigazolás, hogy megmentheted.
Ha azért, mert ragaszkodik hozzád, és könyörög, el ne hagyd, az sajnálat.
Ha azért, mert arra vársz, majd csak beléd szeret, az önbüntetés.
Ha azért, mert régóta melletted van, az megszokás.
Ha azért, mert a gyerekeid anyja/apja, az tisztelet.
Ha azért, mert közös a lakás, közös a hitel, az kötelesség.
Ha azért, mert valamikor egyszer régen szeretett, a kapcsolat elején, az emlékekbe való menekülés.
Nem véletlenül különbözteti meg a magyar nyelv a kettőt.
Szer-etet, Szer-elem. Az egyik csak táplál, a másik maga az élet.
A szerelem az EGY. Egyetlen szerelmed van egész életedben, ha tetszik, ha nem, ez így van. A többieket szeretted, de nem véletlenül nincsenek az életedben, vagy ha még ott vannak, nem véletlenül érzed, hogy valami óriási űr van benned.
A szerelem egy sok évszázadon, évezreden átívelő, sok előző életet felölelő, testi-lelki-szellemi egység valakivel, akiben a lelked másik fele lakozik, akit látsz, hallasz, érzel, akit elfelejteni sem tudsz, elengedni sem igazán, csak éppen annyira, amennyire a túléléshez szükséges.
A szerelem nem múlik el. Azt évtizedek sem tudják meggyilkolni. A szerelem úgy lobban lángra két ember között, hogy alapjaiban változtatja meg az életüket, ha sok éven át nem találkoznak is, egyik pillanatról a másikra újjáéled, mintha nem telt volna el sok év közben, és ott folytatják, ahol abbahagyták. A szerelem nem kérdőjelezi meg önmagát, oka sincs, nincs kiindulópontja, mert évezredes érzés, a lelkek között lobog és csak másodsorban a testek között. A szerelem nem csupán testi vágy, ragaszkodás, elfogadás.
A szerelem legyőzi a félelmet. Legyőzi a fájdalmat, a hiányt, a haragot, a befolyást, a hazugságot, mindent.
Az Univerzum legerősebb energiája, és nem véletlen, hogy a férfi-nő kapcsolódás változtat meg mindent most, itt, Földanyán. Az igazi, és egyetlen szerelem. Ami feltétel nélküliséget, összetartozást, ami az enyém, az a tiéd is érzést, megadást és odaadást, türelmet és küzdelmet, megfellebbezhetetlenséget és kitartást rejt magában.
Nincs több szerelem az életedben, csak az az egy, és ez így volt az összes előző reinkarnációdban is. Ha már felismerted Őt, akkor tudod. A szerelem nálunk hatalmasabb. Nem tudjuk kikerülni. A szerelem maga a sorsunk, amit közösen megírtunk magunknak. A szerelem egyetlen és örök, mondják közhelyesen. Van benne valami, hiszen minden közhely igaz.
A szerelemnek nem számít az idő. Nem érdekli az önáltatás. A menekülés sem. A riválisokat sorra kiüti, hiszen tudja, erősebb náluk. A szerelem maga a tudat. A tudás. Tudod és tudja, kár tagadni, kár menekülni, elvesztegetett idő csupán.
A szerelem maga a múlt, a jelen és a jövő.
A szerelem az élet. Megkérdőjelezhetetlen. Visszavonhatatlan. Megszüntethetetlen. Akár felvállalod, akár nem, a szerelem nem szűnik meg. Menekülhetsz, de önmagad elől nincs hova… Rohanhatsz más karjaiba, hamar rájössz, ez nem az, amit kerestél. Mert amit kerestél egész életedben, az benned van, és sok ezer évről hoztad magaddal. A lelked már eleve úgy született le, hogy a szer-elem benned volt és a másik feledben ott a szerelem másik fele, és a kettő rezonál. Már születéskor. Ezért gyakori, hogy már gyermekkorban érezzük az igazit.
Hívhatjuk ikerlángnak, az igazinak, a másik felünknek, a nagy Ő-nek,
ezek csak jelzők.
A leghelyesebb megfogalmazás az, hogy a társadban ott vagy te, és benned ő. Egyek vagytok, és ha egyszer találkoztatok, már nem tudtok többé úgy élni, mint előtte. Eltelhet sok év. Önáltatás, bosszú, menekülés, hazugság, más nők, más férfiak. A szerelmetek azonban ott lesz évek múlva is, és addig kínoz belül, addig hallatja a hangját, míg végre meg nem hallod.
A szerelemért tenni kell. Küzdést is önmagában rejt, hiszen arra késztet, hogy változz, fejlődj, haladj, lerombold a falaidat, és kijöjj a magad alkotta börtönből. Mert a szerelem nem viseli a rácsokat, a falakat, a kényszerzubbonyt. Neki szabadság kell, és addig küzd, veled, amíg végre meg nem adod magad neki.
A szerelem a legnagyobb erő az Univerzumban. Alapjaiban rengeti meg a földet, az eget.
A szerelem tűz és lángolás, de lassú parázs is.
A szerelem rohanó folyó, viharos tenger és lassú, simogató tó.
A szerelem szélvihar, tornádó és gyengéd lágy szellő.
A szerelem földrengés és kitörő vulkán-én, de virágos nyári rét.
Ha félsz a szerelemtől, előbb vagy utóbb, legyőzi a félelmedet.
Ha menekülsz tőle, utolér.
Ha megtagadod, rákényszerít, hogy beismerd.
Ha rejtegeted, hangosan kiabál, míg fel nem vállalod.
Ha elutasítod, addig küzd, míg be nem engeded.
Nem mi irányítjuk a szerelmet, hanem Isten. Mi csak befogadjuk.
Ne feledd, egyetlen szerelem van az életedben. A többinek köze sincs ehhez az érzéshez, az csak szeretet volt, vagy épp önbüntetés, karma, miegymás.
A szerelem hit, bizalom, tudat.
A szerelem nem idővel alakul ki, hanem azonnal, mint a villámcsapás, úgy jön és marad, amíg élsz, sőt azután is.
EGY-Lélek
Zuhansz a mélybe, elengedve a korlátaidat,
Leomlottak a falak, a Torony nem véd többé,
Csupasz lélekkel engeded át magadat
a Mindennek és az EGYnek.
Eddig tartott a fél-elem, jó volt üresnek lenni,
Nem hinni, nem szeretni,
Kerülni a fényt és mindazt, ami igaz,
Bezárni MAGadat önnön börtönödbe.
EGYetlen szó kellett csak, ami éppen akkor ott volt,
Szó, kép és érzés pontosan célba talált benned,
nincs többé az, ami eddig voltál,
mert már nem vagy EGYedül.
A szer-elem tud a legfélelmetesebb lenni,
mert meg-adást követel és fel-adást kényszerít,
Amikor két lélek összekapaszkodik a zűrzavaros világban,
vállalva azt, hogy együtt zuhanva összetörnek,
és főnixmadárként születnek újjá egymást formálva át.
Mert a szerelem és a halál egy és ugyanaz,
Mert amikor a két lélek összefonódik,
meghal a régi és megszületik az új,
feltétel nélkül, félelem nélkül, titkok nélkül,
egymás elé térdelve, meg-adva MAGukat az EGYségnek.
A szerelem nem fáj, csak a félelem fáj,
a zuhanás után nem számít már semmi,
a két lélek az új élet reggelén örökre
megtanul EGYnek lenni.
(Vörösné Végh Eszter)
