“Az élet legerősebb ellentmondása valószínűleg ez: a szerelem pontosan akkor talál rád, amikor többé nem töröd magadat azon, hogy minden áron megtaláld.
Nem akkor jön, amikor rimánkodsz és erőlködsz, hanem amikor csendesen ragyogsz a visszaállított önvalódban. Többé nem osztogatod el a gyengédségedet a lojalitásért cserébe, és az integritásodat sem áldozod fel a mulandó szenvedélyért vagy odaadásért.
Abbahagyod az alkudozást a lelkeddel, és nem fizetsz önfeláldozással azért, hogy valaki más melengető közelében maradhass.
Helyette építs egy belső szentélyt, melynek a sarokköve az önbecsülés, a függetlenség pedig a tűz örök lángja.
És akkor jelenik meg a szerelem, mint a hirtelen tavaszi eső - nem a szükségből születő szerelem, hanem az egymással megosztott erőből, mely nem akar bekebelezni vagy uralkodni feletted.
Ebben a belső csendben kerül közelebb hozzád a partnered, aki többé nem áll ellen az elszántság húzóerejének, hanem elkezd puhulni, megnyílni, és érezni fogja a teljességedben rejlő szabadságot.
Ez nem véletlen. Amikor elengedjük az elkeseredett “Maradj, vagy szétesem!” - segélykiáltást, akkor felszabadítjuk magunkat és a párunkat az érzelmi adósság alól.
Az igazi kölcsönösség, az igazi szeretet csak a szabadság talaján virágozhat, ahol senkit sem kötnek az elvárasok láncai a másikhoz. Amikor visszaveszed az önértékelésedet, még egy meghívást adsz a valódi intimitásnak.
Vagy az történik, hogy a szerelem újra lélegzetvételhez jut, és kivirágzik a kölcsönös tiszteletben, vagy a függőségen és félelmen alapuló kapcsolatnak csendben ki kell fakulnia.
A szeretet legmagasabb formája ellentmondásos módon, de csak akkor tud bekövetkezni, amikor nem ragaszkodsz tovább a szeretethez - amikor elengeded, még akkor is, amikor visszatér hozzád mindannak a legédesebb visszhangjaként, amiről valaha álmodtál.
~ Katie Kamara
Fordította: Szücs Gábor (Gauranga Das)
