2017. november 23., csütörtök

Minden nap...


Az emberek a levegőben vagy a vízen járást csodának tartják. De én úgy hiszem, hogy az igazi csoda a földön járás. Minden nap találkozunk csodákkal, amiket fel sem ismerünk: a kék ég, a fehér felhők, a zöld levelek, egy gyermek fekete, kutató szemei – a saját szemeink. Ezek mind csodák.


(Thich Nhat Hahn)

A harmónia...


A harmónia nem halálos nyugalmat jelent, hanem olyan összhangzatot, ahol végre minden a helyén van. Szép - és nem csúnya. Igaz - és nem hamis. Jó - és nem rossz. Boldog - és nem boldogtalan. Mindenki sejti és lelke mélyén tudja, hogy van a lényének egy eszményi állapota, egy Örök Emberi szép arca, s amíg azt nem valósítja meg, amíg rögeszmék után rohan, addig boldog nem lehet, mert tartozik - tartozik önmagának. És másoknak is.

(Müller Péter)

Van neve is...


Ugyanarra az égre nézni, amire te is, még egy hétköznapi látványt is képes megváltoztatni. A legkisebb gesztusodra is remény és kétségbeesés közt ingadozom. És a szívem egy dallamot kezd játszani. Van neve is ennek az érzésnek. (...) Azt hiszem, ezt hívják szerelemnek.


(Shigatsu Wa Kimi no Uso)

A boldogság...


Csak az egészen fiatalok gondolják, hogy a boldogság változatosság, nyugtalanság, tulajdonképpen a boldogság: megállapodottság, harmónia két ember között, akik közül az egyik természetesen nő.


(Jókai Anna)

Tedd magad boldoggá...


Van egy olyan érzésem, hogy ha az ember a másik felét keresi, akkor a kapcsolat hiányon alapul. Ezért azt hiszem, hogy teljessé kell válni egyedül, és aztán jön egy másik ember, aki esetleg szintén teljes - és akkor nem azért vagytok együtt, mert függtök egymástól, hanem "Miért ne?" alapon. Nézd meg a társkereső oldalakat - "keresem azt, aki boldoggá tenne", így nem lehet! Tedd magad boldoggá és aztán jön egy másik ember, akivel talán sikerül harmóniát találni.


(Mester Tamás)

A lelkem mélyén...


Valamilyen rejtélyes okból kora gyerekkoromtól azt képzeltem, az életem valójában egy regény. Ahol a kezdődő, beteljesülő és elmúló szerelmek mindig mások, és ahol én vagyok a regényhősnő. A regényes szerelmek persze ritkák és múlékonyak, semmi közük egy tartós, életre szóló kapcsolathoz. A vágy szinte lehetetlenné teszi az igazi szövetséget. Elrontja, kikezdi. A lelkem mélyén nyilván tudtam, örökké nem lehet szerelmes az ember. Mégis minden alkalommal ott lappangott bennem ez a különös szerelmi maximalizmus, más szóval a rettegés, hogy valójában megalkuszom, nem pedig megállapodom valaki mellett.

(Vass Virág)

Adjál

 
Adjál

Adjál a szónak
értelmes létet
fénykupolát

Halld meg a szarvas
otthonát féltő
vad iramát

Adjál a szívnek
szolid álmot
új erőt

Halld meg a mosoly
angyali arcát
a nevetőt

Adjál a fának
friss gyökeret
éltetőt

Halld meg az érzést
két ember között
a szeretőt

Adjál a boldogságnak
helyet új tetőt
szerethetőt.
 
 
(Pfluger Ferenc)
 
 

Tenyered melegét

 
Tenyered melegét

A kezedet vágyom
tenyered melegét
kezemre hajló érintésedet
otthon-illatát idézni a múltnak
ledobni lelkünk tépett rongyait
kiteríteni takarónak
szerelmünk féltve őrzött titkait
felbátorodva a pőreségen
keresni tiltott fényeket
levetni közös bánatunkat
feledni gyászos sóhajunk
mámoros lélekkel
összehajolva
egymásba olvadó
kéz legyünk!


(Gősi Vali)

Akkor tanultam meg...


Az első csók. Két forró tenyered.
Ahogy belülről megismertelek.
Akkor tanultam meg, hogy mégis, mégis:

szeretni jó.


(Szabó T. Anna)


Hiszek abban...


Hiszek abban, hogy varázslatos életet élek. Szinte minden nap megköszönöm istennek, hogy egy újabb nappal ajándékozott meg, és arra gondolok, milyen érdekes események és kihívások várnak rám aznap. Megtanultam, hogy a harmonikus élet rengeteg olyan lehetőséget tartogat számomra, melyek megerősítik bennem a szeretetet és az életkedvet.

(Victoria Moran)