Nekünk találkozni kellett

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nekünk találkozni kellett

 

Nézlek téged, amikor olvasol.

Elgondolkodom az elmúltakon.

Amikor megismertelek az olyan jó volt!

Emlékszel, beszélgettünk sokáig ott a padon.

 

Lassan kitártuk egymás előtt a szívünket.

És észrevettük milyen egyformák is vagyunk.

Mint a tengerben a vízcsepp épp olyanok.

Nekünk találkozni kellett akkor.

 

És most nézlek hosszú percek óta.

Betelni veled ma sem tudok.

Olyan könnyű a lelkem mióta ismerlek.

Szeretlek nagyon, nagyon!

 

Nekünk találkozni kellett, ezt jól tudom.

Egymás nélkül már élni se tudnánk.

Szívünk és lelkünk is összefonódott.

A boldogság eljött hozzánk.

 

És most nézlek, hosszú percek óta.

Lelkemben pillangók repkednek.

Megsimogatom a kezed és te rám mosolyogsz.

A szerelem szavak nélkül is élhet.

 

2020. március 17.

A lélek, ha párban van ...

 

.kaktusz

A lélek, ha párban van ...

 

Tudod, arra gondoltam,

ha valóban testből,

és lélekből van az ember,

akkor a találkozások,

két ember találkozása

a testnek, és a léleknek

a találkozása kell,

hogy legyen,

ha az anyaggal

csak az anyag találkozik,

ha a kettő össze is csiszolódik,

de nem táplálja őket a lélek,

ha csak a test szereti a testet,

a mulandó szereti a mulandót,

akkor a kettőre szép évek várhatnak,

de legyenek bármekkora összhangban,

ha nem jut szerep a léleknek,

mint ahogy halandó a test,

halandó az a szeretet,

olyan ez a mozgás,

mint a zene nélküli tánc,

lehet mégoly harmonikus,

idővel csak ismétli önmagát,

mert a test korlátok közé van zárva,

ahogy múlik az idő,

ahogy gyengül a test,

úgy múlik,

úgy gyengül a szeretet,

zene nélkül a legszebb tánc is megfakul,

a test is, a szeretet is megöregszik,

míg egy napon

mindkettő végleg elszenderül,

a halandó szeretet ereje

kevés ahhoz,

hogy a végig,

és még a vég után is elkísérje az embert,

ha csak zene nélküli a tánc,

akkor a lélek unatkozik,

hiszen dolga nincsen neki,

és mint akire szükség sincsen,

messzire kóricál,

de ha a két lélek talál egymásra,

a kettőjük zenéje mennyei zene,

arra a tánc fáradhatatlan,

megunhatatlan,

a lélek, ha párban van,

viszi magával a szeretetet

az öröklét csodás ösvényén.

 

Egy pillanatig átélheted ezt a csodát...

 

Az a pillanat, amikor megcsókolsz valakit, körülötted minden elhomályosul. Hirtelen megszűnik minden, csak ti ketten léteztek. Rádöbbensz arra, hogy ő az, akit életed végéig csókolnod kell és csókolni akarsz. Egy pillanatig átélheted ezt a csodát. Egyszerre tudnál sírni és nevetni, mert boldog vagy, hogy végre megtaláltad, és félsz attól, hogy valaki talán elveheti tőled!

 

/A.M.G./

És rádöbbensz. Ez a Boldogság. Ő.

 

Csak ülsz... És érzel. Valami különlegeset, valamit, amit még soha. Csak élsz. És érzel. Valamit a szívedben. Valakit a szívedben. A lelkedben. Egész lényedben. Mindig. Egyfolytában. És rádöbbensz. Ez a Boldogság. Ő.

 

Csitáry-Hock Tamás

Melletted olyan biztonságban érzem magam...

 

Melletted olyan biztonságban érzem magam, mint még soha senkivel, mégis félek. Elhinni, megélni.

Különös ez a kettősség, mert hiába a félelem, még sincs bennem semmi gát, veled önmagam vagyok. Álarcok, elvárások, tanult viselkedési minták, meg az a többi kényelmetlen megfelelési forma nélkül, amiktől az ember elfelejt igazán élni.

Szeretném bezárni magunkat egy titkos dobozkába, kirekesztve a múlt megtapasztalásait, a jövő befejezetlen mondatait, s csak élvezni, hogy vagyunk egymásnak.

Nem tudom, hogy sikerülni fog-e, de ha elrontjuk, már a zuhanásért is megérte szárnyalni veled.

 

(Hegyi László)

Engedd át a szerelmet...

Én már nem akarok lehetőség lenni, sem esély a boldogságra.

Zárj szabadságodba, datáld tőlem a már megérte időpontját, ne érdekeljen, ami kettőnkön kívül létezik, találd meg a stigmák nélküli szent-senkit, s bontsd vissza magad lelkedig!

Engedd át a szerelmet, ne kapaszkodj bele, hadd szárnyaljon a végtelenbe, gyere, támadj fel velem!

 

(Hegyi László)

Szeretek veled szeretkezni...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeretek veled szeretkezni,

annyira, hogy szavakkal nem is tudom megmagyarázni,

mit teszel velem...

Ahogy szétrombolsz, ahogy szétszedsz,

ahogy széttéped a bőrömet, a lelkemet,

majd darabról darabra összeraksz,

versbe, csókba, ölelésbe.

 

Én ezt költészetnek hívom...

 

Az a pillanat, amely lángra lobban

épp azután, hogy vágyainkat porrá zúztuk,

az, amely a kifulladt lélegzetünkkel íródik,

a sóhajokkal, a hang remegésével,

a hasban, a lábakban,

a nedves, izzadt testünkben,

a bőrünket átható eszenciánkkal.

Ahol a szívverések keresik egymást egy ölelésben,

hogy megértsék, mit tesz velünk a szerelem,

amikor egy pillanatra elveszítjük a lélegzetet és az észt,

létezésünk értelmét...

— a nyugalom a Káosz után,

a színházias csata után a lepedők között...

 

Szeretek veled szeretkezni,

egymás szemébe nézni,

megtalálni egymást a másik tekintetében,

és rájönni, hogy még szerelmesebb vagyok

a szemeidbe, a lelkedbe, az ízedbe,

a verejtékedbe és az enyémbe.

Csendben maradni,

nevetni és játszani, vagy egyszerűen

csak elaludni.

Rájönni, hogy nincs nagyobb öröm,

mint kimerülten, fáradtan összebújni.

 

Igen, szeretek veled szeretkezni,

szeretni egymást, azt a pillanatot, amely eljön azután,

hogy még a lelkünket is kielégítettük.

 

— Gustavo Caos / Paola Maldonado (2022. március 24.)

Maróti Istvàn: Csillagom

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Maróti Istvàn:

Csillagom

 

Szívem belsejében itt vagy,

Fényesen ragyogó csillag.

Felmelegíted a lelkem,

Örök boldogságra leltem.

 

Megnyugvást ad szemed fénye,

Lelkednek gyönyörű lénye.

Csengő hangod elandalít,

Tekinteted lám, megvadít.

 

Tündökölsz hogy beragyogjál,

Nekem boldogságot hozzál.

Mosolyod, mint sellő tánca,

Ajkad szerelem románca.

 

Felnézek az égre éjjel,

Ezer lámpás szerteszéjjel.

Legfényesebb nekem ragyog,

Súgom:szerelmem, itt vagyok...

 

Ébredj velem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ébredj velem

 

Beléptem a sors kapuján,

S te ott álltál némán.

Rám néztél, csendben átöleltél,

Nem szóltál és nem kérdeztél.

Olyan volt, mint egy gyönyörű álom,

Ahol lelked a tiszta vászon.

Álom, ami soha nem ér véget,

Vászon, melyre érzésekkel festesz képet.

Az út még ismeretlen,

Pedig mindenhol ezt kerestem.

Minden pillanatban, minden vágyban,

És most végre megtaláltam.

Örök ébrenlétre vágyom veled,

Hogy mindig lássam a szemed,

És ha mégis álomra hajtanám fejem,

Azt szeretném: Ébredj velem.

 

 

(Pilát Gábor)

A legcsodálatosabb érzés ...

A szerelem érzése a tökéletesség átélése, amikor minden egyes pillanatban tudatában vagy, hogy megtaláltad benne Istent.

 

Egyetlen érzés sem fogható hozzá és nincsenek szavak, melyek elmesélni képesek.

 

Hogyan is érthetné meg bárki, aki még nem élte át, akinek nincs lenyomata a lelkében.

 

Amikor megérint a szerelem édes íze tudnod kell, hogy soha többé nem leszel az, aki voltál.

 

Mert a hiedelemmel ellentétben nem elveszíted önmagad, hanem megtalálod, nem feladod önmagad, hanem végre önmagad lehetsz, nem egy rózsaszín álomba merülsz, hanem végre felébredsz.

 

A legcsodálatosabb érzés és állapot, amely Isten legszentebb ajándéka gyermekei számára és aki egyszer is átélte, soha többé nem fogja feledni, mert lelkében örökkön - örökké ott fogja őrizni kitörölhetetlenül, megmásíthatatlanul még világ a világ💓

 

(Stella)

Valósággal megérintette a lelkedet...

 

Nem léteznek véletlen találkozások

Nincsenek véletlen találkozások. Minden okkal történik. Okkal lépnek be emberek az életünkbe, nem számít, hogy hosszabb vagy rövidebb időre.

A hitedtől, nézeteidtől függően, nevezheted őket lelki társnak, ikerlángnak, karmikus kapcsolatnak, lélekcsaládnak. Nem számít, milyen névvel illeted a barátodat, a szerelmedet, a testvéredet, a kollégádat, az ősi ellenségedet: okkal van az életedben.

Nem azért, mert ezt tanítják a filozófusok, a spirituális mesterek vagy akárki más, hanem azért, mert egyszerűen ezt mutatja a gyakorlat.

Ha jobban belegondolsz, be kell vallanod: tényleg vannak, voltak olyanok az életedben, akiknek köszönhetsz valamit.

Köszönheted az örömödet, a bánatodat, a hitedet, a magabiztosságodat, a munkádat, az álmodat vagy akár az életedet.

Nem az a lényeg, hogy kicsit vagy nagyot adtak, aprócska vagy hatalmas tettet vittek véghez az életedben, csak az: megtették, és talán teszik a mai napig. Lehet, csak egy évig voltál együtt az exeddel, de az olyan felemelő, mámorító és kalandos volt, hogy sosem felejted el, mindegy miként ért véget. Olyan dolgokat köszönhetsz neki, amit csak vele éltél át. Neki köszönheted most, hogy bátor és erős vagy, és kimersz állni magadért. Már mersz kérni, és nem mindig csak adni.

De az is megeshet: pusztító öt évet töltöttél vele, mert bántotta a testedet, a lelkedet, és teljesen összetört. Az az öt év pokol kellett ahhoz, hogy ma az legyél, aki vagy. Egy túlélő, egy főnix madár, aki azóta százszor jobban szereti és tiszteli önmagát. Megtanultad: nem a rosszat érdemled, és igenis jár neked a boldogság, a tisztelet.

Kellett az áruló barát, hogy rájöjj, túl sokat adsz másoknak, és túl keveset magadnak. Kellett az ellenség a munkahelyeden, aki megnehezítette az életedet, mert megtanított küzdeni, és kiállni a saját érdekeidért. És most mennyire hálás vagy a legjobb barátodért, aki átsegített életed legsötétebb óráján, és vele élted át életed legbulisabb éjszakáját.

Pedig talán fogalmad sem volt arról, hogy évekkel ezelőtt, amikor együtt kezdtetek el dolgozni az irodában, életre szóló barátság szövődik köztetek.

Ugyanis nem minden sorsszerű találkozás olyan, mintha maga Steven Spielberg rendezte volna.

Nem mindig borítja le az embert élete szerelme egy csésze kávéval, vagy ütköznek egymásba a metrón, felismerve a köztük lévő sorsszerűséget. Nem csak a testvérek, a gyerekkori barátok lehetnek lelki társak vagy azok, akik átestek valamilyen rendkívül csodálatos vagy borzasztó élményen. Vannak csendes, visszafogottan megkomponált találkozások, amik ugyanolyan jelentőségteljesek lesznek idővel, akárcsak a látványos, drámai, emlékezetesek megismerkedések.

Idővel aztán így is, úgy is rájössz: pont jó időben volt jó helyen. Akkor találkoztatok, amikor kellett.

Gondolod, hogy ez a tökéletes időzítés a véletlen műve lenne? A véletlennek köszönheted, hogy épp mikor sötét utakon jártál, akkor találkoztál azzal a személlyel, aki fényt hozott az életedbe? Vagy amikor épp azt fontolgattad, feladod az álmodat, megszólalt a melletted ülő a buszon, hogy „kitartást”. De ha mondjuk nem is volt ennyire direkt, akkor beszélgetést kezdeményezett és elmesélte, ő hogyan valósította meg a nagy álmát, és érezted a lelked mélyén: ez neked szól. Képes voltál tökéletesen beleélni magát a történetébe. Valósággal megérintette a lelkedet. Ez nem lehet a véletlen műve.

Ám nem mindig azonnal értjük meg a találkozás fontosságát, lényegét. Néha óráknak, napoknak, sőt: éveknek kell eltelnie, mire megértjük a miérteket.

És nem felejthetjük el, hogy a találkozás létrejöhet a gyerekkorunkban, tíz éve vagy egy hónapja, és tarthat a halálunk napjáig, egy napig vagy akár néhány percig.

Mert néha csak idegenek által tanulunk.

Néha csak egy idős asszonynak tudunk hinni a váróban. Csak a sorban állás közben megismert férfi szavai után vagyunk hajlandók valamit elengedni vagy elfogadni. Meg persze akadnak instant leckék, amiket szupergyorsan kell elsajátítanunk, és olyankor szokott egy ismeretlen odajönni hozzánk és átadni egy olyan üzenetet, amitől leülünk.

Szóval, ne feledd: nincsenek véletlen találkozások. Okkal keresztezik az utadat az emberek, méghozzá óraműpontossággal. Mindig a megfelelő helyen és időben.

 

(Írta: Wadolowski Balogh Orsolya) 

Felragyog a szürkeség, ünnep lesz a hétköznap...

 

Mindent másképp látsz, ha szeretsz. Felragyog a szürkeség, ünnep lesz a hétköznap, nagybetűs lesz annak az embernek a neve, aki fontos neked. Másképp tekintesz a szerelmedre, a gyerekedre, a barátodra, az anyádra és apádra vagy bárkire, még a kutyádra is: észreveszed bennük a csodát.

 

(Müller Péter)

Ezek a kapcsolódások mindig lélektől lélekig szólnak és örök érvényűek...

 

Újra találkozni a Valódi Énünkkel a szerelmen keresztül 

Szerencsére sok ember elmondhatja magáról, hogy ismeri milyen ez az intenzív lelkiállapot, ami igazából semmihez sem fogható és hasonlítható.

A pubertáskor megjelenésével hamar átélhetjük ezt a csodálatos érzést, amit első szerelemnek is szoktak mondani. Valójában a lélek szempontjából ez nem az első megtapasztalás, hanem sokadik hiszen előző életeinkben többször is találkoztunk azzal a lélekkel, akibe beleszerettünk csak a jelen életben most más testben van.

Éppen ezért itt nem számít az életkor mivel lélekszinten egy örök szeretetrezgésben éljük át újra ezt az érzést, hiszen ismét egymásra találunk. Hiába nem ismerjük még egymás személyiségét eléggé ezek a dolgok az egóval nincsenek kapcsolatban. A lelkek ismerik egymást nagyon is jól és amit hosszú időkön keresztül együtt átéltek arra emlékeznek vissza.

A szerelem intenzitása és ereje éppen ezért csak ahhoz az egy lélekhez köthető mivel csak tőle és vele élhetjük meg azt a teljességet, amit mással nem. Ezek különböző minőségek és érzések formájában jelennek meg bennünk, amit egy másik lélekkel másképpen élünk meg.

Lehetünk többször is szerelmesek életünk során viszont ezeknek a lelki kapcsolódásoknak más a küldetése és a szerepe. Vannak szerelmek, amelyek csak bizonyos ideig tartanak aztán elmúlnak és vannak olyanok is, amelyek az idő múlásával sem változnak.

Ezek a kapcsolódások mindig lélektől lélekig szólnak és örök érvényűek, attól függetlenül, hogy az életük ezeknek a lelkeknek a földi szerepeikben hogyan alakulnak. Akit valaha nagyon szerettem az mindig egy szép emlék marad a lélekben. Az élet és a karma határozza meg ha ezek a lelkek a földi szerepeikben is egymással haladhatnak a fejlődésben.

Viszont az nem jelenti azt, hogy lelkileg is elszakadnának mivel a lelki síkon az élet nem úgy zajlik, mint a földi szférában. A létezésnek egy olyan szintje ez, amit az emberek többsége nem érzékel. Ahogy emelkedünk és tágulunk folyamatosan a magasabb síkok és dimenziók felé ezek a szintek nem lesznek annyira távol egymástól. Ezért megtörténhet az is egyre több emberrel, hogy érzékelni kezdi a másik lélek jelenlétét, támogatását és szeretetét abban a minőségben ahogyan azt csak az a lélek tudja jelenteni.

A feltétel nélküli szeretet terében a lelkek az emberi kapcsolódásainkon túl is kötődnek egymáshoz. Ezt a multidimenzionális síkokon tapasztaljuk meg a létezésnek egy olyan síkján, ahol mindannyian másképpen létezünk.

A szerelem nem más, mint egy közös repülés és emelkedés világokon át!

Egy olyan transzcendens állapot, amit folyamatosan magas rezgésszinten tudunk tartani és áramoltatni, ha a párunk is készen áll rá és nem homályosítják el idővel az ego korlátai.  A szívcsakra nyitottsága és harmonizálása lehetővé teszi számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk a szeretet univerzális erejéhez, így valóban átéljük a szerelem transzcendentális állapotát.

A szerelemben a lelkek repülnek, boldogok és gondtalanok. Az erős intenzitás fázisában úgy is érezhetjük, hogy belül meggyulladunk attól a tűztől, ami szinte perzseli mellkasunkat. Lebegünk és az áramlásban vagyunk. Minden csakránk táncol a boldogságtól, olyan érzés mintha nem is ebben a földi világban lennénk.

Nem is itt vagyunk, hanem nagyon közel Istenben az Ő központjában, ahonnan indultunk, ahonnan leváltunk, hogy az Ő lélekrészeként létezzünk. A mennyországot éljük meg azáltal, hogy lelkileg összeolvadunk a másik ember lelkével, ezáltal eggyé válunk a Teremtővel.

Kimondhatatlanul gyönyörűnek látjuk a másikat hiszen nem az egóját érezzük, hanem azt a tiszta lelket, aki Ő valójában a Lélek a tiszta Isteni lény.

Éreztünk e valaha ilyet?

Ha igen akkor tudhatjuk ez milyen. Viszont megtörténhet, hogy úgy választunk párt, hogy nem vagyunk szerelmesek és így kötünk házasságot.

Biztos hallottuk már valakitől azt a kifejezést, hogy nem volt szerelmes mikor nősült vagy férjhez ment. Vannak, akik még nem ismerik az érzést és ezt a tapasztalást és ezért, ha ez nincs jelen akkor megint csak más szempontok szerint választanak párt. A szerelem érzésében semennyire nincs ego. Ebben csakis a lélek van benne.

Nem véletlen az a mondás, hogy párt csak a szíveddel válassz mert a szív érzi azt a lelket, aki hozzánk való. A szerelem az az érzés, ami ezt erősen jelzi és nem gondolkodik az ész. Igazából nem tudhatjuk, hogy ez egy életre szól, vagy csak egy bizonyos időszakra, amit azzal a lélekkel kell átélnünk.

A szerelem nélkül kötött házasságok viszont mindig az ész és ösztönök által meghozott döntések, melyek oka egyrészt a családi mintából és az egyéni karmából erednek. Abból a családi mintából, amit láttunk gyerekkorunkban a szüleink kapcsolatában, ha ez nem volt szerelem az elején akkor sajnos mi is belelépünk a szüleink cipőjébe és a sorsunkká alakul az ő sorsuk.

Másik tényező az egyéni karmikus okok, amelyek előző életeinkhez kapcsolódnak. Hiába érezzük belül, hogy ezt nem kéne megtenni mégis megtesszük mivel a tudatalattinkban lévő programok sokkal erősebbek, mint a szívünk hangja.

A hitrendszer a régi beidegződések, amiket felmenőinktől örököltünk sajnos befolyásolják egész életünket. Tehát amikor a szív helyett az eszünkkel döntünk annak bizony következményei lesznek. Mit mond a fej? Jó feleség, jó anya lesz, jó férj, jó apa lesz. Mit mond a szív? Nem vagyok szerelmes!

Mi lesz a Lelkünkkel? Ha ebbe Ő a lényeg nem egyezett bele?! Neki nem anyára, asszonyra, apára, feleségre, férje van szüksége, hanem lélektársra.

Bizakodunk majd megjön a szerelem is idővel, de az nem az lesz, hanem más. Alapvetően kialakulhat egy szeretet kapcsolat így is két ember között viszont az nem szerelemmel és szenvedéllyel lesz átitatva. A valódi lelkiség és a lelki szinteken való egyesülés hiányozni fog belőle. A hormonok és az ösztönök így is működhetnek egy ideig, ami legalább azzal lesz egyenlő mintha fát vágnánk az erdőben, de meg sem közelítik azt a lelki közelséget, amit a lelkek kapcsolódása tesz.

Aztán csodálkozunk, hogy baj lesz a libidóval vagy egészségügyi problémáink alakulnak ki. Ez a jelzés a lélektől, hogy nem jó az irány!

Aztán megszületnek a gyerekek és amikor már egyre nagyobb a család, a kötelezettségek a napi rutin észre sem vesszük és úgy hisszük, hogy ez jól van így. Ha szeretetben tudjuk fenntartani ezt a kapcsolatot akkor maximum idővel ellaposodik, unalmassá és egyhangúvá válik, aminek a fő hajtómotorja főleg a család összetartására fog menni. De ettől semmi extrát ne várjunk mert eleve nem így kezdődött.

Elmehet egy másik irányba is ez a helyzet amikor egyre több a konfliktus, nincs megértés és türelem.

A gyerekek szempontjából egyik sem jó mivel ők csak azt a példát fogják látni, amit a mindennapokban a szüleiken tapasztalnak és aztán ugyan azt a mintát követik, amit láttak.

A szerelem elsöprő energiákkal jelenik meg és akkor mérséklődik amikor a hétköznapokban egyre inkább előtérbe kerül az ego, az ember, ami beszűkíti sok esetben azt a lélekfényt, ami megérintett. Nagy dolog egy pár esetében, ha ezt a lelki kisugárzást tudják egymásban meglátni és fenntartani az ego helyett, ami nem a valódi részünk, hanem a társadalom által és a szülői minták által ránk rakott nehezék.

Egy nagyon nagy szerelem is átalakulhat a beszűkült ego szintjén később, ami pedig meghatározza a későbbi együtt töltött időszakot azt, hogy ez egy életre szóló kapcsolat lesz vagy sem.

Elérkezett annak az ideje, hogy csak azok a párkapcsolatok tudnak majd együtt maradni az Új rezgésekben, ahol a feltétel nélküli tiszta lelki szeretet lesz az első. Csakis az igaz lelki szerelmen és fejlődésen alapuló párok tudnak igazán emelkedni az Isteni szférákba és magasabb dimenziókba.

Adódik a kérdés, hogy akkor mi lesz azokkal, akik maradnak a régi választásaikban?  Végül is ez is egy választás lesz csak nem mindegy milyen következményekkel. Itt már nincs több kibúvó, nincs több megalkuvás, majd kibírjuk valahogy…

Ez már rólunk és a saját lelkünkről fog szólni hiszen, ha továbbra is figyelmen kívül hagyjuk, akkor azzal megpecsételjük sorsunkat hosszú időre és eonokra.

Ami azt jelenti, hogy nagyon sokáig kell várni arra a lehetőségre, hogy ismét a lelkünkhöz közel kerüljön az a lélek, akit sokszor nem választottunk vagy mert mást választottunk ilyen meg olyan okok miatt.

Az ébredés egyszer bekövetkezik ezen lelkeknél is mert Isten semmit nem sürget. A szabad akarat szerint, ha azzal élünk, akit a továbbiakban nem a lelkünk választott akkor olyanná fog válni az életünk amilyenné ezek alapján alakítottuk.

Mindenkor és mindenért nagy árat fizetünk, ha nem a szívünkre hallgatunk.

A szerelem egy csodálatos megtapasztalás arról, hogy valójában a Lelkünk és Isten mennyire gyönyörű, amit egy másik lélek által láthatunk meg ebben a formában. Ezzel egyúttal megélhetjük a földi mennyországot.

„Mit felfogni ésszel nem lehet, lelked benne lángolva lebeg. Végtelen az érzés mi lelked betölti a létezés csendjében nyugodtan pihenni. Megáll az idő egybefolyik minden, Istenben vagyunk mi ketten együtt itt benn.”

 

(Bencze Hajnalka)

Csodálatosnak látod ...

 

 "Egyszer majd te is érzel valamit. Valamit, amitől 40 fokban kiráz a hideg és elfogadsz majd valakit olyannak, amilyen. Csodálatosnak látod majd és imádni fogod minden apróságát. A hangjától az illatáig. Imádni fogod, ahogy rád néz, ahogy rád kacsint. Imádni fogod a száját és szerelmes leszel a bőrébe. Szükségét érzed annak, hogy minél többször mond el neki mennyire szereted és szükséged van rá. Nem félsz majd attól, hogy beteg leszel vagy baleset ér, mert a legnagyobb katasztrófának az tűnik számodra, hogy ha elképzeled, hogy elveszted. Minden reggel az ölelésében akarsz ébredni és fizikai fájdalmat fog okozni, hogy ha nem lehetsz hozzá elég közel. Nem fogod tudni elképzelni, hogy ne mond neki mindennap, hogy szerelmem és ne legyen az életed része. Rövid idő után is az örökkére gondolsz és egy hónap alatt is annyi mindent kapsz, hogy soha nem fogod tudni viszonozni. Akkor szerelmes leszel, nagyon. Sőt, végtelenül."

Csak akkor találhatjuk meg azt a valakit...

 

Nem tudom, hogy mennyi időnek, és hány üres kapcsolatra van szüksége az embernek ahhoz, hogy rájöjjön, hogy a magány, egy elfogadott önkéntes életforma legyen. Nem egy lepra, hanem csak egy átmeneti időszak, mely felkészít és elvezet odáig, ahol igazán a helyedre találhatsz. Hogy a magány nem egyenlő az egyedülléttel, csak nyitottnak kell lenni az eljövendő lehetőségre. Olyan lehetőségre találni, melynek tartalma van, mely adni akar, mely nem elvesz, amikor végre az ember az első helyre kerülhet. Amikor az ember az igaz értéket keresi. Vajon hány értéktelen, tépő kapcsolaton kell ahhoz átmenni? Hányszor képes az ember önmagát széttépni, mert minden ingyen adott darab lélekrabló, és a végére ott tart az ember, hogy kiüresedik. Mikor már észreveszi az ember, hogy igazán fontos a másiknak, akinek a segítségével hozhatjuk rendbe igazán a dolgokat. Hiszen, ha igazán készen állunk, a pokol legmélyebb bugyrát is megjártuk, amikor igazán feladjuk, úgy hiszem, hogy akkor állunk igazán készen minden téren a boldogságra, melyben értékeljük minden egyes percét, szépségét, és értékét. Csak akkor találhatjuk meg azt a valakit, aki a szívét is nekünk adja, s nem csak elveszi azt.

 

(Nemesfalvy Réka)

Eltéphetetlen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kowalsky meg a Vega - Eltéphetetlen

Emlékszem Rád
Ez nem az első ilyen élet
Ahol láttalak már Téged
Kérdezz rám bátran!
Annyit vártam, most hogy látlak
Ahogy itt vagy, mit is érzek?

Hogy miért fáj még minden gyilkos pillanat
Ami reggelente nem melletted ébreszt
Nélküled megdermed és üres a tér
Csak sír és hervadt szirmok szerteszét
Mint fuldokló mellkasban dobogó szív
Dübörgő csend és íztelen íz

Melletted bennem elszenderül
A zaj békés álomba merül
A fájdalom elszégyelli önmagát
Bennem Te ragyogsz, mást nem talál
A nevedet halkan zúgja bennem a vér
Ahogy lüktet a testemben megannyi ér

Ki tudja, mennyi időt ad még az ég?
Ám van, amit a halál sem tép szét
Mint cseppek a tengerben
Lényünk a végtelenben
Örökre összeég

Csak a mindenem vagy
Nincs Rajtad kívül semmim
Nem is adlak el
Csak az életem vagy
Meddig tart?
Bennem a végtelen pillanat vagy!

Emlékszem Rád
Ez nem az első ilyen élet
Én már szerettelek Téged
Kérdezz rám bátran!
Annyit vártam, most hogy látlak
Ahogy elmész, mit is érzek?

Nélküled megdermed és fagyos a táj
A hajnal szerelmet sehol nem talál
Mint egy semmibe ívelő híd
Hangtalan dal, szeretetlen szív
Melletted bennem lecsendesül
A hiány a bőségben elmerül
Az önzés megtagadja önmagát
Bennem Te ragyogsz, mást nem talál

Nem tagadom, hogy a neved éltet
Nekem a lényed a táplálékom
A lelki nyugalom
Az anyagi atomi tengerben
Amiben magamat látom
És bár tépi a sebeimet
Akkor is evezek a dagadó hullámsíron
Ha bedarál, ha belehalok
Akkor is megyek Hozzád
Ami meg fájni akar, hadd fájjon!

Ki tudja, mennyi időt ad még az ég?
Ám van, amit a halál sem tép szét
Mint cseppek a tengerben
Lényünk a végtelenben
Örökre összeég

Csak a mindenem vagy
Nincs Rajtad kívül semmim
Nem is adlak el
Csak az életem vagy
Meddig tart?
Bennem a végtelen pillanat vagy!

 

A társad a társad, akivel lelkek vagytok...

 

Akit elfogadsz társadnak, sokkal több mint csak egy szerelem.

A barátod is, akivel bármiről tudsz beszélni akár reggeltől estig anélkül, hogy kifogynátok a szóból, vagy lehettek egész nap szótlanul mégis megértve egymást.

Megtehettek bármit gondtalanul együtt mint két igazi barát mert önmagatok lehettek, önmagatok kétségeitől mentesen.

A társad olyan mégis mint ha a szülőd lenne, kinek az ölébe hajtva a fejed ugyanazt a biztonságot és nyugalmat érezheted, mint egykor gyerekként, aki mindig meghallgat és a szavaiban, tetteiben őszinte gondoskodásra találsz.

A társad mégis olyan, mint ha a gyermeked lenne.

Aki mindig vigaszt és biztonságot talál a karjaidban, akit óvsz a világ gonoszságaitól de nem kalitkában őrzöd hanem megtanítod neki amit már tudsz, hogy ne érhesse kint semmi rossz.

A társad gyerek lehet melletted és te az lehetsz mellette, őszinte, gondtalan, minden védekezéstől mentes, aki mellett játék minden perc.

A társad mégis a szerelmed.

Aki a szívedben lévő lángokat tűzvésszé varázsolja, ami teljes testedben felemészt, akivel egyetlen lánggá válsz.

Akihez gyengéd lehetsz, szerelemmel érintheted, szenvedéllyel, akinek a szemeiben a világot látod, aminek a ragyogásáért mindent megteszel, hogy boldogság a fénye soha ne aludhasson ki bennük.

Akinek az ölelése az időtlen mennyország, aki minden figyelmed, törődésed és odaadásod megkapja, mégis határozottan szeretheted, egyenlőként.

A társad egy olyan ember akire felnézhetsz, őszintén tisztelhetsz, akinek sikereire büszke lehetsz és te is kibontakozhatsz mellette mert ugyanígy érez.

A társad a társad, akivel lelkek vagytok, nem csupán emberek. Akivel egymás kezét fogva mehettek az úton.

Nem előre hanem felfelé, fel a magasba. A társad az, akivel akárhol is vagy...otthon vagy.

 

Szeretettel Eszter.