Rajkl Miklós : Ne rohanj

Rajkl Miklós : Ne rohanj (részlet)

A léleknek nem kell pénz,
A lélek mindig valami szépet remél.
Kell neki mindennap a pillanat,
Amikor valami szépet befogad,
És felerősítve sugározza tovább, Hogy szebb legyen tőle a világ.
Milyen kár, hogy szemlélődni elfeledtél már.
Pedig, ha tudnád, mi minden van utadban,
Mi mindent adott a teremtő, mint jutalmat.

Csak te vagy képes rá...

Én a lélek ápolásában hiszek. Nem pedig a több százezer forintos krémekben, amiket magunkra kenünk, sem azokban az eljárásokban, amikért vagyonokat kérnek el tőlünk, hogy szebbé varázsoljanak minket. Én a lélek kezelésében hiszek, a saját lelkünk kényeztetésében, simogatásában, finoman hozzáérésében. Mert a testünk origója a lélek. Még kimondani is olyan jó érzés! Lélek. És mivel a lélek jó, ezért jót is érdemel. Hát, akkor adjuk meg neki! Adjunk kényeztetést, szeretetet, odafigyelést, gondoskodást, törődést, és a lehető legfinomabb bánásmódban részesítsük! Ha ugyanis rendszeresen ápoljuk a belsőnket, vagyis a lelkünket, azaz imádkozunk, meditálunk, elcsendesedünk, relaxálunk, nyugalmat biztosítunk számára, egyszer csak elkezd fokozatosan ragyogni. Bennünk. Nekünk. Értünk. Miattunk. Aztán elkezd ragyogtatni. Minket. Mert jók voltunk vele. A lélek így fejezi ki a háláját felénk. A lélek ápolásának, kezelésének van a leggyorsabb hatása, ellenben a méregdrága krémekkel, amikre olykor hónapokat, éveket vársz, hogy valami pici pozitív változást láss a tükörben. Tudd, hogy nincs az a krém és szépészeti technológia a világon, ami a „tönkrement és az elhanyagolt” lélek által okozott mellékhatásokat helyrehozná. Csak te vagy képes rá, hogy ragyogóan nézz ki! Csak te vagy képes rá, hogy kihozd magadból a legjobbat! És egyedül csak te tudod, hogy mire van szüksége a lelkednek. Hát, engedd, hogy gyógyuljon, engedd, hogy ragyogjon, s aztán engedd, hogy ragyogtasson!

(Lippai Marianna)

Hidd el a ikerlelked vár Rád!

 

Hidd el a ikerlelked vár Rád!

 

Az ikerlángod, lelked másik fele, a kiegészítő pólusod vagy az igaz Egyetlen Párod. Ő az aki mindig veled van,mindig vigyáz rád,védi őrzi lépteid, segíti életedet minden szinten, Ő az aki akkor is szeret ha nem érzed, akkor is mikor oly sok blokkal,problémával terhelt a lelked, akkor is szeret mikor te saját magadat sem tudod igazán szeretni sérüléseidből kifolyólag. Ő az aki lelki sebeiddel együtt tisztel,becsül, érez és érzi azt hogy ki is vagy ott lelked mélyén valójában. Ő az az egyetlen aki a legtisztább szívűnek, legfényesebb Csillagnak lát. Ezt őrizd meg magadban a szíved legmélyén, és tud hogy ha még nem is találkoztatok, de vár rád, erre a csodás érzésre, és ne add fel sose a reményt. Mert jönni fog, és ott fogtok állni egymással szemben lelketek lecsupaszítva meglátva egymásban igazi önvalótokat, és akkor ott készen álltok majd az összeolvadásra.

 

Írta: Kata 

 

Csitáry-Hock Tamás: Lélekhang

Csitáry-Hock Tamás: Lélekhang
Hallgatom...

És gyönyörű. Csak szóljon, szóljon, szóljon. Hallani szeretném, hallani akarom. Mindig. Mert gyönyörű. Ez a hang. Elvarázsol, körülölel, magába rejt. Csodálatos. De nem csak az. Nem csak gyönyörű, nem csak hang. Több annál. A Hang. Amit nem csak fülemmel hallok. Mert maga a végtelenség. Végtelen simogatás, békesség, nyugalom, erő, végtelen bizalom. A Te hangod.
Lélekhang.

"Ha a szívedben ragyogás van...

"Ha a szívedben ragyogás van, s a lelkedben béke és nyugalom, jöhet bármilyen rossz idő, eshet a legnagyobb eső, te ugyanúgy szépnek látod az életet, s mindazt, amit a teremtő neked teremtett."

(Lippai Marianna)

Ősz - szeretlek

 

Ősz - szeretlek

Ősz, szeretlek nagyon,
szépséges vagy és nagy titok,
öledben ringatod a harmatot,
így várod a később ébredő napot.

Titokban elhozod az ecsetedet,
s lassan színezni kezded a leveleket.
Öleléseddel megszelídíted a Napot,
perzselés helyett, lágyan hinti a csókot.

Olykor vendégségbe jön a szél,
megremegteti a fák levelét,
lebegve hullnak sárga, piros,
barna és bíbor angyalok.

Hangokat varázsolsz a domboldalra,
emberek, szőlő levétől fakadnak dalra.
Kötényeket tölt a piros alma,
napraforgó barna fejét már lehorgasztja.

Néha könnyed is megered,
sűrűn öntözi a földeket,
kabátba bújtat friss leheleted,
sietősre készteted a lépéseket.

Aztán egyszer csak szaladva sietsz,
fűre még horgolsz fehér széleket.
Este a vörösben lenyugvó Naptól
egy utolsó mosollyal búcsúzol.

A legszínesebb, legszebb ruhádat felhúzod,
megigazítod ezüstben csillanó fátyolod,
s szél fütyülte valcer dallamára,
beletáncolsz az elmúlás karjába.

 

(Egri Erzsébet)

 

Majd, ha Talán

 

Majd, ha

Talán

Majd, ha lombját hullatta az ősz,
Majd, ha csikorog a tél,
Majd, ha hiányzik egy pohár víz,
Majd, ha megharapott a magány,
Majd, ha a csend harsog már,
Majd, ha a nap elérte az alkonyhatárt,
Majd, ha viharok tépték a lélekfát
Majd, ha egy jó szóra vágysz.

Majd keress meg, meghallgatlak,
Majd nyújtok egy pohár vizet,
Majd visszahozom a tavaszt,
Majd megszelídítem a magányt,
Majd életet adok a csendnek,
Majd keltem a vidám reggeleket,
Majd vihar helyett szivárványt varázsolok.

Talán suttogok kedves, szép, őszinte szavakat,
Talán mégsem lesz csontig hatoló magány,
Talán ismét jön a kikelet, rügyfakadás a lélekfán,
Talán boldogan hallgatod a csend hangjait,
Talán szomjad oltom,
Talán... talán.

 

 

(Hock Éva Etelka)

 

Egy kóbor érintés

 

Egy kóbor érintés

Itt az ősz, itt van velem.
Az elmúlás érzését késlelteti a Kedvesem.
Késlelteti, mikor velem van,
De áll akkor is, ha máshol van.
Ragyog bennem a várakozás.
Érzem, neki velem más.
Együtt néha megáll az idő,
Vagy visszaforogva jön elő.
Az óra ilyenkor semmit mutat.
Az elmém előre se hátra nem kutat.
Elég egy kóbor érintés,
Önkéntelen összeölelkezés,
Aztán futhat az óra, ahogy akar,
Az idejével össze nem zavar.

A lelkem mélyén áll az idő.
Múlt és jövő ködbe vesző.

 

(Hock Éva Etelka)

 

Isten gyermeke …..

Isten gyermeke …..

Az ember nem lehulló falevél, hanem az öröklétre meghívott csoda, Isten gyermeke.

(Csaba testvér)

~ Az ősz megmutatja nekünk...

~ Az ősz megmutatja nekünk, milyen gyönyörű az, ha hagyjuk a dolgokat változni.

 

(Junior Ferenc Csercsa)