Hidd. Képzeld el. Érezd...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Útravaló a hétvégére - Az Univerzum tudja

 

Tedd össze a kezed, kérj.

Aztán tárd ki a tenyered az Univerzum felé.

És fogadd, ami érkezik.

Hálával zárd a folyamatot.

Hidd. Képzeld el. Érezd.

Tudd, hogy már elindult...

Úton van feléd.

A Csoda!

 

Frenyó Krisztina

Szabó Lőrinc: Semmi és Soha

 

Szabó Lőrinc: Semmi és Soha

 

Be más lélek volnék ma, ha, amit
annyiszor megálmodtam, fényeit
benned is gyujtva átcsap elbüvölt
testünkön az a láng, mely a gyönyört,
megosztva, csak növeli! Át, igen,
és akkor! Ha rögtön a végtelen
békét adja, vágy, lelkifurdalás,
sőt semmi helyett a teljes varázst
adja a boldog első szerelem!...
Tavasz üdve, valóság: szüntelen
azt siratom!... S te, te csak alkalom
lettél a veszteségre: én tudom
talán a legkevésbé, ki-mi vagy:
káprázatom voltál csak, s mialatt
szőttelek, el is eresztettelek:
te akartad így, s így lett a neved,
s ami lehettél volna valaha,
így lett lassan mind Semmi és Soha.

 

 

Csak annyi igaz...

Gondold azt, hogy a szívem sokszor nagyon, túláradón dobog s úgy járok a rózsák között, mint egy tavalyról maradt nyugtalan, kimozdult, megbolondult rózsa. Milyen jó volna téged olykor látnom. (...) Szeretlek, Rosszam, Tétovám, Semmim. Kérlek, ne vedd ezt túlságosan komolyan. Csak annyi igaz, hogy szeretlek.

 
(Ady Endre)

Jólesik...

Jólesik az elsüllyedt, öreg utakat megjárni, a fiatalság ragyogó útjait, (...) és az álmokat, amelyek az örökkévalóságból jöttek, oda is szállnak vissza pihenni és boldognak lenni, mint a szeretetben megfürdött emberi lélek.


(Fekete István)

Szivárványvilágban

Szivárványvilágban

zöld szárat hajlít a tengeri
szívesen színezném- engedi…
melegtől párállnak az alkonyok
ráfutnak az éjre a hajnalok
akác virágot szül, illatost
szellőruhában a csillagok
hintenek tűzzel meg hegyeket
szemembe szüremlő reggelek
lidérc a fényük, elvakít,
álomvilágomtól elszakít…
mámoros lélekkel ébredek
csodás világom, ég veled!
Szivárvány színekkel álmodom
való ez ábránd? Nem! De ráfogom!



(barnaby)

Ezért vannak az álmaink

Ezért vannak az álmaink

 

Nagyon szeretek álmodozni, ábrándozni. Szeretek, mert minden alkalommal elrepít egy képzeletbeli világba. Ahol igazán önmagam vagyok, ahol felhőtlenül boldog lehetek. Pontosan úgy, ahogy szeretnék, akkor és addig, amikor és ameddig csak akarok, és azzal, akivel lenni akarok. Ott minden színes, nincsenek könnyek, csak mosoly és nevetés. Szinte hallom. Teljesen átérzem. Érzem az illatát, látom a csillogását annak a mesebeli világnak. Bárcsak meg tudnám mutatni mindenkinek! Aztán a valóság hirtelen felébreszt. Az olyan szomorú. De nem engedem el ezeket az álmokat, mindig velem vannak, itt a valóságban is. Ott vannak a gondolataimban, az érzéseimben, bent a lelkemben. Viszem őket magammal mindenhova. És egyszer majd elérek hozzájuk a valóságban is.

 

(Takács Kriszta)

Ó, a képzelet...

Ó, a képzelet hatalmas adomány! A leghatalmasabb valamennyi között a földön. Akinek Isten megadta ezt, annak mérhetetlen, legyőzhetetlen erőt adott. Azt nem lehet tönkretenni, megölni, megfojtani, agyonverni. Az is szenved - mint ahogy én is szenvedtem, és szenvedek ma is és a jövőben is még sokat -, de az csak tisztább és jobb lesz, emberibb ember lesz. Akinek képzelete van, gúzsba kösse, bilincsbe verje bár bármilyen földi hatalom, szelleme töretlenül, tisztán szárnyal a magasba. Annak csak a testét lehet eltiporni, a lelkét soha.

(Végh György)

Szemem behunyom

Szemem behunyom
Elmém kinyitom
Elképzelem
Mi következik
Egy nap meglátom
Szerelmem arcát
Egy nap ott tart majd
Karjaiban
Amíg az a nap
El nem jön
Csak behunyom szemem
És álmodom tovább.


(Rachel Joy Scott)

Néha az is elég...

Néha az is elég, ha valakire gondolunk. Ha tudjuk, hol van és mit csinál, és a lelki szemünkkel látjuk. Arra való az emlékezet és a képzelet. Hogy elő tudd varázsolni. Ez a varázslat...


(Emylia Hall)

Tudod, mikor várok...

Tudod, mikor várok, visszagondolok a régebbi hasonló eseményekre, egy szép bíbor naplementére, és elképzelem, hogy a mai még sokkal szebb lesz.


(Louis de Saint-Marché)

Álom és valóság között...

A napkorong felbukkan a messzeségben, és a fénysugarak követhetetlen gyorsasággal végigbukfenceznek az óceán fodrain, hogy egyetlen szeszélyes ugrással az ablakomban teremjenek, és elvakítsák álmos tekintetem. (...) Olyan ez, mintha az álmaim véletlenül átcsúsztak volna velem a valóságba, ott keringenének körülöttem, a szempilláim, az ajkam simogatnák, hívnának a túlsó partra. Álom és valóság között lebegve szárnyaira emel ez az édes áramlat - elhiszem egy pillanatra, hogy valahol, túl a tengereken, tényleg létezik az az álomvilág. Én tudom. Én már jártam ott.

(Gaál Viktor)