A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyensúly. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyensúly. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. szeptember 17., vasárnap

Az ikerláng, vagy más néven tükörlélek ...

 

11 jel, hogy ez az ember neked rendeltetett

Találkozol valakivel, akiről azonnal úgy gondolod: ősidők óta ismered. Bele mersz vágni, hogy valóban megismerd? 

Szemtől szemben állsz valakivel, és azt érzitek, valami ismeretlen erő összeköt. Nem bolondultál meg, ha beléd hasít villámként ez a felismerés. Minden bizonnyal az ikerlángod az, akit utadba sodort a sors.

Mi az az ikerláng?

Az ikerláng, vagy más néven tükörlélek vagy lélekkapcsolat a lelked másik fele. Alapvetően ez egy lélek, amely két különböző testben kapott életet. A fő különbség a lelki társ és az ikerláng között az, hogy az ikerláng szerelem csak egyszer fordulhat elő. A lélektársak esetében két lélek találkozik, akiknek azonos az energiájuk, míg az ikerlángok egykor egy lélek voltak, amíg ketté nem hasadtak.

Nem mindig egyszerű szembesülni vele

Az ikerlángoddal találkozni nagyon erőteljes érzés, hiszen az is előfordulhat, hogy nincsen romantikus vonzalom, és az is, hogy azonos nemű ikerlángodba botlasz bele. Kialakulhat ugyan szerelmi kapcsolat, de ez is lehet ellentmondásos, és az is lehet, hogy mély, csodálatos barátság jön létre, pillanatok leforgása alatt. Meg kell találni az egyensúlyt közösen, hogyan tudtok megmaradni egymás életében, a lehető legteljesebben.

Erről ismerheted fel az ikerlángodat

  1. Folyton egymásba botlotok. Ha valakivel túl sokszor hoz össze az élet, ideje tisztázni, mi dolgotok egymással.
  2. Hamar kiderül, hogy nagyon hasonló az érdeklődési körötök, pillanatokon belül rengeteg közös témát, azonos hobbit találtok.
  3. Erőteljes fizikai vonzódást éreztek egymás iránt, azonos nemű ikerláng esetén váratlan, elsöprő erejű  szeretethullámot.
  4. Kísértetiesen hasonló érzelmeket éltek át egy időben, ugyanazon történésektől.
  5. Tökéletesen megértitek egymás életét, útjait és életcéljait.
  6. Szinte ijesztő megérzések működnek közöttetek: egyszerre gondoltok ugyanarra, egyszerre hívjátok egymást, és szavak nélkül kommunikáltok.
  7. Álmotokban is kapcsolódtok, reggel megbeszélitek ki, mit álmodott és kiderül: mintha ugyanabban az álomban jártatok volna mindketten.
  8. Egyeznek az erősségeitek és a gyengeségeitek, ezáltal úgy tudtok segíteni egymásnak, és úgy tudjátok támogatni egymás fejlődését, mint addig senki más.
  9. Szenvedélyesen tudtok veszekedni, vitatkozni, majd pillanatok alatt békésen megérteni egymás álláspontját, és ugyanilyen gyorsan eltűnnek a negatív érzelmek.
  10. Tökéletesen teljesnek, egésznek, természetesnek és nyugodtnak érzitek magatokat egymás mellett.
  11. Mindketten azt érzitek: együtt bármire képesek vagytok. Ösztönzitek egymást, fejlődni akartok, és húzni magatokkal a másikat.

(via herway)

Egyensúly

 


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Egyensúly
 
Akkor leszek boldog, ha te boldoggá teszel,
ha ezt hiszed, nagy tévedésbe esel.
Nem más által leszel örömmel teli,
hálás az életnek, az lesz, aki az egyensúlyt magában megleli.
 
Magadban keresd először, lehet évekbe kerül,
de hidd el megéri ezt kivárni,
ha tudsz örülni mindennek,
akkor lehet majd Istentől az igaz társat kívánni.
 
(Dóró Sándor)

Az isteni szeretet energiaforrás, amely táplálja a lelketeket...


Angyali üzenet: Az isteni szeretet az univerzum alapvető ereje

Az univerzális isteni szeretet az univerzum alapvető ereje, amely mindent áthat és összeköt. Ez a szeretet az élet forrása és a létezésetek alapja. Az isteni szeretet egy olyan erő, amely minden rezgésben és energiában kifejeződik. Ez az energia mindig jelen van, bárhol is vagytok a világban, és mindig rendelkezésetekre áll.

Rezgése magas és tiszta. Amikor hozzáfértek ehhez a rezgéshez, érzitek, hogy egyensúlyba kerültök, megtapasztaljátok a béke és a boldogság érzését, és mélyebb kapcsolatot építhettek másokkal és az egész univerzummal. Az isteni szeretet energiaforrás, amely táplálja a lelketeket, és amelyből meríthettek az élet különböző pillanataiban.

Fontos megértenetek, hogy az isteni szeretet mindenkit egyenlően megillet, függetlenül vallási vagy kulturális hovatartozástól. Ez az a szeretet, amely mindenkit összeköt az univerzumban és amely a spirituális utazásotok során segít elérni a magasabb tudatosság állapotát. Amikor nyitottak vagytok erre a szeretetre, akkor valóban mélyebb értelmet találtok az életetekben és megtapasztaljátok az egységet minden létezővel.

Az isteni szeretet ereje és rezgése egy olyan csodálatos ajándék, amely mindig rendelkezésetekre áll és segít nektek abban, hogy jobban megértsétek önmagatokat, másokat, az univerzumot és magát Istent is. Ez az a szeretet, amely mindent átölel, mindent meggyógyít, és mindent egyesít. Engedjétek meg magatoknak, hogy kapcsolódjatok ehhez az isteni szeretet energiához, és hagyjátok, hogy vezesse utatokat a békéhez és a megértéshez.
 

Írta/Átadta: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta

2022. szeptember 8., csütörtök

Hidd el, minden a jó irányba visz!


Hidd el, minden a jó irányba visz!

Ha teljes életet akarsz élni, mindenek előtt légy őszinte magaddal. Ha valami örömöt okoz, lubickolj benne, éld meg, élvezd! Ha elszomorít, feszültté tesz, engedd el. Nincs szomorúbb annál, mint amikor hazudsz önmagadnak, bármiről is legyen szó. 

Minden nap tudatosan irányítsd a dolgokat, mert sosem tudod, melyik nap lesz az utolsó. Mondd ki, hogy sajnálom. Mondd ki, hogy Szeretlek. 

Hogy nem megy. Hogy kérlek, segíts! Érezni, embernek lenni a legnormálisabb dolog, és nincs mit szégyellni rajta. Nem mondom, hogy nem fogsz csalódni néha, saját magadban is fogsz. Lehet, hogy amit ma úgy gondolsz, holnap már másképp, de abban a pillanatban, amikor rálépsz egy ösvényre, tudd, hogy azért tetted, mert akkor azt érezted helyesnek.

Senkinek sem kell megfelelni magadon kívül. Test vagy, és lélek. Mindkettőt ápolnod kell ahhoz, hogy rendben legyél. Sírj, énekelj, táncolj, tombolj, ha az esik jól, de soha ne fogd vissza a valódi éned.

Nincs kézikönyv arról, hogy meddig mehetsz, melyik a te utad, amire ráléphetsz, nincs megszabva, mit mondhatsz ki, hányszor és kiket szerethetsz, mit akarsz tenni. Csak Te vagy aki gátat szab, csak Te vagy, aki bünteti magát amikor magadnak hazudsz.

Amint egyensúlyban leszel odabent, abban a pillanatban elkezdődik valami csodálatos. Minden megérkezik hozzád, hogy még teljesebbé és boldogabbá tegyen. S az Élet majd tele tölti a poharad csodával, szerelemmel, lehetőséggel, örömmel, amely csak arra vár, hogy kiidd belőle, hogy eloltsd a szomjad. Ha teljes életet akarsz élni, küzdened kell magadért. Elengedni, és befogadni.

Hagyd áramlani az eseményeket. Hidd el, minden a jó irányba visz. 

 

(Agárdi Zsóka)

2021. július 29., csütörtök

A világnak szüksége van rád...

 

Szeretettel akivel rezonál...
 
"Mondd ki a tényt,
hogy más vagy..
 
Tudatosítsd , hogy mélyen érző és gondolkodó vagy, hogy más frekvenciára vagy hangolva.
 
Sajátítsd el a tényt, hogy olyan dolgokat is megérzel, amiket mások nem.
 
Mond ki , hogy az angyalokról akarsz beszélni,
energiáról, csodákról és spiritualitásról.
 
...hogy eleged van az értelmetlen beszélgetésekből.
Eleged van abból is , hogy visszafogd magad
 
Valld be, hogy szabadságra vágysz, hogy érezd a jelent
 
Nem baj, ha a családod nem ért meg téged.
Nem baj, ha a barátaid nem csatlakoznak hozzád.

Nem baj, ha a világ elítél téged
Nem baj, ha mezítláb akarsz táncolni a földön.
és végtelenül bámulni a csillagokat

Nem baj, ha sírsz a naplementén és holdfényt kergetsz.

Ez valójában csodálatos és Gyönyörű.
 
Hosszú utat tettél meg, hogy az legyél, aki vagy!
 
Szóval ismerd el.
Sajátítsd el az egészet. Szeress mindent magadban.
 
A világnak szüksége van rád, hogy pontosan olyan légy, amilyen vagy.
Te tartod az egyensúlyt ebben az őrült világban 💗
 
~Eryka Stanton~

2021. április 28., szerda

Szent Ágoston: Dicsérem a táncot

 
Szent Ágoston: Dicsérem a táncot
 
,,Dicsérem a táncot, mert szabaddá tesz a nehéz dolgoktól, és mert azt, aki egyedül van, bevonja a közösségbe. Dicsérem a táncot, mert az egészséget és a szellem tisztaságát szolgálja, mert könnyeddé teszi a lelket. A tánc átváltoztatja a teret, az időt és az embert. Ezeket mind az agy, az akarat és az érzések által a szétesés fenyegeti. A tánc az egész embert követeli. Az embert, aki szíve középpontjában van lehorgonyozva, oda, ahol nem rabja a szenvedélyeknek, embereknek és dolgoknak, oda, ahol nem rabja az elhagyatottság démonjának saját énjében. A tánc felszínre hozza a szabad embert, a könnyed embert, egyensúlyba hozza minden erővel szemben. Dicsérem a táncot. Ó, ember, tanulj meg táncolni! Különben nem fogják tudni az angyalok, hogy mit kezdjenek veled a mennyben."
 

2019. április 25., csütörtök

A karma 5 törvénye

 A karma 5 törvénye

Sokszor hallani a karma szót, de hogy mit is jelent pontosan, azt sokan nem tudják. Most beavatunk a karma törvényeibe!

A karma szó szanszkrit nyelven cselekedetet jelent. Nagyjából azt jelenti, minden tettünk következményekkel jár. A karma öt fő törvénye mindannyiunk életét befolyásolja. Most ezekkel ismerkedhetsz meg.

1. A szeretet törvénye

A karma nem csak úgy létezik – célja van. Ez a cél pedig nem más, mint hogy a szeretet állapotába vezesse az egész világot.

2. A növekedés törvénye

A növekedés törvénye arra utal, semmi sem véges – mindennek van még hová fejlődnie, így nekünk és a személyiségünknek is.

3. Az egyensúly törvénye

A karma úgy látja, a legsötétebb mélypontok hozzák el a legfényesebb világosságot is. Minden hibában ott van a lehetőség a sikerre is.

4. A tanulás törvénye

A rossz dolgok addig kísérik az életünket, amíg nem tanultuk meg a leckét – ez a karma tanítása.

5. A semlegesség törvénye

A karmát nem érdekled te vagy én. A karmát az egész világmindenség érdekli. Nem választ kedvenceket, hiszen akkor felborulna az egyensúly.


(Forrás: Higher Perspectives)

 

"Ha valaha megtörténik...


"Ha valaha megtörténik, hogy kifelé fordulsz azért, hogy bárkinek a tetszését megnyerd, tudd meg, hogy belső egyensúlyod összeomlik." 

(Epiktétosz- Labirintus - Meseterápiás műhely)

2016. július 19., kedd

A gyenge ember magányos...


Vannak emberek, akik megpróbálnak uralkodni feletted. Elkövetnek mindent, hogy rábírjanak arra, amit szeretnének. Félelmet keltenek Benned kegyetlenségük által. Te pedig megadod magad, mert látod az erőt. Pedig ha tudnád, mennyire gyengék. Egy erős ember nem akar leigázni, nem akar saját szolgálatába állítani. Az erős ember nem függ Tőled. Attól erős, hogy teljesen önmaga, és tudja, hogy boldogsága nem függ senki mástól. Nem tudják kibillenteni egyensúlyából, bármit is tesznek. Egy erős ember nem takarózik mással, és nem hallod tőle, hogy bárkit hibáztatna életéért. Az erős ember tisztában van önmagával és azzal, hogy az élete az ő felelőssége. Kedvességet és gyengédséget csak erős embertől kaphatsz. A durva, zsarnok ember a leggyengébb. Képtelen irányítani érzelmeit, így azok kegyetlenségbe csapnak át. Mindenáron kívülről akar igazolást, hiszen nincs tisztában azzal, kicsoda valójában. A gyenge ember magányos, hiszen szívéhez nem férhet közel senki. Az erős ember hagyja magát szeretni, és szíve szeretetet sugároz. Közelében megnyugszol, és érzed, hogy hazataláltál.

 
(Mohácsi Viktória) 

2016. június 8., szerda

Ébredő fények


Ébredő fények

Morgan Freeman üzenete a világnak

“A még több sosem volt elegendő számomra. 86 éves vagyok, és haldoklom. Dollárok milliói gazdagítják a számlám, de egészséget mégsem tudok vásárolni magamnak. Családom van, és több millió rajongóm a világban, de most mégis egyedül vagyok. Az utolsó pillanatokban senki sem ül mellettem. Nem szeretném, ha veled is ez történne.

Ha hallod ezt az üzenetet, ígérd meg, hogy mindent megteszel annak érdekében, hogy változtass az életeden. Szerettem volna, ha valaki ezt nekem is elmondja, akkor, amikor a te korodban voltam.

A pénz önmagában nem egy rossz dolog. A pénz egy papír, melyet értékkel ruháztak fel, hogy megvásárolhassunk más értékeket általa. Ha a pénz nem a rossz megtestesítője, akkor mi jelenti a rossz dolgokat? – kérdezheted most. A rossz az a megszállottság, mellyel egyfolytában még többre vágyunk. A rossz a vég nélküli keresés, az elégedetlenség, egy olyan színaranyból készült szivárvány hajszolása, amely nem is létezik. A rossz az, hogy feladjuk a szívünk, lelkünk és önmagunk anyagi sikereink érdekében. Majd aztán drága pénzekért próbálunk hamis boldogságot vásárolni.

Képzeld el, hogy mindened, amid van elveszíted. Képzeld el, hogy az összes pénzed semmivé foszlik. Az egyetlen megoldás, hogy meg ne bolondulj, a boldogság keresése. Azonban most nincs pénzed, hogy egyre többet, és többet akarj. Ki vagy te most?
Akiket egykor barátaidnak hittél, most nincsenek melletted. Elveszítetted az összes barátod, és a családod, mert önző voltál.
Mert a végtelen keresés, és pénzhajszolás közben letértél az igazi útról, szem elől veszítetted a célt. Nem azt mondom, hogy a pénz nem hozhat sikert. Csak úgy gondolom legyen egy sokkal nagyobb célod az életben, mint a pénzügyi siker. A lelked azért kiált, hogy találj rá a te saját, változást hozó utadra. Még ma megváltozhatsz, ha megpróbálod megfogalmazni, mi a legfontosabb feladatod az életben. Sérült kapcsolataid helyébe, új, és teljes kapcsolatokat építhetsz, ha meg tudsz bocsátani magadnak, és másoknak is.


Az életben a legfontosabb dolog az egyensúly. Meg tudod gyógyítani a megromlott házasságod, ha hiszel abban, hogy a szeretet mindenre képes. Bármikor lehetsz a legjobb szülő, akár 86 éves korodban is, de ne várj addig. Bármikor képes vagy arra, hogy több pénzt teremts, de időt azt soha nem fogsz tudni többet varázsolni. Egy napon, mindenki, mint ahogy én is, meghalunk. Mit szeretnél mire emlékezzenek az emberek? Mit tettél annak érdekében, hogy ez a világ jobb legyen? Mi volt a célod ezen a földön?

Mindenki meghal, mégis kevesen vannak, akik valóban éltek is.

Olyan belső erővel rendelkezel, mely által jobbá teheted a világot. Belépsz azon a kapun egyszer, ahol megérted, mi az igazi szeretet, és rájössz, hogy mindannyian az igazi szeretet érzésére vágytunk egész életünkben. Tanuld meg és érezd, amíg még nem késő, mit jelent a szeretet, a megbocsátás, a hit, és az együttérzés, és akkor legyőzheted a legrosszabbat is.”