Bene L. Krisztián
Majd ha megölellek
Mikor majd ott leszel előttem talán egy méterre,
s ott leszek előtted a szemed tükrét töltve.
A távolság átlép egy lélegzetvételre,
az elvesztett időnknek falait ledöntve.
Torkomban gombóc, s lábamban remegés.
Szavaim mint tornádóban a szalma.
Szívem kiugró, s lelkemben lebegés.
Elveszett minden, mi a józan ész uralma.
Mikor majd arany ernyő leszel, a mindennapok záporán.
S a szívedet őrzöm ,mint király koronáját.
Altass el engem a szerelem mámorán.
S mutasd be életed, féltve őrzött báját.
Mutasd meg a szíved, mutasd meg a csókod.
Mindent amit egyedül, nekem teremtettél.
A szerelmes szavaid, s az elmorzsázott bókod.
Mitől tudhatnám én végre, hogy közelebb engedtél.
Mikor majd ott leszel előttem, s a szavaimat várod.
Pont annyira mint, ahogy én a szavadra.
Az életemet nyitod meg, s a múltat csendben zárod.
S magamra öltöm éned, ahogy engem magadra.
Karomban a tested, s karomban a szíved.
Minden dobbanásával, égig emelsz s emellek.
Leszek az egyetlen, ki csak tenéked híved.
S neked adom mind ezt, majd ha megölellek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése