Mindenki okkal kerül életünkbe.

 

Senkivel nem találkozunk véletlenül életünkben. 5 sorsszerű kapcsolattípus létezik

Mindenki okkal kerül életünkbe.

Sok igazság rejlik abban a kijelentésben, miszerint nincsenek véletlenek a világon. A leghétköznapibb dolgok is részét képezik az összképnek, és nagyobb célt szolgálnak. Ebben rejlik a Világegyetem varázsa.

Az élet nem egy nyugodt, békés utazás. Tele van hullámvölgyekkel és emelkedőkkel, néha nehezebb pillanatok várnak ránk, máskor könnyebbek. Az élet minden egyes részlete, még a legkisebb és legjelentéktelenebb tapasztalatok is, fontosak és értékesek. Az Univerzum pedig elkísér bennünket az úton.

Utunk során sok különböző emberrel találkozunk, akiknek mind más a célja. Minden találkozásnak megvan a maga jelentősége, hiszen mindenkitől tanulhatunk valami újat z életről. Egyes emberek egész életünk során mellettünk maradnak, másokkal csak rövid ideig hoz bennünket össze a sors, de ezeknek a találkozásoknak is megvan a maga értelme.

5 típusú kozmikus kapcsolat létezik:

1. Emberek, akik felébresztik a bennünk rejlő lehetőségeket

Vannak olyan emberek, akik feltűnnek az életünkben, és gyökeresen megváltoztatják azt. Direkt vagy indirekt módon kiprovokálják a változást. Néha már csak azzal is fontos változtatásokat hozhatunk az életünkben, ha ezekre az emberekre gondolunk. Ők a példaképeink, akikhez hasonlítani akarunk, lehetnek akár hírességek, akár különleges emberek, akik inspirálnak. Az Univerzum gondoskodik róla, hogy a megfelelő pillanatban lépjenek be az életünkbe.

Ezek az emberek felébresztik a bennünk rejlő potenciált, és cselekvésre sürgetnek.

2. Emberek, akik emlékeztetnek valamire

Vannak olyan emberek, akik csak azért jelennek meg az életünkben, hogy emlékeztessenek bennünket a céljainkra. Az Univerzum azért hozza őket az életünkbe, hogy ne tévedjünk le a saját utunkról.

Ezek az emberek emlékeztetnek rá, kik vagyunk, és kivé szeretnénk válni.

3. Emberek, akik segítenek növekedni

Vannak olyan kapcsolatok is, amik abban segítenek, hogy fejlesszük a személyiségünket. Mellénk szegődnek, és velünk együtt járják az utat. Megtörténhet, hogy néha ellenünk tesznek, vagy kiprovokálják, hogy részt vegyünk egy kalandban. Segítenek megtanulni mindazt, amit magunktól nem lennénk képesek megtanulni.

Ezek az emberek arra ösztönöznek, hogy fejlődjünk.

4. Azok az emberek, akik rövid ideig maradnak, aztán kilépnek az életedből

Vannak olyan emberek, akik csak nagyon rövid ideig maradnak az életünkben, néha olyan jelentéktelennek tűnő pillanatokig, hogy észre sem vesszük őket. Találkozhatunk velük például a metrón, az utcán vagy egy kávézóban, rövid ideig beszélgetünk, és lehet, hogy nem is alakul ki köztünk szorosabb kapcsolat. Az ők céljuk, hogy megerősítsenek bennünket, és bizonyítsák, nem vagyunk egyedül.

Ezek az emberek segítenek, hogy ne érezzük egyedül magunkat az úton, felvidítanak.

5. Azok az emberek, akik hosszú ideig az életünk részesei maradnak

Vannak olyanok is, akik hosszú ideig az életünk részesei maradnak. Őket nehéz megtalálni, de rendkívül értékesek a számunkra. Mellettük biztonságban és kényelemben érezhetjük magunkat. Ők a barátaink, a családtagjaink, vagy akár a lelki társaink.

Ezek az emberek a társaink, akiknek ugyanaz, vagy legalábbis nagyon hasonló a küldetése, az életútja, mint a miénk.

Nem kell mást tenned, mint türelmesen várnod, mert előbb vagy utóbb biztosan feltűnnek majd az életedben. Ha pedig egyszer megérkeztek, örökre melletted maradnak.

 

Filantropikum

Ők azok, akik a legváratlanabb pillanatban adják a legtöbbet...

 

Vannak emberek, akik úgy érkeznek az életünkbe, mint a tavaszi szellő – könnyedén, váratlanul, mégis megérintve a lelkünket.

Nem ismernek minket igazán, mégis egy pillantással, egy mosollyal, egy kedves szóval fényt gyújtanak bennünk.

 

Nem maradnak velünk, nem válnak életünk részévé, mégis nyomot hagynak.

 

Ők azok, akik a legváratlanabb pillanatban adják a legtöbbet – anélkül, hogy tudnák. Egy idegen, aki nem kér semmit, mégis gazdagabbá tesz minket. Egy találkozás, ami nem tartozik sehová, mégis örökre megmarad.

 

És mi mást adhatnánk nekik cserébe, mint egy mosolyt, egy halk köszönetet, és azt, hogy soha nem felejtjük el őket?

 

(Lupás Adrienn)

Igen, egyszer találkozunk...

 

Majd egyszer találkozunk. Talán nem fog megállni a világ, és az sem biztos, hogy meglátva magad szememben elakad a lélegzeted. Talán nem lesz hatáskeltő eső, sem romantikus háttérzene, naplemente pedig főleg csak akkor, ha rajzolok.

De egyszer találkozunk és rebbenő pillangó-simítással a kezem véletlenül a kezedhez ér, és majd nem tudsz betelni velem. És csókban mondod el, amit hinni sem remélek. És félni kezdünk mindketten, hogy innentől már csak elronthatjuk. És mégis... meztelen tested testemhez ér, s már az sem számít, ha mindössze egy napig tart a mi örökünk, a lényeg az, hogy megtörténik.

Igen, egyszer találkozunk és utána minden reggel ott fekszel mellettem, este pedig ölelésed melegében hagyom magam mögött a múltat, s látom fények nélkül is ragyogónak a következő napot.

Mert egyszer már csak egyetlen szívverésnyire leszel tőlem, és nem lesz eső, naplemente, romantikus háttérzene, sőt a világ sem áll meg, egyedül csak én. Előtted.

 

(Hegyi László)

A legnagyobb ajándék...

 

A legnagyobb ajándék az, amikor érezhetjük és megélhetjük, hogy valóban odatartozunk a másik emberhez. Amikor a pillanatban a Lényünk összeérhet, együtt, egyszerre vagyunk jelen. Lelkek találkozása ez a pillanat szentségében. Itt, ebben a pillanatban, itt van minden. Egyszerre és tökéletesen. Pontosan úgy, ahogy lennie kell.

Ha ezt a pillanatot nem tudod megélni, ha ez a találkozás nem születik, születhet meg, akkor teljesen mindegy, hogy mi az amid van, mert enélkül minden elveszik, minden értelmetlenné válik.

Az emberi élet egyik fő értéke: valódi találkozás egy másik Lélekkel, emberrel.

Becsüld meg ezeket a pillanatokat, keresd a lehetőséget, hogy minél többször megélhesd!

 

(Váradi Andrea)

A kedvesség maga a lélek csendes ragyogása...

A kedvesség maga a lélek csendes ragyogása, amely átszövi az emberi kapcsolatokat, és hidat épít szív és szív között.💕

 

(Lupás Adrienn)

Az első találkozásunkkor a lelkek már felismerték egymást...

 

Az első pillanatban megszeretni valakit minden szerelem ősélménye. Nem később szeretsz bele – ez nagyon ritka –, hanem mindjárt az elején. "Ő az!" Akinek élete főélménye a szerelem, az pontosan tudja ezt. Ezért hajszolja az újat, az ismeretlent. Az első pillanatért.

 

De itt jön a lényeg: az első pillanat nem mindig jelenti azt, hogy azonnal minden sínen van. Sokszor heteket, hónapokat, vagy akár éveket is várni kell, míg a sérült lelkek és az ego megérnek arra, hogy a szeretet kiteljesedjen.

 

A mi történetünkben ez egy évet jelentett. Az első találkozásunkkor a lelkek már felismerték egymást, de a múlt sebei és az egónk akadályokként álltak közénk. Mégis, az első pillanat, az első találkozás emléke kitörölhetetlen. Az első gondolat örökre velem maradt.

 

Onnantól kezdve nem szabadulsz. Egyszerűen csak tudod, hogy a nehézségek ellenére is egymás ölelésében értek majd révbe. Jöhet az a pillanat mikor már nem is beszélgettek, mégis tudod hogy ez változni fog. Persze voltak az úton segítőim akik adták a hitet, de igazából minden tőlem függött.

A lelkeinkbe vetett hittől.

Én is tudtam. Nem volt könnyű, de minden várakozást felülmúlt az akikké lettünk és együtt is leszünk. Hiszen folyamatosan fejlődünk emelkedünk.

 

És tudjátok, mit? Őszintén, én sem hittem benne, amíg meg nem tapasztaltam. A sorsszerű találkozás, az ikerlángok egymásra találása nem mese. Létezik. Csak időt kell adni neki – és hinni. Az első pillanat pedig végig elkísér majd.

Az a rohamos fejlődés meg amit egy ilyen kapcsolódásban meg tapasztalsz na meg az a hihetetlenség amit ha nekem mondanának talán én magam sem hinném el. De megtapasztaltam azt milyen amikor csak a tested van jelen és minden csakrátok, a lelketek kapcsolódik mintha egy új dimenzióba lépnél.

És igen létezik.

 

Sose adjátok fel az első pillanat emlékét, mert abban ott van minden. Ha dolgotok van egymással akkor együtt lesztek.

 

Ági Homonnai

Két személyiség találkozása...

 

"Két személyiség találkozása olyan, mint két kémiai anyag érintkezése: ha reakció lép fel, mindkettő átalakul."

 

(C. G. Jung)

Nemcsak osztódunk...

 

Nemcsak osztódunk, hanem újra meg újra össze is találkozunk. És ezt a találkozást hívják Szerelemnek. Mert amikor egy lélek kettéosztódik, mindig egy női és egy férfi lélek lesz belőle.

(Paulo Coelho)

Az igaz szeretet fényében...

 

"A lelkek tánca az univerzum színpadán, ahol minden találkozás egy újabb lépés az egymásra találás felé. Az igaz szeretet fényében, a sors útjain vezetve, végül mindig egymásra találunk, hogy közösen emelkedjünk fel a csodák világába."

 

(Homonnai Ági)

Az univerzum hozott el hozzám, megkötötte sorsunk fonalát...

 

Az univerzum hozott engem, keresztezd a történeteinket, mert benned van valami, ami passzol az evolúciós utamhoz.

Talán egy lecke, amit a lelkemnek meg kell tanulnia.

Az alvás ajándéka, amit a segítségeddel felébredhetek.

A megbántott érzés, aminek tanulnia kell, gyógyít.

Egy cél, amit egyesítettünk, teljesíthetünk.

Az univerzum hozott el hozzám, megkötötte sorsunk fonalát, mert van bennem valami, ami segítheti fejlődésed pályáját.

Ki tudja, lehet, hogy a múlt töredékei, amiket le kell vágnunk.

Valamit, amit a lelkem tudja, hogy meg tudja mondani.

Önszeretet, bátorság és érzékenység érzéseit, melyeket talán segíthetek megerősíteni.

A szeretet lüktetése, amit kifejezhetünk egymásnak.

Az univerzum hozott össze minket, és biztosan nem véletlenül. Mert egyetlen találkozó sem véletlen. Történeteinket magunk rajzoljuk, tanulunk belőlük, növekedünk és fokozatosan felébresztjük a szeretet gesztusából fakadó erőt.

Amikor két út keresztezi egymást, mindegyik ember tud egy kicsit hozzájárulni önmagából, és magába szívni egy keveset abból, amit a másik adni tud.

Néha ezek az utak keresztezik egymást, csak egy rövid találkozás erejéig, egy adományért, amire a lelkünknek oly nagy szüksége van. Mint egy rejtett mester, aki meghajol nekünk, tanítást hagy és távozik.

Néha ezek az utak keresztezik egymást, hogy ugyanaz az úttá váljanak, ahol ez a találkozás két zarándok útjává válik, akik kéz a kézben sétálnak az evolúció...

Az univerzum hozott el hozzám, és a szív megmondja nekünk, hogy mit jelent az a találkozás, és milyen irányt kell követnünk, de tudom, hogy amikor az univerzum valakit az életünkbe hoz, az sosem véletlenül történik!

 

(Alexander Gruber)

Minden út "erkölcsös", amelyik fölfelé vezet.

 

"Vannak karmikus kapcsolatok, amelyekben a sors olyanokat köt össze, akiknek más a vérmérsékletük, a természetük, sőt lelki fejlettségük színvonala is.

De valahol a mélyben, a zavaros, boldogtalan felszín alatt valami titkos egységtudat, szeretet, vagy összetartozás érzés mégis működik!

Ezt vétek megbontani! (...)

Ezt az összetartozást nem az dönti el, hogy miféle veszedelmes drámákat élnek át, nem is a templomi örök hűség Isten előtt - hanem az, hogy minden viszály ellenére a fejlettebb, érzékenyebb lélek felemeli-e boldogtalan, elvadult társát, avagy az húzza le őt a saját poklának színvonalára.

Ha utóbbi: azonnal válni kell.

Ha az előbbi: maradni, s vállalni minden keserves áldozatot.

Ez az ÉN morálja.

Semmi köze félelemhez, brutalitáshoz, bármiféle társadalmi vagy vallásos előíráshoz.

Minden út "erkölcsös", amelyik fölfelé vezet.

S "erkölcstelen", ha a mélységbe visz."

 

(Müller Péter: Benső mosoly)

 

Mi lenne, ha…

 

Mi lenne, ha…

Az emberi találkozások, a lelkek találkozása valójában már az első pillanatban eldől.

De mi érzékeny, empatikus emberek mennyi időt vesztegetünk el arra, hogy olyan embereket győzködjünk a szeretet fontosságáról, saját értékeinkről, és küzdünk azért, hogy meglássák kik is vagyunk valójában…akik már az első pillanatban eldöntötték, hogy bezárják a szívüket, becsukják a szemüket a fényünkre, mert egész egyszerűen zavarja őket a ragyogás.

Kitartunk és maradunk. Egy idő után elfáradunk, és megértjük a szeretet nem az, hogy folyton odatartjuk a másik orcánkat egy-egy “pofonért”.

Talán még addig a pontig is eljutunk, hogy megpróbáljuk az igazságunkat eljuttatni azokhoz, akik minden szavunk előtt már előre eldöntötték, hogy meg sem hallják amit mondunk.

S ekkor egy végső csapásként, amikor hosszú évek hallgatása, tűrése után szót emelünk, hallatva hangunkat a nem méltó bánásmódért, az alapvető emberi tisztelet teljes hiányáért…mindezt nem győzni akarásból, hanem keresve a szeretetet tesszük – hogy végre szóljon hozzánk, hogy félre értettük, részéről is van szeretet, figyelem…

A párbeszéd helyett sértettséget kapunk. S mi leszünk a hibások, hogy mertünk szólni. Határokat kijelölni. Az emberi önzéssel, igazságtalansággal, egocentrizmussal, kettős mércével szemben szót emelni. Hisz egyenlőtlen kapcsolatban már nem akarunk. Nem tudunk létezni.

Mi lenne, ha nem harcolnánk…Ha nem önmagunk hibáztatnánk…Ha nem akarnánk mindent megbocsátani, se önmagunknak egy illúziót hazudni…

Mi lenne, ha megtanulnánk elengedni. Nem legfelsőbb igazságot keresni. Hanem saját szívünknek megengedni, hogy oda vigyen, ahol szeretet van, ahol az első pillanatban látják kik vagyunk.

Mi lenne, ha nem feküdnénk le lábtörlőnek, hanem saját értékeinket meglátva, nem a düh és a harag elfojtásában, mernénk változtatni, s igaz barátokra, társakra, szerelemre…számunkra igaz emberekre lelni.

Mi lenne, ha mától megengednénk és nem zavarna mit gondolnak rólunk…hogyan mutogatnak és ítélkeznek azok, akiknek az első pillanattól bűnösök vagyunk.

Mi lenne, ha végre elkezdenénk önmagunkat is szeretni. S a mérgező, lelkünk fényét nem látó, nem tisztelő emberekkel határt húzni.

Ne kezdd el magyarázni ki vagy… aki először nem látott téged, azzal nem egy, nem közös az utad.

Időd és energiád kincs. Fordítsd arra, hogy megtalálod azokat, akikkel szeretetben, békében, egymás lelkét, tulajdonságait kölcsönösen tisztelve járjátok az isteni utat.

 

30.09.2023By admin