Vörös Judit: A gyermek mosolya

 

Vörös Judit: A gyermek mosolya

 

Gyermek mosolyában

ott az egész világ,

tündöklő, zöld mezők

és rengeteg virág.

.

Napfény melegsége,

szellő suhanása,

tiszta éjszakában

csillag ragyogása.

.

Nincsenek még árnyak,

súlyos, nehéz dolgok,

ártatlan kacaját

nem felhőzik gondok.

.

Hogyha rád mosolyog,

felvidul a lelked,

meghaltnak hitt álmok

újra élnek benned.

 

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok!

Számomra a karácsony ünnepe ma is pont olyan felemelő, misztikus és meseszerű, mint ahogyan gyermekkoromban megéltem.

Kint havazott és olyan csend volt, hogy az már földöntúli volt.

Odabent a kályhában pattogott a tűz és szinte kézzelfogható volt az ünnepi hangulat.

Családunk minden tagján úrrá lett a várakozás és ha lehet, akkor még jobban szerettük egymást, mint máskor.

Nem az ajándékokon volt a hangsúly, hanem az örömteli várakozáson.

Gyermek voltam, de jól emlékszem, ahogyan minden évben elmesélték a kis Jézuska történetét.

Akkoriban minden más volt, mint napjainkban!

Ma mindenki rohan és vásárol (gyakran erején felül). S egyre kevesebben mesélik már Jézus születésének történetét. S a szeretet ünnepén gyakran a szeretet hiányzik a leginkább. Csillog és ragyog minden, miközben gyakran még is oly rideg.

Az embereknek újra meg kell tanulni szeretni, de leginkább hinni!

A hit és a szeretet teszi szebbé életünk és tart meg minket, minden rossz ellenére.

 

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok!

 

(V. gr. Molnár-Gazsó János)

Az ünnepek csodája...

"Emlékezz a gyerekkori karácsony varázsára, a sütikre és az édességekre és a mézeskalács házikó készítésének varázsára.Idézd fel a várakozás örömét, a meglepetés izgalmát, a boldogságát, azt, hogy tudod, valami csodálatos dolog fog történni.

Az ünnepek csodája hozza vissza a benned élő gyereket."

(Jody Doty)

A szív emlékei

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szív emlékei

 

Hiányoznak a gondtalan gyermekkori évek.

Régi cseresznyefánk, melyre rigó rakott fészket.

S hiányoznak, azok a boldog nevetések,

melyek elhitették velem, hogy csodás ez az élet.

 

Hiányzik nagyapám megdorgáló hangja,

mely néha a könnyeket szemeimbe csalta,

s hiányzik nagymamám, kinek Istenáldott lépte,

tövisekbe futó lépteim kísérte.

 

Hiányoznak mindazok, kik egykor velem élték át,

gyermeki éveimnek dacos korszakát,

amelyben bizonyosnak véltem a magam igazát,

akkor is, ha voltak kik ezt váltig cáfolták.

 

Felnőtt fejjel már rádöbbentem én is,

hogy szíveinkben hordjuk a gyermekkor emlékit,

így akármilyen gyorsan múlnak el az évek,

múltunk megmarad gyönyörű emléknek.

 

(Kun Magdolna)

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

 

 

 

 

 

 

 

 

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd, őket, csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és halott anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom.
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, kiket szeretek!

"Ameddig a szíved mélyéről nem tűnik el az álmodozó gyermek...

 

"Ameddig a szíved mélyéről nem tűnik el az álmodozó gyermek... addig tudsz, és mersz az álmaidnak édenkertet varázsolni."

 

(Léria Dipán)

A kis autista - nem mese ❤

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kis autista - nem mese

 

"A buszon hónapok óta látom. Apró, vékony kisfiú, értelmes, okos nagy szemekkel. Autista. Minden reggel engem kutat a szemeivel, int ha meglát, néha egy mosolyt is kapok. Már tudom, a második ajtó jelenti számára a biztonságos menedéket. Felszáll az elsőn, majd pici testével, nagy táskával furakszik a második ajtóhoz. Néha nem megy, nehezebb, olyankor hátulról hangtalan igazítom az embereket. Néha kissé csúnyán néznek, morognak is talán, de nem bánom. Kell az az ajtó. Mert biztonságos a bizonytalan világban.

Délután már nincs félelem. Apró testű kis barátom lehuppan egy ülésre, előveszi pici telefonját, nem okos, helyette ő az, és felhívja az apját. Közli felszállt, és hamarosan hazaér. Ugyanaz a mozdulat, ugyanaz a mondat, és ugyanaz a kabát. Vékony és hideg. Sapka sosincs, nem tűri, ez bizony a különleges világ kiváltsága. De a kabát... Látom, ahogy a buszra velem vár délután, van, hogy húsz percet is talán. Hideg van, rettentően hideg, de áll, mindig hangtalan. Nem látszik az érzelem, de tudom, ott van bent, ott dobog a szív, és ott bizony fázik a test. Gondolkodom. Napok óta. Látom, a szívem pedig megszakad. Még sosem szóltam hozzá, akkor most hogyan?

Nem teszem. Itthon leveszek egy kabátot, meleget, picit, tudom, hogy jó rá. Becsomagolom, mellé egy régi buszt teszek. Játék, és minden ajtaja nyílik. A második is. Délután jött el a pillanat. Bevallom féltem picit. De csakazértis nagy levegő, és a buszra várva eléálltam. Édes lányom a kezem szorongatta, érezte, ez egy fontos pillanat. Apró pici barátomnak átadtam a csomagot. Volt rajta masni is, picit béna, esetlen, szépet akartam, dehát... Rámnézett, apró kezébe vette a csomagot, majd a tudósok minden kíváncsiságával bontani kezdte.

A buszmegálló sötét volt és hideg, de nem sietett. Láttam, a csomag maga az ajándék. A masni, bár szebben tettem volna rá...Látom, ahogy apró kezébe veszi a kabátot, nem kérdez, de tudja, ha kabát, akkor fel kell venni, így kabátot cserél. A kicsi buszon azonnal megtalálja a második ajtót, hangtalan nyitja. Zárja. Nem szólok, a cserfes lányom is némán figyel. Összehajtja a csomagolópapírt, a masnit, a bénát, az új kabát zsebébe rejti. Érzem, fontos. Nem szól, nem is kell. Helyette megérinti a kezem. Apró, pici simítás, olyan, mint egy pihe. Értem és érzem.

Angyalnak láttam abban a pillanatban. Angyalnak, aki tudja, elég egyetlen érintés, mert abban minden benne van. Angyal, aki tudja, nem kellenek szavak, elég egy pillantás, egyetlen apró mosoly minden reggel, hogy kapjak valami nagyon fontosat. Tanítást, egy kisfiútól, az életről, a csendről, és mindarról a csodáról, amiben hiszek és amire mindannyian vágyunk." 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (Theodorovits Andra)

Boldog gyereknapot!

 

Bródy János: Mindannyian mások vagyunk

Úgy érkeztünk mindannyian, hogy nem volt szavunk
Egyikünk sem kérte, mégis mind itt vagyunk
Piciny magból kikeltünk, mint nyíló virág
Ahány ember annyiféle csodálatos világ

Kisgyermekként tükörbe nézve magunkra ismerünk
De gyakran felnőttként se tudjuk, mit miért teszünk
Megpróbáljuk megérteni a természet szavát
De ahány ember annyiféle csodálatos világ

Mindannyian mások vagyunk
Bár egyben-másban hasonlítunk
Mindannyian mások vagyunk
Még jó, hogy van néhány közös dalunk

Mindannyian vágyakozunk, hogy boldogok legyünk
De nem tudjuk, hogy honnan jöttünk, s hová érkezünk
A lelkünk mélyén őrzi titkát a kék virág
Ahány ember annyiféle csodálatos világ

Mindannyian mások vagyunk
Bár egyben-másban hasonlítunk
Mindannyian mások vagyunk
De jó, hogy van néhány közös dalunk

Ezen a földön mindannyian látogatók vagyunk
Ha elmegyünk magunk után, ki tudja, mit hagyunk
Tanítsuk meg gyermekeinknek a szeretet dalát
Ahány ember annyiféle csodálatos világ

Mindannyian mások vagyunk
Bár egyben-másban hasonlítunk
Mindannyian mások vagyunk
Jó, hogy van néhány közös dalunk  

 

"Ha tudni akarod, hogy mit jelent boldognak lenni...

 

"Ha tudni akarod, hogy mit jelent boldognak lenni, nézz egy virágra, madárra, vagy egy gyermekre; ők Isten országának a tökéletes képei. Mert pillanatról pillanatra élnek az örökkévaló jelenben, múlt és jövő nélkül. Így aztán mentesek attól a bűntudattól és aggodalmaskodástól, amely annyira gyötri az embereket. Tele vannak tiszta életörömmel: nem annyira az embereknek és dolgoknak, hanem sokkal inkább az életnek magának örülnek."

 

(Anthony de Mello)

Szeresd a gyermeket, adj neki jó érzéseket...

Szeresd a gyermeket, adj neki jó érzéseket. Légy az a felnőtt, kire, ha ránéz, érezze a biztonságot, a lélekteli jelenlétet és a végtelen összetartozást. Engedd meg neki, hogy szárnyaljon a lelke, hogy játsszon, hogy kérdezzen, hogy szeressen, hogy gyerek lehessen. Hagyd sírni, nevetni, veszíteni, talpra állni és tanulni a hibákból. Mondd el neki, hogy nem baj, ha nem tökéletes. Lehet szomorkodni, dühösnek lenni, vigaszt keresni. Tegye mindezt a szeretetteljesség útján, és szebbé válik a világ.

(Deverdics Éva)

„Valaha tudták...

 

„Valaha tudták, hogy a legelső, amit egy gyereknek meg kell tanítani, az nem a számtan és a geometria, hanem az, hogy legyen önmaga. Erős, derűs, önbizalommal teli ember, aki - bárhová is vesse a sorsa - megbízhat önmagában.”

 

(Müller Péter)

Albert Einstein megható levele a lányához

Albert Einstein egyszer egy levelében, melyet lányának címzett, megfogalmazta mi is valóban az Univerzum ereje.

 

A szeretet mindent felülmúl

 

Albert Einstein megható levele a lányához

 

"Amikor a relativitás elméletét indítványoztam, nagyon kevesen értettek csak meg, amit pedig most felfedek az emberiség előtt, az ugyancsak a világ félreértéseibe és előítéleteibe fog ütközni.

 

Kérlek, addig őrizd meg ezeket a leveleket, ameddig csak szükséges, évekig, évtizedekig, ameddig a társadalom eléggé fejlett nem lesz ahhoz, hogy el tudja fogadni azt, amit alább kifejtek.

 

Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univerzális erő a szeretet.

 

Amikor a tudósok az Univerzum egyesítő elméletét megfogalmazták, megfeledkeztek a legerősebb láthatatlan erőről. A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják. A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza. A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe. A szeretet kibontakozik és megnyilvánul. A szeretetért élünk és halunk meg. A szeretet Isten és Isten a szeretet.

 

Ez az erő mindent megmagyaráz és értelmet ad az életnek. Ez az a változó, amelyet túl sok ideje megtagadtunk, lehet, hogy azért, mert félünk a szeretettől, mert ez az Univerzum egyetlen energiája, amelyet az emberi lény még nem tanult meg kénye kedve szerint irányítani.

 

A szeretet leírására egy egyszerű helyettesítést alkottam meg, az egyik leghíresebb egyenletemben. Ha az helyett elfogadjuk azt, hogy a világot meggyógyító energia kifejezhető a szeretet és fénysebesség négyzetének szorzatával, akkor arra következtethetünk, hogy a szeretet a létező legerősebb erő, mert nincsenek határai.

 

Az emberiség azon kudarca után, hogy irányította és felhasználta az Univerzum többi forrásait, amelyek végül ellene fordultak, igen sürgető lenne egy másfajta energiaforrásból töltekezni...

 

Ha azt akarjuk, hogy fajunk túléljen, ha fel akarjuk fedezni az élet értelmét, ha meg akarjuk menteni a világot annak minden tudatos élőlényével, akkor a szeretet az egyetlen válasz.

 

Talán nem vagyunk még készek szeretetbombát létrehozni, egy elég erős szerkezetet, ami elpusztíthatná a bolygót romboló gyűlöletet, hiúságot és kapzsiságot.

 

Mindezek ellenére, minden egyén magában hordoz egy kicsi, de erős szeretetgenerátort, amely energiája arra vár, hogy kiszabadítsák.

 

Amikor megtanuljuk felajánlani és elfogadni ezt az Univerzális energiát, drága Lieserl, akkor ki fogjuk tudni jelenteni, hogy a szeretet mindent legyőz, hogy bármit túlél, mert a szeretet az élet esszenciája.

 

Mélységesen bánom, hogy nem tudtam kifejezni mindazt, ami a szívemben van, ami egész életemben csendesen dobogott érted. Talán túl késő bocsánatot kérni, de mivel az idő relatív, szükségét érzem elmondani neked, hogy Szeretlek, és te juttattál el a végső válaszhoz!

 

Édesapád."

"Minden pici gyerek örül...

 

"Minden pici gyerek örül, ha vidám anyja van. Aki nem hagyja, hogy a mai, nyomasztó világ elfeledtesse vele, amit a másik világból magával hozott, hogy élni nemcsak küzdelem és munka és gond – de játék is."
 

(Müller Péter)

Érzi, hogy megjutalmazták...

 

" Nem vagyunk egyformák. Vannak köztünk éretlen s érettebb szellemiségek is. Ha láttál már "bölcs csecsemőt", talán megérezted, hogy mögötte sok reinkarnáció tapasztalata áll. Az ilyen "csillaggyerekre" nem az a jellemző, hogy hamarabb tanul beszélni és számolni, mint társai, hanem az, hogy milyen hamar képes a háláját kifejezni. Minél hamarabb jelenik meg a gyerek arcán a "köszönöm", annál magasabb szférából jött, érettebb lélekről van szó.

Néha -ahogy én hívom: "mesterlelkeknél" - igen hamar megnyilvánul az adni tudás képessége. Ilyenkor történik, hogy olyasmit jelez egy mosollyal vagy éppenséggel próbál mondani, hogy a mama szeme hirtelen teli szalad könnyel. Érzi, hogy megjutalmazták. Hogy viszontszeretik.

Ez már nem gyermeki szeretet, hanem egy lelkileg sokat tapasztalt, bölcs emberé, - aki még pici gyerektestben él. "

 

 

(Müller Péter)

Van a karácsonyban valami...

 

Van a karácsonyban valami, ami újra meg újra visszaröpít magunkhoz, az emlékeinkhez, vágyainkhoz, egész gyermeki lényünkhöz, amellyel még mindig tágra nyílt szemmel, ámuldozva várjuk a csodát a titokzatos ajtó mögött. 

A karácsony, akár akarjuk, akár nem, felébreszti vágyunkat a csodák után, melyek nem vehetők birtokba, nem kaparinthatók meg; nem mondhatjuk őket magunkéinak, és mégis jelen vannak, mint megannyi ajándék. 

 

(Nicolas Barreau)

Gyermekkoromra gondolok...

 

A szenteste! Karácsony! Micsoda édes zengésű szavak! Hogy megtelik a szív a rájuk való visszaemlékezésben!
Gyermekkoromra gondolok s arra a sok szép karácsonyestre, amit családom körében eltöltöttem, a viaszgyertyák fényére, a kis csilingelő csengőre, a fenyő pompás illatára, boldog, gyermeki örömömre.
De más karácsonyesték emléke sem mosódhatik el emlékeimben, olyanoké, melyekből hiányzott minden vígság, boldogság, de amelyek mégis - mindennek dacára is, megtartották varázslatos szépségüket.

 

(Karl May)

Régi mesék Télapója

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Régi mesék Télapója

 

Régi mesék Télapója gyere hozzánk vissza,

hadd legyen pár percünk varázslattól tarka,

hadd higgye minden ember néhány röpke percre,

ami múlt volt valaha, az nincsen elfelejtve.

 

Mert az emlék bennünk él és bennünk is marad,

akárcsak az a piros színű mikuláscsomag,

amit egykor rénszarvassal repítettél azon helyekre,

ahol kis csizmácskák voltak az ablakba rejtve.

 

Már felnőtteké váltunk, de szívünk még a régi,

hiszen ma is ugyanúgy a csodák útját lépi,

és ma is éppúgy elhiszi, hogy a Te mesebeli lényed,

bűbájos varázsa soha nem ér véget.

 

 

(Kun Magdolna)

A Jézuska egy tanító, és én a tanítványa vagyok...

Egy édesanya egyszer egy kis papíroson kapta a kérdést lányától: „Anya, te vagy a Jézuska?” Amit válaszolt neki, abból vallástól, szokásoktól függetlenül mindenki meríthet ötleteket az egyszer elkerülhetetlenül bekövetkező vallomáshoz:

„Kedvesem!

Nagyon jó kérdést tettél fel, és tudom, hogy már egy ideje gondolkozol rajta. Szeretnék jól válaszolni neked, de nem is olyan könnyű.

A válasz az, hogy nem, nem én vagyok a Jézuska.

Az ajándékokat én hozom, ez igaz. Én figyelek rád hónapokon át, hogy tudjam, mi okozna neked igazán örömöt. Én választom ki, és én is csomagolom be őket, pont úgy, ahogy az én anyukám is tette, amikor még kislány voltam, és ahogy az ő anyukája is annak idején. (És igen, Apa is segít benne.)

Elképzelem, ahogy majd te is megteszed ezt a te gyerekeidért, és tudom, hogy mekkora öröm lesz látnod az arcukat, amilyen izgalommal bontják ki az ajándékaikat, és jobban ragyognak, mint a karácsonyfa.

De te sem leszel ettől Jézuska.

A Jézuska hatalmasabb, mint bármelyik személy, és jóval régebb óta végzi a dolgát, mint amióta mi élünk. Amit ilyenkor tesz, az egyszerű, de nagyon fontos. Megtanítja a gyerekeket arra, hogy hogyan higgyenek valamiben, amit nem látnak a saját szemükkel, vagy nem tudnak megérinteni.

Ez egy nagy feladat, és nagyon fontos feladat. Az életed során mindig szükséged lesz arra, hogy hinni tudj: magadban, a barátaidban, a tehetségedben, a családodban. Szükséged lesz arra is, hogy hinni tudj olyasmiben, amit nem tudsz megmérni, nem tudod a kezedbe fogni, vagy bizonyítani, hogy létezik. Ilyen például a szeretet, az a hatalmas erő, ami onnan legbelülről világítja be az életed, még a legsötétebb, leghidegebb pillanatokban is.

A Jézuska egy tanító, és én a tanítványa vagyok. Igyekszem jól csinálni. Most már ismered a titkot is, hogy hogyan jut be a házakba láthatatlanul, hogy a fa alá tegye az ajándékokat: azok az emberek segítenek neki, akiknek a szívét örömmel töltötte meg.

Az olyan emberek, akiknek tele van a szívük szeretettel és örömmel, mint Apa és én, segítünk a Jézuskának megtenni valamit, ami amúgy lehetetlen lenne, ha jobban belegondolsz.

Úgyhogy nem, nem én vagyok a Jézuska. Jézuska a szeretet, a varázs, a remény, a hit és a boldogság. De az ő csapatában vagyok, és most már te is benne vagy. Segítesz?

Szeretlek! Anya”

Arra van szükségük, amit ők is adtak nekünk:

Becsüld meg a szüleid, akármennyi idősek is!
Egy megható történet, ami rávilágít arra, milyen fontosak a szülők.
 

Összejött a család, a 82 éves apuka a kanapén ült, a 47 éves fiával. Egyszer egy madár szállt az ablakpárkányra.

Az apuka megkérdezte a fiától, mi az? A fia elmondta, hogy egy galamb. Kis idő elteltével újra megkérdezte az apuka, hogy mi az az ablakban? A fia újra válaszolt, hogy az egy galamb. Pár perc elteltével az öreg édesapa újra megkérdezte a fiától, hogy mi van az ablakban? A fia ekkor rákiabált, apa az egy galamb! Nem igaz, hogy nem érted meg, már háromszor elmondtam neked.

Ekkor bejött a fiú nővére, aki 5 évvel idősebb nála és szomorúan megkérdezte az öccsétől:

- Te már elfelejtetted, milyen voltál gyerekkorodban? Elfelejtetted, hányszor kérdezted meg a szüleinket ugyanarról? Elfelejtetted, hogy mikor lementünk a boltba, minden kutya, macska, fa és autó miatt meg kellett állni, mert mindenre kíváncsi voltál? Elfelejtetted, hogy apánk milyen türelemmel magyarázott el nekünk mindent? Elfelejtetted, hogy a kedvenc mesédet minden este felolvasta neked, pedig már legalább ötvenszer hallottad? Elfelejtetted, mennyire kedves és türelmes volt, amikor te idegesítően viselkedtél?

A fiú kiment a konyhába, ivott egy pohár vizet. A szemei könnyesek voltak és ekkor csak annyit mondott a nővérének:  - Igazad van!

Nem egyedi eset, sajnos gyakran megtörténik, hogy nincs türelmünk idős szüleinkhez. Mikor úgy érezzük, hogy már egyszerűen nincs türelmünk és legszívesebben rájuk kiabálnánk, akkor emlékezzünk arra, hogy a szüleink milyen szeretettel neveltek minket. Akkor is volt hozzánk türelmük, amikor mi hisztiztünk, ők pedig fáradtak voltak.

Amikor csak lehet, töltsünk több időt a szüleinkkel és legyünk velük kedvesek, mert ők is azok voltak velünk. Arra van szükségük, amit ők is adtak nekünk: szeretetre, időre, türelemre!

(http://nyugdijasok.hu)

Mikulás estén

Mikulás estén

Visszaemlékezve magam előtt látom,
Sok Mikulás esti, szép gyermekvilágom,
Havas esték titokzatos, tiszta világában,
A csodát ábrándozva, szív-dobogva vártam.

Rénszarvasszán közeledett, csilingelt a csengő,
Közeledett Mikulás, elmúlt egy esztendő,
Meséskönyv volt puttonyában, dió, piros alma,
Rátaláltam kora reggel, cipőcskémbe rakva.

Mérföldes volt a csizmája, hófehér a szakálla,
Szeretettel volt bélelve a szép, piros ruhája.
Ő nagy hidegben sem fázik, szíve nemes és jó,
Titkos köpönyege alatt rejlik a lélektakaró.

Ünnepre készültünk, de gyanúm nem enyhült,
Töretlen kíváncsiságom egyre csak gyűlt,
Azon a Mikulás estén boldog gyermekkorom
Szép rénszarvasszánnal tovarepült.

Jó anyám vigasztalt, nem szabad sírni,
Erősítsd a szíved, hogy tudd majd kibírni,
Ha az élet nem kímél, s csalódásokat hoz,
Mely felnőtt korunkban sok bánatot okoz.

Szeretnék még egyszer gondtalanul élni,
Csillogó szemekkel csak szépet remélni,
Minden szívfájdalmat, bánatot feledni,
Egy szép Mikulás estén újra gyermek lenni.

(Szőcs Sarolta)