Egy nap találkozni fogsz egy lélekkel, aki szintén a tiédet kereste.
Valakivel,
aki az élet útjain járva ugyanúgy hiányolt valakit, akinek még nem
ismerte sem a nevét, sem az arcát — de akinek a lelkét már régóta
ismerte.
Mert a legnagyobb találkozások valahogy már korábban megtörténnek az életben.
Ám önmagában a találkozás nem elég, ha nincs meg az a belső érettség, amely képes megtartani.
Mindkét
félnek szüksége van egy kiadós adag lelki növekedésre ahhoz, hogy egy
találkozásból közös utazás szülessen. Mert a találkozás csupán a kezdet —
az út kihívásai fogják megmutatni egy kapcsolat célját, és azt, meddig
képes két ember együtt haladni.
Ahogyan
vannak, akik csak azért érkeznek az életünkbe, hogy tanítsanak, majd
továbbmenjenek, úgy vannak olyanok is, akik azért jönnek, hogy
maradjanak és együtt növekedjenek velünk.
Azok
az emberek, akik hozzád kapcsolódnak, mindig megtalálnak majd az úton.
Addig is gondoskodj magadról, a fejlődésedről, a lelkedről, a szívedről.
Tanulj
meg örülni a saját társaságodnak, értékelni önmagadat, szeretni magad —
függetlenül mások szeretetétől. Ne csak várj, és ne tedd az életedet
várakozássá.
Ne add át önmagad valaki kezébe abban a hitben, hogy majd ő vigyáz rád.
Csodálatos emberek fognak érkezni az életedbe, de a boldogságodért való felelősség akkor is a tiéd marad.
Mert senki sem azért jön, hogy kiegészítsen — az emberek azért érkeznek, hogy kitágítsanak.
Senki nem fogja helyetted végigjárni az utadat, de elkísérhet rajta.
És ha mindketten készen vagytok, eljuttok egy közös célhoz.
Minél jobban gondoskodsz önmagadról, annál inkább olyan embereket vonzol,
akik összhangban vannak azzal, amit kisugárzol — és annál mélyebbek és szebbek lesznek a találkozásaid, és maga az utad is.
(Alexandro Gruber)
