Ősz - szeretlek

 

Ősz - szeretlek

Ősz, szeretlek nagyon,
szépséges vagy és nagy titok,
öledben ringatod a harmatot,
így várod a később ébredő napot.

Titokban elhozod az ecsetedet,
s lassan színezni kezded a leveleket.
Öleléseddel megszelídíted a Napot,
perzselés helyett, lágyan hinti a csókot.

Olykor vendégségbe jön a szél,
megremegteti a fák levelét,
lebegve hullnak sárga, piros,
barna és bíbor angyalok.

Hangokat varázsolsz a domboldalra,
emberek, szőlő levétől fakadnak dalra.
Kötényeket tölt a piros alma,
napraforgó barna fejét már lehorgasztja.

Néha könnyed is megered,
sűrűn öntözi a földeket,
kabátba bújtat friss leheleted,
sietősre készteted a lépéseket.

Aztán egyszer csak szaladva sietsz,
fűre még horgolsz fehér széleket.
Este a vörösben lenyugvó Naptól
egy utolsó mosollyal búcsúzol.

A legszínesebb, legszebb ruhádat felhúzod,
megigazítod ezüstben csillanó fátyolod,
s szél fütyülte valcer dallamára,
beletáncolsz az elmúlás karjába.

 

(Egri Erzsébet)