2017. augusztus 16., szerda

Ez az egyetlen, ami örök...


„Az élet oly gazdag, oly sok kincse van, és mi üres szívvel közeledünk. Nem tudjuk, hogyan tölthetjük meg szívünket az élet túláradó gazdagságával. Bensőleg szegények vagyunk. És ha gazdagságot kínálnak nekünk, megtagadjuk. A szeretet kényes dolog. Ez robbantja ki az egyetlen forradalmat, amely tökéletesen boldoggá tesz. Közülünk csak kevesen tudnak valamit kezdeni a szeretettel, csak néhányan vágyódnak a szeretetre. A saját feltételeinket szeretjük, és áruba bocsátjuk a szeretetet. Kereskedői mentalitásunk van, a szeretettel azonban nem lehet kereskedni, mert nem adás és kapás dolga. A szeretet létállapot, melyben feloldódik minden emberi probléma. Gyűszűvel megyünk a kúthoz. Így válik az élet aszályos, töpörödött és kicsinyes üggyé. Nem tudom, de véleményem szerint Önök lángolhatnak a szeretettől. Olthatatlan láng ez. Oly sokat birtokolhatnak ebből, hogy mindenkinek adni akarnak belőle, és meg is teszik. A szeretet olyan, mint egy nagy sodrású folyó. Beszennyezik. Megtalálható benne az emberi szenny, ám a víz újra és újra megtisztítja önmagát, és gyors folyással tovaáramlik. Semmi sem ronthatja meg a szeretetet, mert minden feloldódik benne, a jó és a rossz, a csúf és a szép is. Ez az egyetlen, ami örök és kimeríthetetlen.”

  
(Jiddu Krishnamurti)

Hidd el, hogy ott van melletted...


Néha összetalálkozunk. Egy érintésre, egy mosolyra, egy ölelésre vagy csak egy szóra, amelyben megérzem, hogy itt vagy velem. Néha a csendben jelensz meg. A vállamra teszed a kezed, s erőt adsz, hogy soha ne adjam fel. Van, hogy hosszú ideig nem találkozunk, s van hogy az utunk egymás felé vezet el. Oda, ahol a lelkünk egymásba fonódik és ahol a nap ragyogtatja a szívünket. De van, hogy eltévedek és nem látlak, nem érezlek. Olyankor kétségbeesetten kapálózom, hiszen hiányzik a jelenléted. Ám a felhők idővel elvonulnak a fejem fölött, és akkor meglátom, hogy mindvégig ott voltál mellettem, csak nem hagytam, hogy megérintsd a lelkemet. Most is itt vagy. Érzem, ahogy simogatod az arcomat, s miközben ezt teszed, elszeretném mondani neked, hogy Te vagy a legszebb ajándék, amit az élet adhatott nekem.

(Boros Bea)

Idővel megérted...

 
Idővel megérted...
 
Idővel az ember megérti, hogy minden történés a fejlődését szolgálja. Minden ember, aki bántott, csupán feladatát teljesítette, szembesített önmagammal.
 
Az ember egyszer megérti, hogy a biztonságot nem keresnie kell, hanem magtalálnia önmagában. Mindegy, ki mit mond, a valóság a tettekben nyilvánul meg. 
 
Az ember idővel megérti, hogy a szerelem nem egy hatalmas fellángolás és testi vonzalom, hanem egy lélekben létrejött szövetség, melyben önmagát találja meg. Rájön, hogy az igazi szerelem nem feszültséget és félelmeket hoz, hanem biztonságot és megnyugvást. 
 
Idővel rájövünk, hogy az IGAZ emberek nem bántanak, nem aláznak, hanem bíztatnak és támogatnak. 
 
Megértjük, hogy a sors mindig azokat az embereket veti elénk, akik hordozzák a fejlődésünkhöz szükséges információkat. Minden embernek saját valósága van, attól még ő nem rosszabb vagy jobb. Csupán más.
 
Az ember idővel megérti, hogy nem kell mindenkit szeretnie. Elég elfogadni embertársainkat olyannak, amilyenek ők, bocsássunk meg nekik, ezzel már meg is oldódnak karmikus feladataink. 
 
Az ember megérti, hogy az igazság sokszor csak a lelkünkben létezik, hiszen a fizikai világ teljesen mást mutat. Idővel megtanul bízni az érzéseiben, hinni lelkének, és tisztában van vele, hogy senki más nem tudhatja, mi a jó neki, mint saját maga. 
 
Az ember idővel megérti, hogy mindig van választási lehetősége. Mindegy, mi történt a múltban, ma mindent újraírhat. S ha megváltoznak érzései a régi eseményekről, változik a múltja, s nem lesz hatással a jövőre.
 
Az ember megérti, hogy mindegy ki mit mond, csak az a biztos, amit ő megtesz. Hogy nem alapozhatja jövőjét a másik ember szavára, s nem hibáztathat mást élete alakulásáért. Ha rossz döntést hoz, nem fél kijavítani azt. Nem beletörődik, hanem bátran változtat irányt. Tudja, ha semmit nem tesz, minden marad a régi.
 
Az ember idővel rájön, hogy egyedül érkezett ebbe a világba, s egyedül távozik. Hogy e két esemény között mi történik, kizárólag tőle függ. Senki nem tudhatja, mennyit tölt itt, ezért a jelenben él, kiélvezi léte minden pillanatát.
 
Idővel az ember megérti, hogy nem az a fontos, mit hozott a bolygóra, hanem az, mit hagy maga után...
 
(Mohácsi Viktória)
 

"Az "Igazit" keresed?

                                                         
"Az "Igazit" keresed?
Én is azt kerestem sokáig,
s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt...
Most már az "Igazat" keresem...
Mert az "Igazi" szárnyakat ad, s aztán letépi rólad, az "Igaz" odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz... Az "Igazi" megcsókolja a kezed, az "Igaz" megfogja... Az "Igazi" álmodik veled, az "Igaz" virraszt melletted...
Az "Igaziba" belehalsz, az "Igaz" meghal érted, ha kell...
Ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mohos legyen a teteje, s olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, perpatvar, békétlenség. Csak én s az, akit szeretek..."


(Wass Albert)

 

2017. augusztus 10., csütörtök

Szebb holnap

 
Unisex: Szebb holnap
 
Hé! Fogysz a holddal el,
Mi a baj, ne add fel!
Mondd el!
Hé! Nem az a bűn, ha fáj,
Hanem a néma száj!
Szólj már!

Hé! Fuss a téren át,
Gyere itt várok Rád,
Csak rád!
Hé! Sok a gond, értem én,
de jut azért nekünk fény!

Mosolyod majd átfűt, elvarázsol,
Elhiszed, hogy szebb holnap lehet a mából!
Gyere velem, át kell lépd a nincset,
Van hitem, hogy átéred egyszer a mindent!

Mosolyod majd átfűt, elvarázsol,
Elhiszed, hogy szebb holnap lehet a mából!
Gyere velem, át kell lépd a nincset,
Érezd, hogy a bánat messzire ment...!

Hé! Kapsz egy új ruhát -
A szeretet húzta rád;
Hordd hát!
Hé! Nézz fel, Nap süt Rád,
Ezt hogy tagadhatnád?!

Mosolyod majd átfűt, elvarázsol,
Elhiszed, hogy szebb holnap lehet a mából!
Gyere velem, át kell lépd a nincset,
Van hitem, hogy átéred egyszer a mindent!

Mosolyod majd átfűt, elvarázsol,
Elhiszed, hogy szebb holnap lehet a mából;
Gyere velem, át kell lépd a nincset,
Érezd, hogy a bánat messzire ment...!

(Átfűt, elvarázsol...
Át kell lépd a nincset...)
 
(Szekeres Adrien)
 
 

Léleksimogató

 
Léleksimogató

Lelkedből szólalsz meg,
Hangok hozzám érnek,
Létembe belépnek,
Szívemben elférnek.

Léleksimogatók,
Nyugtató remények,
Bánat-tisztogatók
Lágy hangon zenélnek.

Kiútkeresésben
Megkönnyítik léptem,
Keserű percekben
Átölelnek csendben.

(Farkas Anna)

Nekem te vagy

 
Nekem te vagy

Nekem te vagy kezdet, a vég,
Mint az életnek Föld, az ég.
Te vagy kedves, tiszta lélek,
Olyan, mint a tiszta élet.
Bennem úgy futnak a vágyak,
Amikor téged meglátlak.
Amikor szemedbe nézek,
Megrezdül bennem a lélek.
Te vagy a csillagom, remény...
Bennem vagy egy szép költemény.
Feszülnek bennem a húrok,
Amikor hozzádbújok.
Te vagy a mosolya a fának,
A végtelen óceánnak.
Te vagy egy vízcsepp az ágon,
Jövőm mégis benned látom.

 
(Dugasz István)

A szívben felejtett szeretet!


..." Mert mi az ami emlékként megmarad az emberben?!... Nem egy elszáradt virág, vagy egy megsárgult könyv... Hanem a szívben felejtett szeretet! Mert amíg élsz, ott dobban benned!..."
 
 
[Nemes Andrea]

A pillanat műve


Büky Anna: A pillanat műve

Ma reggel rájöttem, hogy mi a szabadság: a szabadság az az érzés, hogy együtt vagy valakivel, tehát nem vagy egyedül és mégis mindent megtehetsz, azt, ami jó a te lelkednek, azaz: olyan lehetsz, amilyen te vagy, okos és buta, szelíd és vad, szép és csúnya, öreg és fiatal, szégyenlős és gátlástalan, a szabadság az a legfőbb emberi érzés, hogy léteznek emberek, akikkel ha együtt vagy... önmagad vagy.

"Valami láthatatlan fonál...


"Valami láthatatlan fonál köti egyik-másik embert egybe, ha nem is ismerik egymást. A fonál lehet mérföldekre nyúló, de egy napon, amikor találkoznak, csomót köt rá az égi kéz, s azt a csomót el nem oldhatja többé tán még a halál se."
 
(Gárdonyi Géza)