2021. március 30., kedd

Húsvéti ima



 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Húsvéti ima
 
Uram, adj nekem kitartást a mindennapokhoz,
ne érezzem, bárkinél is kevesebb vagyok,
mert egyedül már nincs erőm a sorssal küzdenem,
kell, hogy védj és óvj, ha lelkem védtelen.
 
Sok időt megéltem, sok könnyet hullattam,
de bátran elviseltem, ha alulmaradtam,
mert volt hozzá akarat és kellő méltóság,
hogy hinni tudjam azt, több vagyok, mint más.
 
Sokszor szembenéztem a világ erejével,
akkor is, ha arcul csapott élet-tenyerével,
mert hittem, ha mellettem állsz minden bírható,
és nem lesz olyan veszély, mely át nem hágható.
 
Hozzád fohászkodom Uram, ahogy eddig mindig,
ne hagyj el, ha létem bűn-lángokban izzik,
te legyél majd, ki felemel egyszer,
hogy magasabbra szárnyalhassak mint a többi ember.
 
S te legyél majd az is, ki otthonába fogad,
ha elgyengült testemre súlyos kereszt szakad,
mert általad válunk azzá, akik voltunk,
azok a test nélküli lelkek, kiket hozzád fűz a sorsunk.
 
Kun Magdolna

Isten legszebb adománya az élet,..

 

Isten legszebb adománya az élet,..
 
"Isten legszebb adománya az élet, ő adta és csak ő veheti el. Élned kell, hinned és remélned, mert ez az Úr parancsa és ha a parancsát követed, elmúlik tőle a keserű pohár, és ráébredsz a nagy igazságra, hogy a megpróbáltatások megszépítik az életet. Tél után tavasz jő, az éjszaka után nappal, a szenvedés után öröm, a nélkülözésre bőség, ha hit van a szívedben. Hallgasd a szívverésed, ami azt mondja: élned kell.."
 
Vissza az úton c. film
 

Tárjuk ki ajtónkat a Jóistennek ...

 

Tárjuk ki ajtónkat a Jóistennek és engedjük be ŐT otthonunkba. Engedjük meg neki, hogy hitet és szeretetet ültessen a szívünkbe. Hesegessük el az aggodalmaskodás és a depresszió szorító érzéseit és simogassuk meg lelkünket kellemes emlékekkel. A számunkra fontos személyeket, most kezeinkkel nem érinthetjük, de imánkkal bármikor átölelhetjük. Mert, amikor szívünkkel átöleljük a másik ember lelkét, soha nem vagyunk egyedül. Ilyenkor jövünk rá, hogy milyen istenien csodálatos dolog, a szeretet. 

 

(Deverdics Éva)

2021. március 27., szombat

Áldott, aki jön


Áldott, békés Virágvasárnap ünnepét kívánok!

 Áldott, aki jön
 
Pálma hull, térdek mélyen hajlanak
Amerre Jézus elhalad.
Ujjongó szavak... új virágeső...
„Áldott a Király! Áldott aki jő!’’
 
Jeruzsálemnek útja csupa fény,
Virágvasárnap... régen várt remény.
Örömmámorban ül a nagy tömeg
Jézusnak egy utolsó ünnepet.
 
S míg minden virág elébe lehull,
Jézusnak arca lassan elborul.
Látja előre a nagy végzetet
És megsiratja Jeruzsálemet.
 
 
(Kárász Izabella)

Hívjuk be a Jóistent otthonunkba...

 

Hívjuk be a Jóistent otthonunkba, mert gyógyítást, áldást, és csodákat tud hozni az életünkbe. Megismerteti velünk a reményt, a szeretetet és mindig tartogat számunkra örömöket is. Megnyílik bennünk a hála csatornája és más szemmel tekintünk a világra. Lelki szemeink előtt megjelennek az áldások is. A borúlátást beragyogja egy fénysugár, és szívünkbe derűt, kitartást, bátorságot juttat. Meggyőződhetünk, hogy a pozitív érzelmek rendkívül hatásosak, mert gyógyírt csempésznek a lélekbe. 

(Deverdics Éva)

2021. március 26., péntek

A CSEND EREJE

 
A CSEND EREJE
 
Talán sokszor jobb lenne most csendben maradni, nem kell azonnal reagálni, minden rémeset azonnal megosztani, szidalmazni, acsarkodni, bántalmazni, fenyegetni, spekulálni, újabb fantáziákat, teóriákat gyártani, azokat abszolútumként, rendíthetetlen igazságként előadni...
Csak csendben megfigyelni, tapasztalni, sok szempontból megvizsgálni... És majd ha bölcsebbek leszünk, akkor szólni...
Így kevesebb lenne a szorongató félelem, pánik, manipuláció, zűrzavar, arrogancia, indulat.
Több lehetne a higgadt bölcsesség, az empátia, az emberség, összetartás, egymásról gondoskodás...
Szép tavaszt, a csendesség bölcsességét kívánom mindenkinek:
 
Dr. Balaicza Erika

2021. március 25., csütörtök

Időnként, nem árt emlékeztetni magunkat...

 

Időnként mindenkinek meg kellene állnia egy pillanatra és eltöprengenie, hogy mennyi mindent kapott már az élettől, milyen sok ajándék és szépség veszi körül, bármilyen apró is legyen az. Időnként, nem árt emlékeztetni magunkat, hogy szerencsések vagyunk, hogy élünk. Hogy milyen áldás számunkra, hogy szerethetünk. Hogy minden nap lehetőségünk van kincsekre lelni és megosztani azokkal, akik fontosak nekünk. 

(Deverdics Éva)

“Valamely embert szeretni azt jelenti:

 

 “Valamely embert szeretni azt jelenti: úgy látni őt, ahogy Isten elgondolta.” 

(Dosztojevszkij)

"Ahhoz nagyon kell szeretni valakit ott belül...

 

"Ahhoz nagyon kell szeretni valakit ott belül, egészen belül, hogy egy kapcsolatot ne romboljon szét az Idő, hogy a mulandóságnak ebben a körtáncában, új és új jelmezek, maszkok és jellemek mögött fölfedezd, hogy ő azért mégis ugyanaz - az öregedés nem fogott ki rajtatok. Az érzelmek is megváltoztak: a lázas szerelemből parázsló, szelíd szeretet lett, a megkívánásból lelki vonzalom, a vonzalomból mély sorsközösség és megszokás, s ha ez így történik, nem bántanak a műfogak, az őszülő hajszálak, az elfonnyadt arc és a táskás szemek, nem zavar az sem, hogy az öregedés a lélekben is jelentkezik..."
 
 
(Müller Péter)

2021. március 24., szerda

Boda János: A mindennapok romjain át

 


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Boda János: A mindennapok romjain át

Már elmentél, s egy perce még
minket figyeltek a csillagok,
vad, konok fénnyel éltették
köztünk a pillanat darabkáit,
amiben elvesztünk tapintatlanul.
 
Minden összeáll és szétesik,
mert így van rend a lélekben,
mégis makacsul kívánom ajkad,
hogy mint elixír, életet vigyen
kihűlt ereimbe.
 
Csak az fáj, hogy kevés az idő,
és ellopja az álmainkat,
nem vár, és nincs türelemmel,
minden másodperc egy darabot
letép az életünkből kimért,
kegyetlen pontossággal...
 
Hiába vagy elég közel,
mindent megpecsétel a robot,
a munka és a kötelesség.
Kiéhezve várlak napjaim
töretlen perceiben,
és próbálom vonni magam
a mindennapok romjain át,
hogy elérjek hozzád.
 
Hálát halmozok magamban érted, hogy élsz.
Még ha olykor jéggé dermeszt is a távolság,
és sötét lepel hull féltett ékköveinkre,
mi akkor is kitartunk, mert ugyanazt akarjuk.
Őrizni a lángot, ami egykor összeolvasztott bennünket.
 

2021. március 23., kedd

Halmai Tamás: Feladat


Halmai Tamás: Feladat
 
Hozzátenni a világhoz csak egyet,
egy almafát, egy könyvet, egy fiút
vagy lányt vagy többet vagy egy tiszta udvart,
egy szonátát, egy szonettet, egy zsemlét,
egy kézszorítást, ajándék mosolyt,
csak egyet mindig, csak egyetleneggyel
gyarapítani a kifoszthatatlant.
 

2021. március 22., hétfő

Most még inkább..

Most még inkább..

Most igazán
Láss,
Érezz,
Most még inkább
Most igazán
kell, hogy megtanuljuk
Észrevenni az apró csodákat
A virágok illatát,
A fák gyönyörű színeit
A lemenő nap aranyló pillanatait
 
Most még inkább,
Most igazán,
Kell hogy éreztesd
Amit érzel,
Ha messze van is kit szeretsz
Kell, hogy mosolyogj
Ha már nem érinthetsz
Kell, hogy szólj
Ha már nem ölelhetsz
Kell, hogy figyelj
Ha nem láthatsz
 
Most még inkább,
Most igazán, mert
Van amit sem idő
Sem tér nem választ el
Van aki
Egyszerűen
Hozzád tartozik
Hát vedd észre
Azt, aki szeret
Akinek fontos vagy,
Aki gondol Rád,
Aki félt Téged,
Most még inkább
Most igazán
Kell, hogy nagyon szeress
És ne csak majd .. egyszer..
 
(Katalin Natália)

2021. március 21., vasárnap

"Biztos lehetsz benne...

 
"Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy."
 
/ Ernest Hemingway /

"Mindig csak a jóra figyelj...


"Mindig csak a jóra figyelj, Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,

gondjaid közt tartogat még csodákat az életed."
 
 
(Ernest Hemingway)

„Valaha tudták...

 

„Valaha tudták, hogy a legelső, amit egy gyereknek meg kell tanítani, az nem a számtan és a geometria, hanem az, hogy legyen önmaga. Erős, derűs, önbizalommal teli ember, aki - bárhová is vesse a sorsa - megbízhat önmagában.”
 
(Müller Péter)

2021. március 18., csütörtök

A levegőben ott van az új nap minden lehetősége...

 

Hálás szívvel kezdem a mai napot! Boldog vagyok, hogy itt vagyok, alkotó, építő gondolataimmal, szavaimmal, tetteimmel itt és most szebb jövőt írhatok!
A Szeretet vezet és a siker útján haladok. Tudom, hogy minden helyzet és minden ember azért érkezik az életembe, hogy segítsen nekem fejlődésemben és emlékeztessen a Szeretetre. Így tekintek ma mindenre és mindenkire.
 
Észreveszem mennyi érték van bennem és mennyi érték van körülöttem! Szavaim áldást hoznak mindenkire, akivel ma beszélgetek. Jó szándék sugárzik belőlem. Szeretetteljes vagyok.
 
Egyensúlyban vagyok. Rugalmas vagyok. Áramlásban vagyok. Megélem a szeretetet és meglátom a lehetőségeimet a maga teljességében.
 
Most eltölt a hála. Most eltölt a béke. Most eltölt a hit. Most eltölt a bizonyosság. Ez egy csodás nap és én minden percét élvezem!
Ma valamilyen csodálatos dolog fog történni velem.
 
Tudom, hogy erős hitemmel és csodálatos képzelőerőm segítségével mindent elérek, amire vágyom és amire szükségem van. Kreatívan és könnyedén oldok meg ma is minden feladatot. Minden napom egyre jobb! Hálás és boldog vagyok!
Imádom a napfelkeltét, a reggelt. A levegőben ott van az új nap minden lehetősége. Bármi történhet ma.
 
Köszönöm ezt a mai napot!
Előre tekintek- előre haladok.
 
 
(Timke)

Kun Magdolna : Béke volna jó..

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kun Magdolna : Béke volna jó..
 
Béke volna jó, Uram, egy szebb és jobb világ,
olyan világ, hol ismernék a szeretet szavát.
Ahol minden ember tudná milyen érzés az,
mikor beléd vetett hitünk virágot fakaszt.
 
Jóság kéne, Uram, mely a gonosz fölé nőne,
s akkor bizalommal nézhetnénk jövőink elébe,
és oly boldogan élhetnénk ezt a röpke életet,
mintha magunkénak tudnánk évezredeket.
 
Szív kellene, Uram, sok-sok embernek,
hogy megtöltsék érzelemmel a szívteleneket,
és megtanítsák nekik, az a bátor hős,
ki méltósággal hajol meg a szeretet előtt.
 

" És nézz föl. Nem baj, ha nem látod a csillagokat...

 

" És nézz föl. Nem baj, ha nem látod a csillagokat. Ott vannak. És az se baj, ha nem látod a holdat. Ott van. És az se baj, ha nem látod az éjszakai felhőket, és a felhők mögött az eget. És az se baj, ha nem látod a Tejutat, és a Végtelen kozmoszt a sötétben. De ott van.
És az se baj, ha nem látod az Istent. De ott van.
Nem az égen - benned, BENNED, AKI NÉZEL. "
 
(Müller Péter)

Valaki a földet megcsókolta

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Valaki a földet megcsókolta

Valaki a földet megcsókolta,
És zöldülni kezdett.
Valaki a fákat megölelte,
S nyomban kirügyeztek.
 
Valaki fényt szitált a felhőre,
S szivárvány született.
Valaki a folyóra mosolygott,
S az visszanevetett.
 
Valaki akkor mellettem megállt,
És megszépült minden.
Tavasz lett - és virágokat hintett
Szívemre az Isten.
 
(Csontos Vilmos)

Maradj békés és nyugodt....

 

Maradj békés és nyugodt....
 
Ne agyalj túl sokat, mert olyan problémákat generálsz magadnak ami valójában nem is létezik. A dolgok meg fognak oldódni. Bármi történik, ne hagyd, hogy kibillentsen, vagy megzavarjon. Te csak haladj tovább, légy boldog! Ez ne tévesszen meg, mert a boldogság nem azt jelenti, hogy ugrálsz örökké és kifelé mutatod, hogy te milyen boldog vagy. A boldogságban nincs izgatottság, színjáték, hanem csak mély béke és belső nyugalom....
 
Életfestők

„A vágy Isten kozmikus ajándéka...

 

„A vágy Isten kozmikus ajándéka. A benned lakozó életprincípium vágyai, késztetései, sejtetései és sugalmazásai az élet eszközei, amelyekkel közli veled: emelkedj, növekedj környezetednél magasabbra és nagyobbra.”
 
(Dr. Joseph Murphy)

Aranyosi Ervin: Tavasz

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Aranyosi Ervin: Tavasz
 
Ha a tél elolvad, rügy cseppen az ágra,
napfény búra borul a reszkető világra.
A szív is felolvad, már szeretni képes,
szellőn madárdal száll az élők szívéhez…
 
Mikor a szív ébred, büszkén, szebben dobban,
megtalálja célját a hétköznapokban.
Tavaszi szél sepri ki a nagyvilágot,
szebb jövőbe nézve dédelgethetsz álmot!
 
Hagyd hát felragyogni lelked tiszta fényét,
hadd mutassa neked összes szép erényét,
hadd vigyen előre, hisz teremteni képes,
szeretettel érhet a mások szívéhez.
 
Legyél hát a tavasz, legyél a kikelet,
és az emberiség gazdagodik veled.
Engedd lelked fényét más szívére hatni,
szeretet erejét más szívben is lakni.
 
Hisz csak adnunk kéne szeretetet, álmot,
újjá varázsolva a megfáradt világot,
hiszen a szeretet egyszerűn tud hatni,
sosem elvenni kell, hanem inkább adni!
 
Adj hát szeretetet, s észre fogod venni,
könnyű világodat boldogabbá tenni,
Visszatér majd hozzád, mi belőled árad,
sosem lesz hiányod, mindig ott lesz nálad!
 
Adj esélyt jó szóval, szép cselekedettel,
és versenyre kellhetsz a szép kikelettel.
mert, mikor az élet szívünkből virágzik,
megtelünk élettel, semmi sem hiányzik.
 
Légy magad a tavasz, a jó szél, madárdal,
ébresztgető napfény, mosolyragyogással,
hagyd, hogy a szeretet rügyet bontson végre,
hadd írja fel nevét a tavaszi égre!