Van az emlék…

 

"Van az emlék…

 

Ami sok emlék. Valaki itt hagyta őket. Valaki, aki elment. De hagyott valamit. Sok emléket. Sokszor felidézhetetlen, már csak foszlányokban, érzésekben, félelmekben, fájdalmakban, apró örömökben, pillanatokban élő emléket. Amelyek itt vannak egy darabka hangban, néhány képben, teleírt füzetekben, néhány hátrahagyott ecsetben, ecsetvonásban. És benned. Mert nem csak emléket hagyott. Annál sokkal többet. A valóságot. Az életet. Az emléket, amely tovább él. Nem szavakban, nem gondolatokban, nem tettekben, és nem tárgyakban. Hanem magában az életben. Egy másik életben. Ami az övé is. Így válik az emlék jelenné, jövővé. Lehet ennél többet hagyni?

 

Igen, létezik ilyen emlék."

 

(Csitáry - Hock Tamás)

Kun Magdolna - Halk ima

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kun Magdolna - Halk ima

 

Ma anyámért és apámért mondok halk imát.

Abba súgom könnyhullatva a szeretet szavát,

hogy odafenn is érezzék, ott se feledjék,

őrizem még szíveiknek édes melegét.

 

Halk sóhajú imáim mind az égbe szállnak,

ott adnak majd hangot a szeretet szavának,

mely elmeséli nékik, hogy nincs oly távolság,

amin a szív üzenete ne hatolna át.

 

Ma anyámért és apámért mondok halk imát,

abba rejtem köszönetként a gyermeki hálát,

mely elmondja helyettem, hogy ők voltak nekem

azok, kiket mindenkinél jobban szerettem.

 

Csak mennek, csak mennek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csak mennek, csak mennek

 

Csak mennek, csak mennek, egyre sokasodnak,

egymás után sorban, csendesen haladnak.

Arcukon szelíd mosoly, lelkük mélyén béke,

így vonulnak alázattal a Jóisten elébe.

 

Hirtelen mentek el, még el sem köszöntek

mindazoktól, akiket nagyon szerettek,

kiknek részei voltak, kik hozzájuk tartoztak,

kiket legbecsesebb ékként szívükben hordtak.

 

Csak mennek, csak mennek, egyre sokasodnak,

egymás után sorban, csendesen haladnak,

Szemükben már nincs félelem, nincsen fájdalom,

békét leltek, megnyugvást ott a másik oldalon.

 

Amit itt hagytak, az a temérdek, sok-sok kihullt könny,

ami az itt maradottaknak szeméből tör föl,

mikor rájönnek, hogy szeretteik hirtelen halála

egy démoni erő javait szolgálta.

 

Csak mennek, csak mennek, egyre sokasodnak,

lelkükben már nincs helye bosszúnak, haragnak,

mert meglelték Isten mellett azt a lelki nyugalmat.

ami levett vállaikról minden fájdalmat.

 

Legyetek ott fenn az égben nagyon boldogok,

és örüljetek annak, hogy nektek megadattatott,

helyet kapni odaát, abban a szebbik világban,

ahol az életnek éppen úgy folytatása van.

 

(Kun Magdolna)

Aranyosi Ervin: Halottaknak napján

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aranyosi Ervin: Halottaknak napján

 

Halottaknak napján,

gondolkozz el, kérlek!

Mennyire fontosak

azok, akik élnek?

 

Milyen gyakran gondolsz

rájuk szeretettel?

Jelenthet-e annyit,

mint ki régen ment el?

 

Ilyenkor az ember

temetőbe jár ki,

Elmúlt szeretteit

véli megtalálni.

 

Közben annyin élnek

magányosan, távol,

kire nem jut idő,

kit a szív nem ápol.

 

Pedig a halottak

a szívünkben élnek.

A hétköznapokba

bőven beleférnek.

 

M’ért nincs az élőkért

ugyanilyen ünnep,

ami lángra gyújtja

apró mécsesünket.

 

Aki elment, jól van,

csak egy más világon,

s nem tud örvendezni

levágott virágon.

 

Földdé porladt testet

látogatsz a sírnál.

Élőkért tehetnél,

ahelyett, hogy sírnál!

 

Oly sok a magányos,

kinek nem jut semmi.

Ki örülni tudna,

ha tudnák szeretni.

 

Ám ezt meg se látod

– tudod – attól félek.

Megbékélni kéne,

s nem visz rá a lélek.

 

Vársz, amíg késő lesz,

mikor már nem bánthat,

akkor száll szívedre,

majd a gyász, a bánat.

 

S jön halottak napja,

s mész a temetőbe,

bocsánatot kérni,

s elbúcsúzni tőle…

Közeleg Mindenszentek és ...

 

" Közeleg Mindenszentek és ...Halottak napja.

A gyászban sok szépség van. S az átváltozásban, a búcsúban, a fájdalomban mindig megérzem a magasabb világ jelenlétét.

Lelkünk soha nincs olyan közel a Valósághoz...mint a Temetőben...

Itt vége az őrületnek és a hazugságoknak...

Az Élet épp olyan meztelenné válik...mint a születésünk pillanatában...

Nincs már gazdag...szegény...ellenség...barát...

A falak leomlanak...az irigységek elpukkannak...

és megszűnik az esztelen rohanás...

Jó illat van a temetőben...

És utólag eszünkbe jut...hogy szeretnünk kellett volna egymást...😥

Igen..."

 

(Müller Péter)

Nem sokára újra eljön a mindenszentek ünnepe...

Nem sokára újra eljön a mindenszentek ünnepe, a sokaság a sírokhoz járul emlékezni elvesztett családtagjaikra. Megtelnek a temetők mécsesekkel, hiába a reggeli csípős hideg, útnak indulnak ma is, hogy virágot vigyenek szeretteik sírjára. Édesbús ünnep, mert néha jól esik az emlékezés. Újra élni lélekben a karácsonyokat, mikor még együtt volt a család, emlékezni a kedves történetekre, anekdotákra a családi legendáriumból. Most hogy ilyen nehéz időket élünk, talán még fontosabb fókuszálnunk a valódi emberi értékekre, hiszen ahol a szívünk, ott az igazi kincsünk, nem a pénztárca mélyén. A család, a kisközösségek ereje abban rejlik, hogyha van szeretet, akkor egymást támogatva, egymást segítve mindent át tudnak vészelni. Nagy erő van ebben, és erre az erőre támaszkodva, bízva az összetartásban még a legnagyobb kihívásokkal is bátran szembe tudunk nézni.

 

Szeretettel írva: Mackó Mónika tollából.

Lelkek találkozása

 

Lelkek találkozása

Ősz van. A levegő nyirkos, borzongatóan hűvös. Köd tompítja az élet fényét. A természet őszi színekbe öltözik, hozza magával a változást. Elalszik, így emlékeztetve minket az elmúlásra. Ebben a csendes melankóliában a fákról színpompás levelek hullanak a földre elengedve az életet, mindazt, ami pótolható, mindazt, ami valóban számít. Ott maradnak a fák csupaszon, védtelenül, de mégis egy új tavaszt várva, amikor ismét életre támad a természet.

Egy ilyen lelassult, megállásra és elgondolkodásra intő időszakban van mindenszentek és halottak napja. A temetőkben több millió gyertya fénye jelzi hűségünket eltávozott szeretteink felé. Sírok mellett állva lapozunk emlékeink között, és imádkozunk. Mindenki a saját imáját, melyet csak ő ért, és talán az, akihez érkezett. A lelkek találkozása ez, az emlékezés hullámhosszán, végtelenségben, a pislákoló mécsesek fényénél, a fákról lehulló, őszi levelek alatt...

 

(Deverdics Éva)

 

Van egy nap...

Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.

 

(Fekete István)