2023. január 26., csütörtök

A nagy szerelmek az égben köttetnek...

 

A nagy szerelmek az égben köttetnek, már az előtt, hogy itt a földön találkoznának a lelkek...

Mindenki szeretné megtalálni az igazit, a nagy szerelmet, a lélektársát, akivel szerelemben örökkön-örökké együtt élhet.

A nagy szerelmek az égben köttetnek, valójában már az előtt, hogy itt a földön találkoznának a lelkek.

Amikor két egymásnak rendelt lélek egymásra talál, akkor szinte maguktól rendeződnek el a dolgok, és már az egymáshoz vezető utat is "véletleneknek" tűnő események kísérik.

Egy japán legenda szerint az istenek, az összetartozó emberek kisujját egy láthatatlan vörös fonállal kötik össze. A végzet vörös fonala, csak azokat a lelkeket köti össze, akik végzetük szerint egymásnak vannak rendelve.

Mindegy ki vagy, hol élsz, hol vagy most. Neked is van egy társad, akit az égiek neked rendeltek.

Nem ésszel találsz majd rá, hanem lelked vezet el hozzá.

Találkozásotokért egy felsőbb hatalom felel. Épp ezért ne akard kitalálni, hogyan találtok majd egymásra.

Egyszerűen csak bízz meg ebben a nagyobb hatalomban, hogy elhozza hozzád társadat az isteni időzítés szerint.

Minél nagyobb benned a hit és a bizalom, annál hamarabb…

(Sándor Judit)

STAY WITH ME - Goran Karan

Láttam benned

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Láttam benned
 
Én azt láttam benned, mint még soha senki másban,
mosolyod volt mindenhol,
bármerre csak keltem, jártam.
Az apró szarkalábak szemednél,
annyira széppé tettek,
ahogy hajad omlott válladra,
így láttalak egyre szebbnek.
 
Én azt láttam benned,
mint reggel a tükörben magamban,
ugyanúgy nem hittél már,
csak a tettekben, nem a szavakban.
Téged is földhöz vágott az élet,
még kétkedve fogadtál és féltél,
csak remélted, hogy ez végre igaz,
ez az amit Istentől kértél.
 
Én azt láttam meg benned,
amit a szem legtöbbször nem lát,
azt az önfeledt gyermeki énedet,
egy másik bolygóról is tisztán érezném,
mit gondolsz, mit érzel,
és látom ragyogni a lelkedben a fényeket.
 
(Dóró Sándor)

2023. január 21., szombat

Ő lehet az IGAZI!

 

Ő lehet az IGAZI!

Természetesen egyetlen kapcsolat sem tökéletes, mivel az emberek sem azok. Egyetlen embertől sem várhatod el, hogy mindent a nagykönyv szerint csináljon, viszont egy igazán jó partnerrel hihetetlen élményeket élhetsz át.

A párkapcsolatoknak a lényege, hogy mindkét fél boldognak és teljesnek érezze magát benne. Ha a szerelem igazi, akkor nem nehéz a következőket szívből megtenni a másikért, úgyhogy ha a lentebb felsorolt tulajdonságok a te párodat is jellemzik, akkor sose hagyd el, mert egy nagyszerű ember.

1. Lenyugtat, amikor mérges vagy

Egy igazán nagyszerű partner tudja, hogy milyen dolgok verik ki nálad a biztosítékot, és éppen ezért próbálja kerülni ezeket. Viszont ha netalántán mások bosszantanak fel, rögtön a segítségedre siet. Legyen az egy nyugtató nyakmasszás, vagy a probléma átbeszélése, mindenképpen enyhíteni szeretne a haragodon. Ha a te párod is ilyen el ne engedd, hiszen a legtöbben megfutamodnak, ha a bosszankodás energiáit megérzik, de az igazi párok együtt vannak jóban, rosszban egyaránt.

2. Nem próbál irányítani téged

Egy jó partner elég teret biztosít a másik fél számára, nem egy birtokolt „tárgyként” tekint rád és nem mondja meg mikor kivel és hova mehetsz. Tisztában vannak azzal, hogy te is megérdemled, hogy kicsit külön szórakozz a barátaiddal, és nem nyomoz utánad minden pillanatban. Ideális esetben a párok még biztatják is egymást, hogy részt vegyenek olyan programokon, ahol nem feltétlen együtt kell megjelenjenek.

3. Végtelenül bízik benned

Nem foglakozik olyan dolgokkal, mint az üzeneteid, vagy fotóid meglesése, mert 100%-ig bízik az érzéseidben. Tiszteli a magánszférádat és tudja, hogy ha valami fontos dolog akad, azt elmondod úgyis neki. Ha még sosem adtál okot kételkedésre, akkor nyugodt lehetsz, mert nagyon elkötelezve érzi magát irántad. Egy jó partner tisztában van azzal, hogy a kölcsönös bizalom a kulcsa egy párkapcsolatnak.

4. Provokál

Természetesen jó értelembe vett provokálásról van szó. Egy jó partner arra biztat, hogy merj új dolgokat kipróbálni, merj belevágni a nehéznek tűnő helyzetekbe és merd átlépni a komfortzónádat, hiszen az igazi csodák ott kint várnak rád. Nem csak bátorít, hanem támogat is egy új cél elérésében. Egy jó partner arra törekszik, hogy igazán megismerd önmagad és tisztába legyél a valódi értékeiddel.

5. Hisz benned

Sosem néz le, vagy mondja meg, hogy mit nem szabad tenned. Ha úgy érzed azt kell tenned, akkor örömmel motivál, hiszen bízik az adottságaidban és a képességeidben. Egy igazi partner sosem versenyzik a párjával, egyenlő félnek tekinti, és tudja, hogy a siker előbb utóbb beköszönt. Ha kétségeid támadnának gyorsan rendet tesz a fejedben, így joggal érezheted úgy, hogy bármire képes vagy.

6. Feltétel nélkül szeret

Semmit sem szeretne rajtad vagy benned megváltoztatni, hiszen számára így vagy tökéletes. A rossz oldaladat is épp annyira szereti, mint a jót és sosem jutna eszébe elhagyni téged, hiszen tudja, hogy mekkora fájdalmat okozna ezzel. Sosem várja el, hogy tökéletes legyél, hiszen a tökéletesség unalmas. A hibáink miatt vagyunk szerethetőek.

7. Mindig egy újabb oldalát mutatja meg az életnek

Olyan dolgokat tanulhatsz tőle, amikre nem is gondoltál volna. Izgalmas helyeket fedeztek fel együtt, új dolgokat próbáltok ki, amitől igazán úgy érezheted, hogy érdemes élni. Sosincs egy unalmas pillanatotok, hiszen mikor már azt hinnéd, hogy mindent tudsz róla, mindig képes meglepni. Az élet egy igazi álomnak tűnik mellette.

Forrás: blikkruzs.blikk.hu

2023. január 19., csütörtök

A látás egy pillanat műve

 

 Szemünk kinyílása egy életen keresztül tarthat. A látás egy pillanat műve.

(Anthony de Mello)

Tárd ki a szíved, ébreszd fel reményed...

 

Fordul a sorsod, lebben a fátyol: segítséget kapsz az égi világból!

Te, aki az élet göröngyös útjain vándorolsz, akinek hajója néha olyan vizekre érkezik, ahol sötét van, félelem, baj, hideg és magány...

Te, aki hittel, szeretettel, bizalommal, kedvességgel indultál neki utadnak...

Te, akinek csillagok laktak a szemében, tűz égett a szívében, szeretet élt lelkében...

Te, aki olyan utakra jutottál, hogy fényed kialudt, bizalmad s hited elveszett, s már reményed sem maradt a jóra, a szép szóra...

Te, drága barátom, tudd most meg, hogy fordul a sorsod, hogy lebben a fátyol, mert segítséget kapsz az égi világból!

Tárd ki a szíved, ébreszd fel reményed, mert a hit, bizalom, remény áldásának fénye most segít és világít néked!

Utad fényes lesz újra, bizalom, hit, béke, szerencse és bőség költözik újra kis hajódba…

Életed hajójának ezután, égi segítőid fénye világít, hogy védelem alatt, boldogan juss el életed alkonyáig…

(Sándor Judit)

Az új utak embere...


Az új utak embere: a Vízöntő semmilyen kategóriába sem fér bele

A Vízöntő az útkereső, az igazi idealista. A Vízöntőben megvan az erő és a bátorság ahhoz, hogy ne álljon be a sorba, mindig a saját, egyéni útját járja. Nagy szüksége van a világnak a Vízöntő energiára: olyan egyedi gondolkodás ez, ami kimozdítja a dolgokat a megszokott sémákból, holtpontról. Január 20-án, pénteken kezdetét veszi a Vízöntő hava.

A Vízöntő számára nem csak üres szavak, valóban hisz az egyetemes értékekben, a fejlődésben, a szabadságban. Nagy szüksége van a világnak a Vízöntő energiára: olyan egyedi gondolkodás ez, ami kimozdítja a dolgokat a megszokott sémákból, holtpontról. Ha úgy hozza a sors, biztos, hogy védelmébe veszi a gyengébbet. Rendkívül szilárd az erkölcsisége, nagyon fontos számára a morál, gyakran foglalkoztatják elvont kérdések. A Vízöntő a fixa idea: nehéz kimozdítani a meggyőződéséből, nem hajlítható: neki magának kell levonnia a következtetéseket. De mindig a legteljesebb objektivitásra, elfogulatlanságra törekszik, ilyenkor háttérbe szorítja a személyes érzelmeket.

Egyenes, őszinte, elfogulatlan

Az egyenességében, őszinteségében maradéktalanul meg lehet bízni – a Vízöntőnek nem kenyere a hazugság, a ferdítés… Az ígéretét mindig betartja. Az igazságvágya hatalmas, egyszerűen nem tudja elviselni, ha igazságtalanságot tapasztal. Sok keserűsége származik a jegy szülöttének ebből – törvényszerű, hogy a valóság számára sokszor kiábrándító.
A Vízöntő érdekeltségű emberek nem tudják elviselni maguk körül a butaságot, ez kikészíti őket. Ennél jobban már csak az emberi gonoszságtól, rosszindulattól szenvednek.

Nem áll be a sorba, nem lehet manipulálni

A Vízöntő jegyének jelen kor szerinti uralkodója az Uránusz, így a Vízöntő érdekeltségű ember jellemében van valami extravagáns tulajdonság. Gyakran ő a „különc”, korán megmutatkozik, hogy a Vízöntő nem akar beállni a sorba, meg akarja őrizni szuverenitását. A jegy másik, a hagyomány szerinti uralkodója a Szaturnusz, így a Vízöntő általában komoly, intellektuális alkat.
A jegy szülöttét nem lehet befolyásolni, manipulálni. Nem hagyja magát az érzelmei által megtéveszteni, becsapni, mindig megőrzi az objektivitását és az egészséges kételkedését.

Nehézség az érzések megélésében

Az érzelmeit viszont nehezen éli meg. Általában is jellemző a Levegő elemhez tartozó jegyekre, hogy az eszmék világában élnek, és félnek az érzéseiktől – nos, ez különösen igaz a Vízöntőre! A szerelmes Vízöntő kissé esetlen, mikor az érzésekről van szó, viszont mindig őszinte, nem játszik szerepet ilyenkor sem.

A Vízöntő a fix minőséghez tartozik. Amije van, azt megtartja, megőrzi, szereti megoldani a nehéz problémákat, és nem felületes. Amit elkezd, azt be is fejezi. Ennek ellenkezője csak akkor lehetséges, ha a születési horoszkópban a Vízöntő jegyét sok támadás éri.
Miután a Vízöntő az Állatövön a 11. helyet foglalja el, és ide tartozik a második gyermek, a Vízöntő érdekeltségű ember nagyon szereti a gyermekeket.

 

(astronet)

2023. január 17., kedd

Vangelis - Prelude

"Csak nyugalomban lelsz a csodák végtelenjére."

 

"Csak nyugalomban lelsz a csodák végtelenjére."
 
(Pam Brown)

Papp Ádám - Akarom

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Papp Ádám-Akarom
 
Akarom, hogy ott legyél,
mikor az élet terhe már-már
összenyom.
 
Akarom, hogy te legyél,
ki egy öleléssel enyhíti
minden tomboló bajom.
 
Akarom, hogy lélegzeted
egésze bújjon hozzám,
és borítson minden szavad
hogy könnyebb legyen a holnap,
s könnyebb legyen vinnem magam.
 
Akarom egy tündöklő
pillanatod, miként
arcomra hajol.
 
Akarom a csókod szüntelen
ízét, túl mindenen;
egy életnyi akaraton.
 
Akarom, hogy ott legyél,
mikor minden halni látszik,
hogy megmaradj utolsó cseppemként.
 
Akarom, hogy minden borzalom,
minden kín se szakítson el
tőlem, s hogy kezeidből szíved
ölelését érjem,
mert akarom, hogy a reggel,
azt est teljes legyen veled,
hogy beléd csókolhassam
utolsó hitemet.
 
Akarom, hogy maradj,
hogy itt legyél, mikor
a boldogság veled
öleli reám magát.
 
Akarom, hogy te legyél a minden;
az élet és a leggyönyörűbb halál.

Boda János: Te+Én

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Boda János: Te+Én
 
A te szereteted
az én erőm.
 
Az én erőm
a te biztonságod.
 
A te gondoskodásod
az én bizalmam.
 
Az én szabadságom
a te szerelmed.
 
A te életed
az én felelősségem.
 
Az én hitem,
ahogy te rám nézel.
 
A te kezed rajtam
az én békém.
 
Ami most én vagyok,
nem létezne tenélküled.
 
S e szövetség tesz minket
legyőzhetetlenné.
 

2023. január 15., vasárnap

Merj egyéniség lenni ...

 

"Merj egyéniség lenni egy olyan világban, ahol mindenki megrögzötten követ egy illúziót, hajszol egy hazugságot.
Ahol mindenki beáll a sorba, ahol csak bizonyos gondolatok, cselekvések, életmódok az elfogadottak.
Merj hangot adni gondolataidnak, szabadjára engedni egyéniséged.
Merj más lenni, mint a többség.
Míg Ők azon fáradoznak, hogy fenntartsanak egy látszólagos képet, addig te megkíméled magad a játszmáktól, erőfeszítésektől, hogy annak tettesd magad, aki nem vagy.
Merj más lenni, hiszen ebben rejlik sikered kulcsa."
 
(Golden Dawn)

Szeretni magad pedig azt jelenti...

 

Ne a tökéletes partnert keresd, vedd észre azt, aki hozzád való

A tökéletesség egy illúzió. Bár mindenhonnan azt próbálják belénk sulykolni, hogy ez az állapot elérhető és ez az egyetlen módja, hogy boldogok legyünk. Valójában a tökéletesség hajszolása hatalmas nyomást gyakorol ránk. Ugyanez a helyzet a magánéletünkben is. Hatalmas a kínálat, de „-Nekem a legjobb kell, addig nem állok meg!” És itt jön az ördögi kör, hogy jobb mindig lesz, a keresés vágya így, kielégíthetetlen lesz.

A mai kapcsolatok a felszínességre épülnek. Nincs időnk, energiánk kivárni, hogy mivé növeszthetnénk egymást és a kapcsolatunkat. Túlságosan hozzászoktunk a kész ételekhez, az azonnal használható kütyükhöz. Letöltöm és ott van, működik. Mindenre egy gombnyomásnyi megoldásunk van. Emberek ezreivel tudunk kapcsolódni percek alatt és ennek megvan a jó és rossz hozadéka. Az emberi kapcsolatok, különösen a párkapcsolat, érzelmekre épül, erre nem fogunk alkalmazást gyártani, ezért nekünk kell tenni közösen, hogy kialakuljon, hogy egyáltalán lehetőségünk legyen valóban megismerni egymást.

Mennyiszer láttuk, hogy kapcsolódni könnyen tudunk, de hogy egy kapcsolatban hogyan kell lépésről lépésre közelebb kerülni egymáshoz, azt már elfelejtettünk. És itt is érnek véget a /„matcheink”./ Levonjuk a konklúziót, hogy akkor ez sem volt jó, ez nem olyan, mint ami a nagy könyvben megvan írva. Nem aggódunk, van ezer másik, akikhez máris kapcsolódhatunk, de nagyon rövid időn belül, ugyanezen a ponton, újra elvérzik az egész. És egy pillanatra sem állunk meg elgondolkodni azon, hogy nincs kész kapcsolat, nem létezik álmaink nője, férfija, ha ezt csak kész csomagként, tökéletesen nekünk címezve, elvárjuk, hogy érkezzen meg, de nem teszünk érte semmit, hogy megláthassuk egymásban ezeket a minőségeket. Nincs olyan, hogy készen ott áll előttünk a nagy ő. Igazit nem fogunk egy jobbra húzással találni, igazivá mi tesszük egymást.

Ha azt, ami van, elfelejtjük értékelni, ha türelmetlenek vagyunk és készen tálalva várjuk csak a csodát, akkor borítékolhatjuk a csalódást. Sosem tudunk igazán elmélyülni, ha mi is biztonsági játékosok vagyunk és csak felszínesen méregetjük egymást. Vannak dolgok, amiket hagyni kell növekedni és ehhez első sorban az kell, hogy merünk dőlni. Megnyílni, időt hagyni egymásnak és a kapcsolatnak. Nem átugorni a legjobb részeket, hanem megteremteni, hogy ezeken végig mehessünk ketten. Ezeket kihagyva ne csodálkozzunk, hogy hamar kiégett az új, ígéretesnek hitt partnerünk és nem érezzük azt, hogy ő lett volna az, akit annyira keresünk. Ki sem derülhetett, mert nem adtunk rá valódi esélyt. Nem engedtük meg, hogy igazán találkozzunk. Nemrég megtaláltam, egy sok évvel ezelőtt írt listámat, a tökéletes partnerről. Ahogy megnéztem, azon kívül, hogy jót kacagtam rajta, egy kicsit el is szégyelltem magam a felismeréstől. Egy megmentőt vártam, egy egyéni gyógyító balzsamot, akitől majd minden szebb lesz. Egy kislány bosszúsága volt ez. Azt hiszem nem voltam kész az igazi társra, aki feltárja nekem az életét és egymásba fonódunk, hogy együtt többek legyünk. Én egy szuperhőst kerestem, aki feledteti azon részeimet, melyekre nem akartam ránézni. Nem csoda, hogy a kapcsolataim fájdalommal végződtek és a rajtam lévő sebek nemhogy nem gyógyultak be, még szaporodtak is. Azt szeretném ezzel csak mondani, hogy amíg önmagunkkal nem vagyunk rendben és a belső problémáinkra, inkább keresünk magunknak egy elixírt, addig becsapjuk magunkat és lelassítjuk a növekedésünket, a valódi gyógyulásunkat.

A partner a legjobb tanítónk lehet ezen a gyógyulási folyamaton, ha nem megmentőként tekintünk rá. Ha megengedjük, hogy egymásnak pontosan azt adjuk, amit adnunk kell, akkor abból nem lesz több szívfájdalom, csak hála, még akkor is, ha elválnak útjaink. Az élet semmit nem ad véletlenül. Ha szeretettel fogadjuk azt, aki érkezik, észre is vehetjük, hogy kit miért kaptunk. *Ki az ideális partner? *Te. Amíg önmagad számára Te nem vagy jó partner, addig a neked rendelt személy is csak a torz tükrödet fogja mutatni. Az ideális partner olyan ember, aki arra ösztönöz minket, hogy önmagunk jobb változatai legyünk, megbocsátja hiányosságainkat, velünk ünnepli a nap kis győzelmeit és megengedi, hogy hibákat kövessünk el, azért, hogy tanulhassunk belőlük. Minden más a preferencia kérdése, ezek az értékek, fontossági sorrendek pedig idővel változnak. Bárki is az ideális partnerünk, bízhatunk benne, hogy az, akivel éppen kapcsolatban állsz, tökéletes igazságod arra, hogy hol tart az utazásod. Pontosan benyomja a gombjaidat a megfelelő módon és a megfelelő mennyiségben. Néhány ember belép az életünkbe, azért, hogy rálátást adjon nekünk a belső világunk rejtélyeiről. Néha a feladata az, hogy a felismerés után egyedül menjünk tovább, néha egy ideig maradnak és mélyebben gazdagítják az életünket, de van, aki akár egy életen át is végigkísér minket. Mindegyik egy isteni találkozás, melynek célja a személyes és lelki fejlődésünk támogatása. A kapcsolatoknak a szellemi feladatokon kívüli megítélése a kudarc érzéséhez fog vezetni. A partnereink megítélése, a saját fájdalmainktól való elvonatkoztatása vagy a ragyogó páncél lovagjába bújtatott illúzió kergetése, megakadályozza számunkra a kapcsolat szabad megjelenését és valódi rendeltetését. Meg kell tanulnunk bízni az életben, amikor az ajándékai felbukkannak, ha szeretnénk megengedni a szívünknek, hogy minden tőlünk telhető örömben részesülhessünk. A paraméterek megadása, elveszi tőlünk a lehetőséget, ami boldog, meglepő tapasztalatok felé vezethetne el minket. Szeretni magad pedig azt jelenti, hogy megtaláltad önmagadban azt a tökéletességet, amit egy másik személyben eddig kerestél. És akkor már nem kell, hogy kívül érkezzen, ott lesz, Te is és Ő is.

(Netbulvár)

A legbölcsebb tanítód, aki ismer téged...

 

“Akarod vagy sem, az élet megtanít küzdeni és talpra állni. Megtanít elesni, felállni és újra megteszi ha kell. Sosem kérdi majd, felkészültél-e, megtanít elengedni, elfogadni, megtanít repülni, és tetszik vagy sem, megtanít zuhanni is. Nem érdekli majd, mennyi erőt érzel magadban, rád zúdítja azt, amivel tudja, még elboldogulsz, és hidd el, nem kapsz nagyobb terhet, csak azt, amit még elbírsz. Van, amikor azt érzed, ennél kegyetlenebb már nem lehet, és megértem. De hidd, hogy jót akar. A legbölcsebb tanítód, aki ismer téged, és melletted áll. Mert nem azt mutatja meg mit láss, hanem azt, merre nézz.”
 
(Todorovits Rea)

Őrangyalod üzenete – Láthatatlan segítség

 

Őrangyalod üzenete – Láthatatlan segítség

Amikor nehéz időszakon mész keresztül, vagy az életed egy fordulóponthoz érkezett és a változás még nem látható a fizikai világban, csak az átmenet ideje és a köztes lét bizonytalansága érzékelhető, akkor se engedd, hogy eluralkodjon lelkeden a félelem.

Minden nagy változás átmeneti idejét az isteni rendezés terv-és időszerűsége vezényli az emberi sorsokban, így a tiédben is.

Bár lehet, hogy csak a káosz mindent szétrobbantó erejét látod és érzékeled, tudd, hogy ezeket a folyamatokat, az Angyalok vigyázzák.  Őrangyalod a nehéz időszakokban is melletted van és elérhető a számodra. Az angyali seregek tartják körülötted a lélek terének láthatatlan szálait, hogy biztonságossá tegyék számodra a változás idejét. Hogy erővel töltsenek el és az érzéseiden keresztül üzenjék: hamarosan minden elrendeződik, és majd megérted a történések nagyobb mozgató erőit.

S a végén nem áldozatként tekintesz magadra, hanem erős harcosként, akinek volt ereje, hite és bátorsága megbízni az isteni tervben akkor is, amikor nem az elvárásai szerint alakultak látszólag a dolgok.

A fizikai világban látható dolgok csak a felszínt tükrözik, bízz benne, hogy minden érted dolgozik!

 

Szeretettel: Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál

2023. január 13., péntek

Magyar Rózsa - Most múlik pontosan

Elengedem

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Elengedem
 
minden vágyam, reményem.
Elengedem
ezt kell most megélnem.
Elengedem
a fájdalmat, a szenvedést.
Elengedek
mindent, ami véget ért.
Beengedem
a fényt, a szívet.
Beengedem
a szeretetet.
Magamhoz engedem
az új érzést.
Magamhoz ölelem
a meleg érintést.
 
(Nagy Szaffina)

Mindenkinek vannak rossz napjai...

 

"Mindenkinek vannak rossz napjai. Néha a legmosolygósabb emberek is mélypontra kerülnek, megfeledkeznek az erősségeikről. Legszívesebben elbújnának a világ elől, és sokszor bizony el is bújnak. Nem vagyunk robotok, hatalmukba tudnak keríteni a félelmeink, szorongunk, aggódunk. De azt hiszem, az a legfontosabb, hogy az időnk nagy részében hogy állunk az élethez. Hogy pozitívan tudunk gondolkodni, és szeretettel és melegséggel megtölteni az életünket. Nem, nem baj, ha vannak rossz napjaink. Hagyjuk a lelkünket és a testünket kiadni a feszültséget, hogy utána újult erővel folytathassuk az életünket! Néha legyünk nyugodtan padlón, hogy legyen honnan felállni. Ettől nem leszünk gyengébbek. Csak emberek."
 
(Agárdi Zsóka)

Reméljük a békét, a szívek tiszta mosolyát...

 

"Szürke, terhes várakozással telített nappalok, és reményteljes éjszakák csendjében, egy szebb és jobb világról álmodunk.
Arról, hogy megszűnik a félelem, s megszabadul az önként magára vett béklyóitól a világ.
Reméljük a békét, a szívek tiszta mosolyát. Várjuk a megváltást, a boldog jövőt.
Mindez a csoda, szívünkben elrejtve, kibontakozásra vár. Csak engednünk kellene, hogy mint a kis mag szárba szökkenjen, lelkünk otthonában.
Egymásra figyelni, meleg mosolyt adni, segíteni akin tudunk... Néha csupán jó szóval, és máris melegebb, élhetőbb a világ."
 
(Czernay Hajna)

Sokszor azért tévesztünk utat...

 

,,Sokszor azért tévesztünk utat, mert nem vagyunk ott, ahol Isten szólni tudna hozzánk!”
 
(Bob Gass)

11 jel, hogy tisztán érzékelő vagy

 

11 jel, hogy tisztán érzékelő vagy

Sose feledd...

 

"Nincs rosszabb annál, mint amikor elszalasztasz egy különleges embert, és még évek múlva is azon agyalsz, hogy mi lett volna, ha odalépsz hozzá. Sose feledd: a próbálkozás egy lehetőség, a siker vagy a visszautasítás egy élmény, míg a félelem miatt elszalasztott cselekedet csak a nagy büdös semmi."
 
 
(A. J. Christian)
 

Minden szeretet, amit adtál, vissza fog térni hozzád, csak higgy benne!

 

Minden szeretet, amit adtál, vissza fog térni hozzád, csak higgy benne!

Sokszor nehéz szeretni. A fájdalom miatt. A szenvedés miatt. Azok miatt a pillanatok miatt, amikor hiába vártad, nem hívott fel. De hidd el, az élet mindenért kárpótol majd!

Még mindig hiszem, hogy minden elküldött üzenet, amelyet nem olvastak el, nem nyitottak meg és egyszerűen figyelmen kívül hagytak, kedves szavak és szívet melengető tettek formájában fog visszatérni hozzád.

Oly módon, hogy tudd, minden szó valódi…

Minden érzelem igaz…

És a hazugságok nem többek, mint a letűnt idők kísértetei, amelyek visszajárnak ugyan, de már nem árthatnak neked. Már nem kell aggódnod miattuk.

Hiszem, hogy minden éjszakát, amikor a hívására vártál, de ő nem jelentkezett, felváltják az órákig tartó beszélgetések valakivel, aki nem akarja majd letenni.

Nem neked kell feltenned az összes kérdést azért, hogy ne váljon kínossá a beszélgetés. Nem te leszel az egyetlen, aki széles mosollyal az arcán alszik el. Nem kell azon aggódnod, mikor hív újra, mert amint kinyitod a szemedet, a telefon ismét csörög.

Hiszem, hogy csodás randevúk várnak rád…

Nem kell többé egyedül vacsoráznod…

Te leszel a legjobb társaság, egy varázslatos férfi mellett, egy jó hangulatú étteremben. Addig fogtok egymás tekintetébe merülve beszélgetni, amíg végül rátok nem zárják az ajtót. Olyan randevú lesz ez, amely elfeledteti veled az összes alkalmat, amikor egyedül kellett vacsoráznod.

Amikor csak bámultál ki az ablakon…,

…és azon gondolkodtál, miért nem vagy elég jó.

Hiszem, hogy találkozni fogsz valakivel, aki mellett értékesnek érzed majd magadat. Valakivel, aki időt szán rád. Valakivel, akinek sosem elég belőled. Valakivel, aki már a következő randevúkat tervezi, miközben még mindig ott ültök egymással szemben, kézen fogva.

Hiszem, hogy jön majd valaki, aki kitörli az emlékezetedből azokat az éveket, amikor félreértettnek, szerethetetlennek és nem kívánatos személynek érezted magadat. Ő képes lesz megérteni, milyen ember is vagy te, és nem gondolja azt, hogy az érzésed egyszerűen túl sok.

Ő nem fog szégyellni, mert mély érzésű, érzékeny és reménytelenül romantikus vagy. Nem fog változásra kényszeríteni vagy viccet csinálni belőled.

Még mindig hiszek abban, hogy az összes könnyed, amelyet a múltban ejtettél, mert összetörték a szívedet, egyszerűen elpárolog. Hiszem, hogy olyan szerelmet fogsz találni, amelyre sosem számítottál.

Megleled a boldogságot.

A békét.

A biztonságot.

Ez minden csalódásért, minden szívfájdalomért kárpótolni fog. Mert ez a szerelem meghaladja minden elvárásodat. Ezért a szerelemért hálás leszel. Hatására folyton azon gondolkodsz majd: biztosan megérdemlem?

Igen, megérdemled!

Mert az a sok szeretet, amit adtál, ennek a szerelemnek a formájában száll vissza hozzád. Az összes pillanat, amikor reménytelenül hittél, az összes meg nem hallgatott imád, az összes olyan pillanat, amikor te mindent odaadtál, de cserébe nem kaptál semmit.

Minden áldozat és fájdalom…

Minden kárpótlás ebben a szerelemben teljesedik ki…

És végül rájössz, hogy a szeretet sosem pazarlás – akár viszonozzák, akár nem. Hiszen jönni fog valaki, aki végül kárpótol minden elhullajtott könnycseppért.

És sok minden másért is…

 

(Ludányi Bernadett)

2023. január 9., hétfő

Hálát érezni...

 

“Hálát érezni és azt nem kifejezni olyan, mint becsomagolni egy ajándékot és nem odaadni.”
 
(William Arthur Ward)
 

“Jónak lenni nehéz...

 


“Jónak lenni nehéz.
 
Jó társnak, jó kollégának, jó barátnak, gyereknek vagy éppen szülőnek, sőt- sokszor jó embernek is.
Annyi szabály van, amit a társadalom vagy éppen mi magunk felállítottunk, annyira teljesítmény és eredményközpontú minden, hogy sokszor elfelejtjük élvezni a mindennapokat, és már a reggelt is szorongással kezdjük. Nem engedjük meg magunknak a nyugalom luxusát, hiszen, ha hátradőlünk, akkor nem vagyunk elég jók, se elég produktívak.
Sokszor annyira igyekszünk jók lenni, hogy a legfontosabb dolog felett elsiklik a figyelmünk: hogy már nem vagyunk jól. Annyi embernek és elképzelésnek próbálunk megfelelni, hogy néha csak akkor vesszük észre, hogy mennyire elvesztünk a tökéletesség utáni hajszában, amikor a tükörképünk fáradt tekintetébe nézünk fogmosáskor.
Néha meg kell tanulni hátralépni egyet, önmagunkért. Észrevenni, hogy nem csak a testünk, de az elménk és a lelkünk is lehet fáradt és elfogad, hogy az önszeretet nem csak abban nyilvánul meg, hogy a tükör előtt állva hajtogatom magamnak, hogy elég vagyok, hanem abban is, hogy egy kicsit senkinek sem akarok megfelelni, csak jól lenni.
Hogy néha igenis el kell fogadni, hogy a lelki nyugalmam fontosabb, mint a produktivitásom.”
 
(Varga Emese)

Lelki kötelék

 

Lelki kötelék

A szívembe ágyaztad magad, a részemmé váltál. Már egy ideje tudom, hogy az idők végezetéig a nyomomban jársz. Felbukkansz életem legfontosabb pillanataiban, hogy osztozz velem örömben és bánatban.

Hiába váltak szét útjaink, a szeretet egymás iránt túl mély és igaz ahhoz, hogy örökre elváljunk.

Bár próbáltunk felejteni, vannak érzések, amelyeknek a távolság csak még nagyobb mélységet ad. Akkor is, ha a mindennapok küzdelmében olykor-olykor elhomályosodik a másik arca. Így aztán feleslegesen álltunk ellent egymásnak annak idején, még jobban belekeveredtünk a szív láthatatlan labirintusába.

Minden igyekezetünk, amely arra irányult, hogy elkopjanak érzelmeink, értelmetlennek bizonyult. Mert már egymás szívébe költöztünk, kitörölhetetlenül. A húsomba, a bőrömbe kódolódott minden egyes sejted. Nappal vagy éjjel, teljesen mindegy! Mert hallom és érzem, ha lelked szólongatja lelkem.

Persze vannak időszakok, amikor képesek vagyunk úgy tenni, mintha a másik nem jelentene semmit. De aztán, ha egymás mellé sodor minket az élet, a szívünk árulkodik. Arról, hogy kötelék van köztünk, amely több, mint egy románc vagy egy régi flört emléke.

Mert az nem más, mint a tiszta szeretet forrása, amelyben lelkeink bármennyi idő is telik el, egyesülnek.

 

(Zoé)