2018. október 31., szerda

Csak te vagy képes rá...


Én a lélek ápolásában hiszek. Nem pedig a több százezer forintos krémekben, amiket magunkra kenünk, sem azokban az eljárásokban, amikért vagyonokat kérnek el tőlünk, hogy szebbé varázsoljanak minket. Én a lélek kezelésében hiszek, a saját lelkünk kényeztetésében, simogatásában, finoman hozzáérésében. Mert a testünk origója a lélek. Még kimondani is olyan jó érzés! Lélek. És mivel a lélek jó, ezért jót is érdemel. Hát, akkor adjuk meg neki! Adjunk kényeztetést, szeretetet, odafigyelést, gondoskodást, törődést, és a lehető legfinomabb bánásmódban részesítsük! Ha ugyanis rendszeresen ápoljuk a belsőnket, vagyis a lelkünket, azaz imádkozunk, meditálunk, elcsendesedünk, relaxálunk, nyugalmat biztosítunk számára, egyszer csak elkezd fokozatosan ragyogni. Bennünk. Nekünk. Értünk. Miattunk. Aztán elkezd ragyogtatni. Minket. Mert jók voltunk vele. A lélek így fejezi ki a háláját felénk. A lélek ápolásának, kezelésének van a leggyorsabb hatása, ellenben a méregdrága krémekkel, amikre olykor hónapokat, éveket vársz, hogy valami pici pozitív változást láss a tükörben. Tudd, hogy nincs az a krém és szépészeti technológia a világon, ami a „tönkrement és az elhanyagolt” lélek által okozott mellékhatásokat helyrehozná. Csak te vagy képes rá, hogy ragyogóan nézz ki! Csak te vagy képes rá, hogy kihozd magadból a legjobbat! És egyedül csak te tudod, hogy mire van szüksége a lelkednek. Hát, engedd, hogy gyógyuljon, engedd, hogy ragyogjon, s aztán engedd, hogy ragyogtasson!

(Lippai Marianna)

1 megjegyzés: