2021. november 28., vasárnap

Advent – első gyertya

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Advent – első gyertya - Aranyosi Ervin
 
Advent első vasárnapján felgyullad egy gyertya fénye,
Melegítse át szívedet, legyen fénylő eredménye.
Kezdődik a csodavárás, ahogy egykor Jézust várták:
szeretettel, bizalommal, a tűz lángját körül állták.
A megváltó tiszta fényt hoz, szeretetet, ami éltet.
Felemel a puszta földről, Isten fiává fogad téged.
Szeretettel tárd ki lelked, öleld át a nagyvilágot,
kívánd azt, hogy minden ember itt a Földön, legyen áldott!

2021. november 26., péntek

Advent első vasárnapja elé

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Advent első vasárnapja elé
 
A hétköznapok rohanásában,
Legyen számodra néhány óra,
Mikor szívedet betakarja,
A béke puha, álomtakarója.
Hunyd be a szemed, és pihenj meg,
Hallgasd, ahogy a csend mesél,
S amit szeretettel, szívből adnak,
Elfogadni azt soha ne félj.
Tanuld meg: lehet ébren álmodni,
Fényeset, szépet, ezer csodát.
Hagyd, hogy kihulló könnyed lemossa,
Fájdalmas múlt útjának porát.
Életünk sokszínű tarka függöny,
Sötét a bú, s az öröm fehér.
Az ember, mert így van megteremtve,
Ösztönösen is folyton remél.
Nem is tudjuk tán, de mindig várunk,
Sokszor talán csak néhány szóra.
Barátra, szívre, egy kis mosolyra,
Hogy jusson ránk is néhány óra.
Nem gyenge az, aki mer szeretni,
S választ sok kérdésre nem keres.
Szemünkkel nem látjuk, mi a fontos,
A lényeghez a szívünk vezet.
 
(Farkas Éva)
 

Aranyosi Ervin: Derűd szórd szét!

 



 
 
 
 
 
 
 
 
 
Aranyosi Ervin: Derűd szórd szét!
 
Keress okot a nevetésre,
a szép dolgokat vedd csak észre!
Ne sírj, panaszkodj szüntelen,
ne hagyd, lelked feszült legyen!
Lazíts és élvezd ki a percet,
s amíg akad, s van kit szeretned,
szánj időt rá és adj figyelmet!
Legyen a párod, jó barátod,
bárki, akiről szólhat álmod,
legyen akár a gyermeked,
nyisd rá megértőn szemedet!
 
Nevetni kell! Sokat beszélni,
a pillanatban mélyen élni,
s élvezni azt hogy itt lehetsz.
Ennyit magadért megtehetsz!
Ha adsz, majd kapsz is, ez a dolgod,
a lét a pillanattól boldog,
mikor érzéssel megtelik,
feltöltődnek a sejtjeid.
Vidám lehetsz a nevetéstől,
mosolytól, kedves szívveréstől.
 
Nevess, ez fájdalomra gyógyír,
vidámítson ezernyi jó hír,
keresd a fényt a földi létben,
a természetben, napsütésben,
este a Holdban, csillagokban,
a kikelt, földbe szórt magokban,
melyek élednek, s nem haboznak,
rügyet, virágot, élményt hoznak,
színezve véle életed.
Csak annyi kell, hogy észrevedd!
 
Mindenkinek köszönj mosollyal,
rajzolj mosolyt szép szóval, tollal!
Fesd szebbé ma még szürke világod,
válts csak valóra színes álmot!
Mutasd csak meg, mire vagy képes,
juss el a másik szép szívéhez!
Melengesd lelked mosolyával,
emeld fel szíved szép szavával!
Derűd szórd szét, mint sors magot,
amelyben lelked ott ragyog.
 

"Nem tudsz mindent irányítani...


"Nem tudsz mindent irányítani. Néha lazíts, és hidd el, hogy a dolgok a helyükre kerülnek. Egy kicsit engedj ki, és hagyd az életet megtörténni."
 
(Kody Keplinger)

2021. november 24., szerda

Lépj csak előre békével...

 

"Vannak egyenes utak, és vannak, amelyek hosszú kanyargás után sem jutnak célba. Mindez nem fontos. A lényeg, hogy reggel, amikor kinyitod a szemed és ablakodra nézel, érezd, hogy ki kell tárni. Ki a világra, mert befelé nem jöhet a jó, csak, ha beengeded. Adni is csak kifelé adhatsz. Mindent, amit csak tudsz. Ezért ne sajnáld a figyelmet, a törődést és a szeretetet. Szórd két kézzel, pazarold el, hisz el nem fogyhat! Olyan kosárból hintheted szét, amelynek az aljáig le nem ér a kezed.
Az utadról ne gondolkodj! Csak haladj előre és meglátod, bármennyire sáros vagy repedezett is, mindig lesznek kis virágok, amelyek akkor is kibújnak, ha valaki el akarja tiporni őket. Ilyen a tied is, csak ne menj el mellette sietve. Hajolj le hozzá, simogasd meg a tekinteteddel és örülj, mert így lesz a te jelzőfényed! Azt mutatja meg, hogy van miért élned, hogy nincs hiába egyetlen emberi szó vagy érzés sem. Lépj csak előre békével, harag nélkül, és ne hagyd, hogy a gyorsan növő útmenti gazok betakarják lágyan ringó lépteid nyomát."
 
(Imre Hilda)

2021. november 17., szerda

És hálás lehetsz minden egyes percért...

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szerda - Az ő élete, nem a te életed
 
Nagyon szereted. Hihetetlen jó vele. Mint borsó meg a héja...
Tudom. Csodálatos érzés!
Egy valamit azonban tudnod kell: Az ő élete, nem a te életed.
Nem lehetsz a helyében, ahogy ő sem a tiédben.
Nem dönthetsz és akarhatsz helyette.
Nem változtathatod meg, ha ő nem akarja a változást.
Nem formálhatod a saját képmásodra.
Nem bánhatsz úgy vele, mint magaddal.
Még akkor sem, ha az szerinted jó.
Nem uralhatod.
Nem manipulálhatod.
Csak szeretheted.
Elfogadhatod.
És hálás lehetsz minden egyes percért, amit vele tölthetsz.
Ennyit tehetsz.
Ő nem a tulajdonod, hanem a társad.
Téged választott az útra.
Így nézz rá ezentúl.
Becsüld érte!
 
(Frenyó Krisztina)

Felszabadul a lelke és kinyílik a világ...

Istenem add, hogy tudjuk elfogadni a sorsunkat bármilyen is. Mert, aki elfogadja a rossz napokat, becsülni tudja a szép pillanatokat, annak szeretet költözik a szívébe. Felszabadul a lelke és kinyílik a világ. Szebben süt a nap, mosolyért mosolyt kap cserébe, hittel szól a Jóistenhez és kitartóbban néz szembe a nehézségekkel. 

(Deverdics Éva)

2021. november 14., vasárnap

Mert ÉLET az, ahol szíved kinyílik...

 

A hét energiája – Belső szentélyünk kapuja nyílik

Belső szentélyünk kapuja nyílik, ahol a lélek csendjében gyógyulhatunk, kapcsolódhatunk a teremtés esszenciájával.

A héten nem érdemes kapkodni, nagy dolgokat tervezni. Helyette érdemes lelassulni, jelenünkbe megérkezni, s észrevenni a körülöttünk lévő áldásokat, s azokért szívből hálát adni.

Mert jövőd teremtése itt és most kezdődik. Jelened határozza meg azt, milyen lesz a holnapod, s mit mesélhetsz majd múltadról el.

A mai rohanó világunk egyik legnagyobb kihívása a 100%-os jelenlét. Érkezz meg önmagadhoz, érkezz meg életedhez, tevékenységeidhez. Ezt hívják ÉLETNEK! Minden más utánzata annak, amit rohanó világunkban életnek nevezünk. Mert ÉLET az, ahol szíved kinyílik, ahol lelkek kapcsolódnak a MOST csodálatos erőterében önmagukhoz, s egymáshoz is.

Legyen ez a hét a csendes kapcsolódás hete, ahol égi válaszok érkeznek most azokhoz, akik elcsendesedve kapcsolatot teremtenek belső szentélyükkel. Az égiek iránymutatásokat, válaszokat küldenek így nekünk, melyeket követve elkezdhetünk munkálkodni azon, hogy megtalált belső egyensúlyunk és békénk megjelenjen külső világunkban is, és valóban csodákat teremtsünk.

 

Szeretettel: Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál

Hiszek még a csodákban...

 


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hiszek még a csodákban.
Miért akarom, hogy szeress?
Miért várom a csodát? ....
miért hiszek még mindig?
Miért remélek még mindig?
...mert a szívem igaz. Mert ebben a világban is szeretnék Nő maradni.
Nő. Lágy. Puha. Szeretni. Szerelemmel. Szeretetet adni. Kapni. Várni. Örülni. Hinni. Remélni. Nevetni.
Szeretnék minden fájdalmat úgy élni túl, hogy a szívem nem válik kővé. Hogy a sebhelyek nem torzítják el lelkem.
Hogy mikor nő, társ, barát, szerető lehetek egy igaz férfi oldalán, aki szeret, akkor a teljes szívem adhatom és a sebek, a múltam csak erősebbé teszik szerelmem.
Igen.
Hiszek még a csodákban.
 
Katalin Natalia
Egyszer Szerelem

Melyben megláthatod, hogy hozzá nem úgy kapcsolódsz...


Van, akivel kapcsolatosan még akkor is csodálatos és rendkívüli megtapasztalásokat élsz át, amikor őt magát a szemeddel már nem láthatod. Már nem része az életednek, mégis köt hozzá egy különleges energia, ami időközönként újra és újra megmutatja magát. Melyben megláthatod, hogy hozzá nem úgy kapcsolódsz, mint másokhoz, s hogy köztetek több van, mint amit a jelen életetek, számotokra valaha is láttatni engedett.
 
(Medek Tamás)

Fényük mindig bevilágítja a másikat...


A lélektársak látják egymásban az isteni létezőt. A materiális, nem a spirituális úthoz tartozó párkapcsolatok mindössze az alsó csakrák tevékenységei, fizikai vonzódás, valakihez tartozni vágyás, stb. A spirituális kapcsolat egybe foglalja a két lélektárs teljes energia hálózatát, testét és lelkét. Fényük mindig bevilágítja a másikat, legyenek fiatalok vagy öregek, lelkük szépsége örök marad...

Szüless Újjá - Home | Facebook


2021. november 12., péntek

"Ragyogj, mert Isten üzenete vagy! Szebb lesz tőled a világ...

 

Minden nap új, minden csupa változás, mint ahogyan a nappal és az éj körforgása változik. Ezzel ne törődj, ez a forgás a mulandóságot képviseli. De a hold sugara és a nap fénye mégis örökké ragyog, mint ahogyan a szívedben élő égi szeretet is, mely örök....
 
"Ragyogj, mert Isten üzenete vagy! Szebb lesz tőled a világ, s boldogabb!" (B. Radó Lili).
 
Életfestők

Valóságot teremtesz...

 

“Ha a világot érő tragédiák (pl. háborúk, éhezés, erőszak, stb.) közepette boldog vagy a saját teredben, a világ teljesen hülyének fog nézni. Azzal fognak vádolni, hogy nem nézel szembe a valósággal és a fejedet a homokba dugod. Nos, inkább nézzenek hülyének minthogy boldogtalan legyél. Fontos hogy tudd, Te ilyenkor új Valóságot teremtesz, és azt csak egyéni szinten kezdheted el. Ha belevonódnál abba amit a tömeg gondol, csak részese lennél annak ami van és hozzájárulnál a nem kívánatos növekedéséhez. Mégis, szerinted hogyan teremthető meg kollektív szinten a béke és a szeretet? Úgy, hogy Te elkezded érezni ezeket a minőségeket magadban. Nem a szomszédokra vársz, nem a politikusokra, nem mutogatsz kifelé, hogy mindenkinek békésnek kellene lennie. Nem... Csendben maradsz azzal a szándékkal, hogy átérezd mindazt amit kívánsz, és aztán elengeded. Nem kényszerítesz senkire semmit, csak sugárzod magadból ezeket az érzelmeket. Innentől kezdve már hatással vagy a világra..."
 
(Abraham-Hicks)

Ha elkezded hallgatni, mi van a szívedben...

 

Ha elkezded hallgatni, mi van a szívedben, először lehet, hogy a szívedben csend lesz, egy szót sem fog hozzád szólni. Miért? Mert mérges rád. Mert elárultad, mert nem vetted komolyan, mert soha nem hallgattál rá, már évek óta nem figyeltél a szavára.
Én azt tanácsolnám, hogy minden nap hallgass a szívedre, még akkor is, ha semmit se mond! Teréz anya legkedvencebb imája az volt, hogy "Figyelj oda, még akkor is, ha a szívedben csend van!" És lehet, hogy három éven át kell hallgatnod a szíved csendjét. Lehet, hogy a szíved csak akkor hiszi el neked, hogy most már komolyan fogod venni, és akkor mondja meg neked, hogy mit akar.
De egyszer csak megszólal.
Hidd el, figyelj és várj!
 
(Feldmár András)

Tökéletesen, és határtalan szeretettel...

 

Találkozni fogsz Vele! Más lesz mint bárki akit eddig ismertél! A lelked legmélyén fogod tudni, hogy Ő az! Igen, Ő lesz az, aki felkavar, tönkretesz, elvarázsol, megőrít és egyben mindent helyre tesz benned! Elképzelhető, hogy gyűlölni és imádni fogod egyben! Néha azt fogod érezni, hogy legszívesebben a világ végére is elmenekülnél, mégis minden idegszáladdal arra vágysz, hogy megtegyen veled mindent amit csak akar és még annál is többet! Mert valóban vágysz mindarra, a varázslatra, mindarra, a csodára, mindarra a Szerelemre, Szenvedélyre amit csak Ő képes elővarázsolni belőled és a lelkedből. Fel fogod ismerni, mert Ő lesz az akinek úgy fogsz vágyni az érintésére, a mosolyára, a csókjaira, a szerelmére ami szinte már az elviselhetetlenség határát súrolja és talán Életedben először, nem foglalkozva a következményekkel igen, megadod magad mert égni, lobogni, lángolni, szárnyalni, szeretni akarsz úgy mint még eddig ezelőtt soha…. Igen, Ő lesz az aki új értelemmel fogja számodra felruházni a szavakat mint Szerelem, Vágy, Szenvedély… és igen, Ő le fog tudni nyűgözni, DE NAGYON! Persze most sem könnyen, viszont számára hagyni fogod, hogy szépen fokozatosan hozzon ki belőled mindent. Mindent amit el akartál rejteni, és mindent amit mindig is szerettél volna megélni! Tökéletesen, és határtalan szeretettel, fogja uralni a vágyad, a tested, az álmaid, a gondolataid, az érzékeid, TÉGED! Mert AKAR!! Mert IMÁD! Pont úgy ahogy, Te, ŐT!
 
/Cynderella/

2021. november 7., vasárnap

...jó házasságban élő férfiak és nők néma vallomása."

 

"Ahol két embert csak a vágy, a megkívánás, a szerelmi szenvedély, a másik bőrének illata, szépsége vagy éppen társadalmi státusza és pénze hoz össze, ott a kapcsolat nem lehet hosszan tartó, mert a vágy elmúlik, a szépség elhervad, a szenvedély lelohad, s az öregséggel meg is szűnik.
Ha férfi és nő nem képesek az idő sodrával haladni, állandóan új és új szerepeket eljátszani, ha nem képesek folyamatosan átalakulva mindig újra megtalálni egymást - az a kapcsolat nem lesz tartós.
"Szeretlek lányként, vonzó nőként, érett asszonyként, szeretlek anyaként, nagyanyaként, még öreg banyaként is szeretlek - ahogy te is szeretsz engem vonzó ifjúként, gondterhelt, érett emberként, szeretsz apaként, nagyapaként, s még fogatlan vén, impotens szenilis aggastyánként is szeretsz: együtt változtunk s lettünk ilyenné, miközben belül semmi sem változott; a két nyelven lobogó láng közös gyökerében ott izzik az örök szeretet!"
Ez a - manapság oly ritka - jó házasságban élő férfiak és nők néma vallomása."
 
(Müller Péter)

Boda János: Oltalom

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Boda János: Oltalom
 
Te ott voltál velem, amikor
a világ bennem összedőlt,
és a te csókod zamata élesztett föl,
amikor már nem kaptam levegőt.
 
Téged fest meg
porba hulló életem,
mert itt vagy és ismered
a sebet a szívemen.
 
Felvetted lehulló könnyeim,
amibe magamat temettem,
és nálad volt a kulcs,
amely nyitja a ketrecem.
 
Ebben a lepergett és foszlott világban
nem hagyom, hogy összetörj énnekem,
várat építetek tested köré,
ha ködbe zár a szürke félelem.
 
Te leterítetted elém saját csillagzatod,
melynek térképe a szemeidben él,
és én biztató szavakkal éltettelek,
mikor a lelked útján eltévedtél.
 
Mert úgy szeretlek,
hogy életedért
életemet adnám,
és dicsőségben hullnék el,
ha megérint a halál.
 
Mert érted haltam,
és miattad éltem,
égi arcod emlékét őrzi majd
utolsó szívverésem.
 

2021. november 5., péntek

A boldogságod a SAJÁT kezedben van...


SOHA ne másokban keresd a boldogságodat! Ne másokban akarj rálelni, mert egyedül fogod érezni magad.
MAGadban keresd a saját boldogságod, s így akkor is boldognak fogod érezni magad, amikor mindenki egyedül hagy téged.
Az egyik legnagyobb hazugság amit valaha tanítottak nekünk, hogy „Találj valakit, aki boldoggá tesz!"
Tévedés! A boldogságod a SAJÁT kezedben van, és csak rajtad múlik! Olyan valami ez, amit TE tudsz a saját magad számára létrehozni. És olyannal érdemes együtt lenni, aki ehhez HOZZÁ tud tenni, s nem megpróbál elvenni belőle.
 
 
(Buddha)

2021. november 3., szerda

Meríts erőt az isteni szeretetből...


Meríts erőt az isteni szeretetből, hisz az ma is és mindig veled van. Így lesz erőd, másoknak jót adni...Légy jó!
 
Életfestők

2021. november 2., kedd

Boda János: Múlhatatlanul

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Boda János: Múlhatatlanul
 
Még mindig sokat cipelek
magamban belőled.
De hát nem csoda,
hisz az évek alatt annyit adtál,
hogy egy életre elég...
 
Amikor vége lett,
hiányoztál és fájt.
Most már csak hiányzol.
S ez végleges, azt hiszem.
 
A múló időben egyedül
te váltál múlhatatlanná.