"...A férfi és nő szerelmes összecsapódásának nagy pillanatában minden más lényegtelen lesz. (...)
...vége az én - érzet biztonságának, a racionális megfontolásnak, vége minden társadalmi elvárásnak, a vallásos parancsnak, érdeknek, fölülírunk minden morált, mivel a szerelemnek saját morálja és saját vallása van.
Az élmény azonban még, akkor is, ha villámcsapásként érkezik, hagy annyi időt, hogy magunk döntsünk a sorsunk felett.
Megírva nincs semmi! Legfeljebb a találkozás. Az sem biztos, lehet hogy megidéztük. De innen már, te írod tovább az életedet!
A szerelem Angyalának végtelen hatalma van, de láncokat nem tesz senkire. Meghagyja a férfinak és a nőnek, hogy maga döntsön, a saját szabad akaratából: belemegy - e ebbe a drámába, vagy sem.
Azt kéri az Angyal: dönts!
Bármit döntesz, elfogadom. De visszaút nincsen.
Félszívvel, kiskapuk nyitva hagyásával nem lehet szerelmesnek lenni...
Nem ismeri magát az, aki azt hiszi, hogy a szerelemben egy olyan hatalom játszik az emberrel, amivel szemben tehetetlen.
A beleegyezésem nélkül semmi nem történhet velem.
Ez a Szerelemvallás nagy tanítása.
Az emberben Isten lelke van, aki mindig szól, legfeljebb nem hallgatok rá.
Ezt megtehetem - de a Hang szól.
Szabad vagy, dönts! ...
A szerelem születése valóban mágikus pillanat, de semmiféle varázslat nem történhet velünk, amihez nem adjuk a beleegyezésünket. Amit magunk nem akarunk.
"Úgy döntöttem, hogy beleesek..."
(Müller Péter:
Vallomás a szerelemről)
