Egy kóbor érintés
Itt az ősz, itt van velem.
Az elmúlás érzését késlelteti a Kedvesem.
Késlelteti, mikor velem van,
De áll akkor is, ha máshol van.
Ragyog bennem a várakozás.
Érzem, neki velem más.
Együtt néha megáll az idő,
Vagy visszaforogva jön elő.
Az óra ilyenkor semmit mutat.
Az elmém előre se hátra nem kutat.
Elég egy kóbor érintés,
Önkéntelen összeölelkezés,
Aztán futhat az óra, ahogy akar,
Az idejével össze nem zavar.
A lelkem mélyén áll az idő.
Múlt és jövő ködbe vesző.
Az elmúlás érzését késlelteti a Kedvesem.
Késlelteti, mikor velem van,
De áll akkor is, ha máshol van.
Ragyog bennem a várakozás.
Érzem, neki velem más.
Együtt néha megáll az idő,
Vagy visszaforogva jön elő.
Az óra ilyenkor semmit mutat.
Az elmém előre se hátra nem kutat.
Elég egy kóbor érintés,
Önkéntelen összeölelkezés,
Aztán futhat az óra, ahogy akar,
Az idejével össze nem zavar.
A lelkem mélyén áll az idő.
Múlt és jövő ködbe vesző.
(Hock Éva Etelka)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése