2017. március 21., kedd

A legjobb dolog a boldogságban...


A legjobb dolog a boldogságban - a csodálatos kis világkáoszban - az, hogy nem számít, mennyire tart soká vagy kevéssé, szárnyalni támad kedve az embernek, táncolni és nevetni. A boldogságtól minden lehetségesnek tűnik, és még szebb az egész, ha valakivel ezt meg is oszthatja az ember.
 
 
(Mia Asher)

Te vagy a fény...


Te vagy a fény a sötétségben, amiben élek.
 
 
(Mia Asher)

Köszönöm a szereteted...


Köszönöm a szereteted, de ne gondolj rólam többet, mint ami vagyok, szürke, sápadt kis küzdője az életnek, aki talán többet szenvedett, aki talán érzékenyebb, mint az átlagemberek; de aki önző, mint minden ember. Az, hogy szeretlek, talán az is önzés. - Érzem, hogy szeretetre van szükségem, és érzem, hogy ezt a szeretetet csak Te vagy képes nekem megadni.
 
 
(Boncza Berta)

Még mindig hozzád

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Még mindig hozzád

Érzem,
Mely részem
Elment veled.
A szív nem feled.

Érzem
Lelked helyét.
Látom lesni
Bánat szemét.

Hallom
Hangod nevetésben.
Örökké tartó,
Halvány feledésben.

Nem tudom,
Most száll a lélek,
Vagy csak zuhanok.
Álmomban
Még mindig hozzád utazok.


(Fodor Viktor)

És mégis...


Sok minden történt velem. És mégis, ha válaszolnom kellene a kérdésre, hogy mi volt a legjobb, legszebb az életben, ami eddig történt velem, egyértelmű lenne a válasz. Mert a legjobb, legszebb, ami történhetett velem, az nem esemény. Nem valami, hanem valaki. Akinél szebb és jobb nem történhetett volna velem. Te vagy.
 

(Csitáry-Hock Tamás)
 

Lecsukott szemmel

Szabó Lőrinc: Semmi és Soha

 
Szabó Lőrinc: Semmi és Soha
 
Be más lélek volnék ma, ha, amit
annyiszor megálmodtam, fényeit
benned is gyujtva átcsap elbüvölt
testünkön az a láng, mely a gyönyört,
megosztva, csak növeli! Át, igen,
és akkor! Ha rögtön a végtelen
békét adja, vágy, lelkifurdalás,
sőt semmi helyett a teljes varázst
adja a boldog első szerelem!...
Tavasz üdve, valóság: szüntelen
azt siratom!... S te, te csak alkalom
lettél a veszteségre: én tudom
talán a legkevésbé, ki-mi vagy:
káprázatom voltál csak, s mialatt
szőttelek, el is eresztettelek:
te akartad így, s így lett a neved,
s ami lehettél volna valaha,
így lett lassan mind Semmi és Soha.
 
 

Ha eljön majd...

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ha eljön majd...

Ha eljön majd a búcsú-óra,
S a múlté lesz majd minden kezdet,
A jövő lesz tán nyugtatója
Rég elválasztott szíveinknek?

Én nem vádollak - ugyan miért? -
Mesés világ volt a múltam,
Melyre egykor éjszakánként
A párnák között elaludtam.

Tél volt, mikor felébredtem,
S az ablakon át lelkesen
Néztem, hogy a fehér-kerten
Felém lépdelsz csendesen.

E kertbe, melybe egykor titkon
Mosolyod oly félve lépett,
Most elvirágzott ajkainkon
Keresünk új menedéket.

Azt képzelném, érzem csókod,
Míg a szívünk belereszket,
E jövő-kép ha lágyan átfog,
Tőled tovább nem ereszthet.

De álom ez, oly csalfa álom!
Mely hamis-téged rejteget,
Hisz nem te jössz el éjszakákon,
Hogy csókkal nyugtasd lelkemet.

Nem te vagy, ki a kerten által
Egyre s tovább felém lép,
Hogy űzd el hamis fényvilággal
Lelkem komor sötétjét.

Ha derül majd még boldog-óra,
S nyíl` virág a hó alatt,
Míg tavasszá lesz madár szóra
E pár év röpke pillanat.


(Rajos Máté)

2017. március 17., péntek

A hajnal szelíd ölelése...

 
A hajnal szelíd ölelése...

Az ébredő nap fényében
szelíd hullámok ringatóznak,
aranyló napsugár hinti melegét,
s a hallgatag szürkeség felett
csend öleli át
a végtelen sima tükrét.
A parttalan messzeségben
párát sóhajt a friss illatú hajnal,
vízbenyúló félhomály oson,
fényfoltok siklanak,
s tétova mozdulattal
szelíden öleli a part menti fűz lombjait.
Az éj leveti bűvös fátylát,
varázslatos kert nyitja kapuit,
fényzáport ont
néma csókja a virradatnak,
s a fürkésző csendben
kósza illatfelhők
gyengéden suhannak.
Napsugár szövi
a reggel üde, zöld köntösét,
szenderegve sóhajt
a könnyfényű, felhőtlen csillogás,
s mindent betölt
a friss harmatot hozó,
fenséges, tiszta ragyogás.


(György Viktória Klára)


Küzd és remél

 
Küzd és remél

Kibújik a földből
Egy kicsi, zöld levél,
Lenn volt a sötétben,
Szebb életet remél.

Rámosolyog a Nap,
Meg-megcirógatja,
Vidám szellő nyargal,
Kedvesen megfújja.

Az ágon kismadár,
Oly szépen énekel,
Nemrégen érkezett,
Jött a déli széllel.

A sötétségből jött
A kicsi, zöld levél,
Szédül a nagy fényben,
De küzd, küzd és remél.
 
 
(Mráz Erzsébet Irma)