A következő címkéjű bejegyzések mutatása: duál pár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: duál pár. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. március 6., szerda

A találkozás emléke...

 
A lélektársak egymásra találásának spirituális útja – a duáltörvény szerint
 
Mitől függ, hogy találkozunk-e a lélektársunkkal? Milyen érzést vált ki belőlünk ha meglátjuk? Vajon felismerjük vagy ijedtünkben jó messzire menekülünk előle?

A duáltörvény szerint szellemi fejlődésünk a párkapcsolatainkban rejlik. Létünk célja feloldani a dualitást azáltal, hogy összeolvadunk lelki társunkkal. Ez azonban nem olyan egyszerű. Először is meg kell őt találni hozzá…
 
Érzelmi érettségi

A keresés akár sok-sok életen át is elhúzódhat, mivel el kell jutnunk hozzá a lelki-szellemi fejlődésben egy bizonyos szintre. A szerelem ugyanis csak az igaz szeretet érzéséből fejlődhet ki. Ennek eléréséhez viszont rengeteg tanuló kapcsolatot kapunk. Egy fejletlen lélek még nem képes felismerni a másikban az értéket, egyszerűen nem érzékeli, még a külsőségek és a szenvedély rabja. A lelki párja mellett pedig simán elsétál, mintha az egy vadidegen lenne. Ekkor még vagyunk érettek a szerelemre, nem tudunk igazi intimitást kialakítani, nem vagyunk teljes szívvel jelen kapcsolatainkban, jobbára ösztöneink vezérelnek minket. Az egymáshoz vezető út a lelki értékekben, és a szeretetben való növekedésben rejlik, mivel, ahogy csiszolódik a lélek, úgy fejlődik a lelkek egymást vonzó láthatatlan ereje. Ezáltal jön létre a „véletlen” találkozás: abban a pillanatban egy delejezéshez hasonló, mélyről jövő bizonyosság érzése fog átjárni.
 
Nagyobb sebet okoznak egymásnak mint bárki más…

Amíg tehát fejlődünk, addig egymáson tanulunk különböző kapcsolatok által, a lélektársunkkal azonban egy jó ideig még nem találkozunk. Nem is baj, hiszen amíg a lelkek fejletlenek, kevésbé férnek össze a lélektársukkal, mint másokkal, és sokkal nagyobb sebet ejtenek egymáson, mint bárki más. Életre szóló sérülést ejtenek a másikon, mert a lélektársak a legérzékenyebb lélekrészükön érintik egymást. Éppen ezért gyakran elmenekülnek egymás elől, akármilyen nagy is a vonzalom. Amíg a lelkek éretlenek általában nem kerülnek lelkitársuk vonzáskörzetébe. Egyelőre nem találkoznak, csak másokon „gyakorolnak”.
A lelki hiányosságok különféle rétegeket vonnak a lélek köré, ez akadályozza meg az összetartozó párok összeolvadását. A sérüléseink és lelki éretlenségünk miatt még nem érzékeljük egymás rezdülését. Ilyenkor csak a testi vonzalom űzi egymáshoz a lelkeket, azokhoz, akik leckét tartogatnak a számunkra. Azonban egy rossznak érzékelt kapcsolat – ahol a megaláztatást, kiszolgáltatottságot éli meg a lélek – is a fejlődést szolgálja.
A lélektársak bizonyos érettségi fokon már elképzelhető, hogy bevonzzák egymást, de még nem alakulhat ki párkapcsolat közöttük. Akadályok állnak közéjük, az is gyakori, hogy elmenekülnek egymás elől.  A találkozás emléke azonban kitörölhetetlenül ott marad a lelkükben, mint a vassal beleégetett nyom a testen. Akik pedig megértek az igaz szerelemre, és egymásra találnak, földöntúli boldogságban lesz részük. Életük kiteljesedik, azáltal, hogy tökéletesen kibontakoztatják önmagukat. Ekkor már mindenben támogatják egymást, fejlődésük felgyorsul. Sokkal többre jutnak együtt, mint külön-külön. Közös célokat tűznek ki maguk elé, általában az emberiség vagy a társadalom szolgálatában is önzetlenül tevékenykednek.
 
Minden kapcsolat út a lelki társunk felé

A lelki fejlődés színterét elsősorban a párkapcsolatok adják. Mindig olyan lelkekkel vezérel össze a sors minket, akik által csiszolódhat fejletlenebb részünk. Minden ütközésben, mely fájdalmat, elégedetlenséget okoz lelkedben, saját magaddal találod szembe önmagadat. Ami a másikban zavar, az benned is ott van. Hiába vársz el partneredtől bármit, csalódni fogsz, mert ő csak egy tükör. Nem tudja megadni, amíg benned nincs ott.
A kapcsolatokban átélt fájdalmak azonban támpontok ahhoz, hogy miben kell még fejlődni, éppen ezért minden kapcsolat út a lelki társunk felé…
 
A férfi sorsa a nő

A duáltörvény szerint az a férfi, aki házasságra lép, és a nőt megértéssel, szeretettel kezeli, hű hozzá, sokkal gyorsabban halad előre a bölcsességben és lelki megvilágosodásban, mintha tudományokkal vagy aszkézissel törné-zúzná, kínozná magát, csak azért, hogy kiemelkedjen a földi létből. Amikor a férfi megveti, lenézi a nőt, vagy folyton megújuló izgalmakkal járó szexuális örömök hajszolásában él, megfosztja lelkét, és megszégyeníti azt. Egy férfi, csak úgy mint a nő, kizárólag párjával, vagy általa érheti el a lelki megvilágosodást, hiszen párja saját lelkének kiegészítő fele. Minél többre pazarolja el valaki a szerelmi érzéseit, vagy minél jobban megfosztja magát a kapcsolatoktól, annál szegényebb lesz lelke a duálérzésben, és annál kevésbé tudja megtalálni azt, aki az övé. Lelke mélyén érzéketlenné válik, lelki vonzereje megkopik, nem érzi jól magát a bőrében, nem találja helyét a világban.
 
Ki van az álarc mögött?

Sosem tudhatod. Bárki mellé is sodor a sors feladatunk van vele, fejlődhetünk
általa. Ha szándékosan fájdalmat, vagy szenvedést okozunk a másiknak, azzal közvetett módon a lélektársunkat is megsebezzük, mivel minden rosszindulat és bántás növeli az összetartozó lelkek között a szakadékot. Ha azonban igaz szeretettel és hűséggel, támogatással viszonyulunk az aktuális párunkhoz, azzal egyre jobban növeljük az esélyét annak, hogy egyszer majd találkozhassunk a másik felünkkel.

Nem mindenki élhet a lélektársával, de mindenki dolgozhat érte a jelenlegi kapcsolatában, házasságában. Ez a kulcs. A szeretetben való fejlődés által fokozatosan nő a lélek láthatatlan vonzereje, melyet a duálpárja is megérez a lelkében. Ekkor a lélektársak elindulnak egymás felé egy láthatatlan úton, és egyszer csak összevezérli őket a sors, az pedig nem lesz kérdés abban a pillanatban, hogy felismerik-e egymást…

(Tihanyi Petra)
  
Ez a cikk az 1942-ben kiadott  Duáltörvény című könyv alapján készült (a könyv letölthető az internetről.)

2016. április 4., hétfő

Ikerlélek kapcsolat - életünk legnagyobb önismereti tréningje

Ikerlélek kapcsolat - életünk legnagyobb önismereti tréningje

Az Ikerlelkek olyan lélektársai egymásnak, akiben megtalálják hiányzó lélekrészüket, ha úgy tetszik a Másik Felüket. E két lélek találkozása olyan felkavaró és annyira fantasztikus, hogy azután már semmi sem marad ugyanúgy az életükben, mint azelőtt.


Ezt nagyjából képzeljük el úgy, mint amikor Isten megjelöl két embert ugyanazon jellel, amely az egész világegyetemben csak ennek a két embernek ugyanolyan, mert őket egymásnak rendelték Odafent, ellene semmit nem tehetnek, találkozásuk, kapcsolódásuk az Isteni terv szerint működik. Több előző életükben is találkoztak, kapcsolódtak, innen a sok-sok felismerés, emlékkép, ősfájdalom és a földöntúli szeretet-szerelem érzése. Az igazi kiteljesedés kettejük kapcsolatában mindannyiszor elmaradt... ez nagy valószínűséggel most következik itt a Földön, a XXI. században.

Az emberiség csodálatos időszakba lépett, egyre magasabb rezgésszinten emelkedünk egyre magasabb dimenziókba. Ezt hogyan képzelje és értse meg egy kevéssé spirituális ember?

Nem egy futurisztikus film jelenetei elevenednek meg, hanem mi magunk változunk. Mindannyiunkra hatással van ez a folyamat, kérdés, mit kezdünk vele? Vannak, akik már régen felismerték, hogy miért jöttek, mi a feladatuk, haladnak az útjukon és segítik azon társaikat, akik most ébrednek. Tapasztaljuk, hogy egyre többen és többen keresnek magyarázatot a spirituális világban, mert egyébként nem értik, mi történik bennük és körülöttük. Érzik a változásokat, kapják a jeleket, jó esetben felismerik, mi lenne a helyes irány. Az Ikerlelkek kapcsolódása emeli a Föld rezgését, minden összekapcsolódott Ikerlélek-pár saját feladatán keresztül hozzásegíthet másokat az emelkedéshez. De ehhez önmagukban is békében, harmóniában, szeretetben kell tudniuk létezni. Ez a JÓL-LÉT állapota. Ez lesz majd a cél, amelyet el kell érniük.

Találkozásuk eget rengető energiákat mozgósít. Amikor egymásra tekintenek, arra a környezet is mindig felfigyel, érzékelik a kapcsolódás erejét, és ezt vissza is igazolják általában. Találkozik egy nő és egy férfi, és ez annyira erős érzésekkel jár, hogy olykor azt hiszik, belehalnak... ha csak egy légtérben vannak, már erős energia-örvény járja át a teret, ha meg is vakulnának, akkor is ezer közül felismerik a Másikat... mi ez, ha nem Isten adománya, ajándék? Ez így túlságosan mesés lenne, ha itt véget is érne a történet. Nem... itt kezdődik igazán.

A két ember között elindulnak a küzdelmek, a játszmák, és a felismerések fájdalma arra kényszeríti őket, hogy bántsák magukat és ezáltal a másikat is. Az elvárások és a fájdalmak ekkor még alkalmatlanná teszik őket a kapcsolódásra. Egyikük elfordul, eltávolodik, akár egyik napról a másikra, amely mindkét felet egy hosszas önismereti folyamatra tereli. Miért? - mert a fájdalom annyira erős, hogy megadásra kényszeríti azt, akitől elfordult a társa. Ez az időszak, mely meglehetősen hosszú is lehet (akár sok-sok év is), erőteljes lelki és fizikai megpróbáltatás mindkét fél számára. Viszont ez az Ikerlélek kapcsolat sava-borsa. Elindul az a munka, amikor a lélek magára helyezi a fókuszt és felfedezi elfeledett nőiségét vagy férfiségét, ráébred arra, hogy mivégre van itt a Földön, mely oda vezet, hogy az Út végén egy erős, magában is egészséges, egyensúlyban lévő immáron NŐ és FÉRFI áll.
Egy irányba mennek, de nem feltétlen azonos sebességgel. Nem baj.
Ha az egyikük szépen halad az útján, még ha nem is azonos sebességgel, akkor ezt a másik is érzi mert kölcsönhatásban vannak. Ha az egyikük lemarad, kezét nyújthatja a másiknak, ha ő ezt szeretné.
Ami nagyon érdekes, hogy nem hagyják őket ülni a babérjaikon. :) és ha az Isteni Terv szerint haladnak, akkor kapcsolódni fognak az Út végén.

Az Út elején gyakran látni férfias (nem feltétlen külsejükben), irányító, akarnok nőket, akik maguk sem érzik jól magukat ebben a szerepben, valamint erőtlen, feminin, határozatlan férfiakat, akik vergődnek ebben az állapotban, mintha a nemek szerepet cseréltek volna.
A nők legjavából hiányzik a kisugárzás, a harmónia, az önbizalom, a báj, a kedvesség és az a fajta határozottság, amely nem ego és nem az uralomra törekvés. Ennek több oka is lehet, de nézzük azon a szinten, amely a kapcsolataira vezethető vissza, az életére, amelyet él. Ha nem a megfelelő társsal él, ez sajnos igen gyakran megesik. Ez azért derül ki viszonylag hamar, mert megbomlik a kezdeti esetleges egyensúly. Kérdés, hogy meddig maradnak ebben? Ha sokáig, akkor megjelennek a lelki, majd a testi panaszok, a betegségek. A szeretethiányos élet és az elfojtások hozadékai, a társas magány. Ezt karmikus kapcsolatnak hívjuk és legfőbb sajátossága, hogy egyszer véget ér, mely véget érdemes időben felismerni.

Egy jól működő párkapcsolat ajándék. De azt látom, hogy aki igazán a helyén van, balanszban önmagával és harmóniát sugároz, aki már megtanult egyedül is élni, nem attól teszi függővé az életét, hogy szorosan ül-e mellette valaki a kanapén nap mint nap. Nem ragaszkodik és nem birtokol.

A nőiségünk kivirágoztatása elsősorban nem a másik nem feladata, hanem a sajátunk.
Ha egy NŐ virul, sugárzik, árad belőle a szeretet, a nyugalom és a harmónia, akkor rendben van. Ekkor tud hozzá kapcsolódni majd a megfelelő társ. A Férfi. És itt nem arról a tévesen férfias szerepkörben tetszelgő, uralkodni vágyó, önmagát nem ismerő, manipulatív férfiról beszélek. Hanem arról, aki önállóan és magában is boldog, erős és határozott, jókedvű, egészséges, szeretetteljes FÉRFI. Én úgy szoktam mondani, aki tudja a dolgát. :)

Az Út, amelyen az Ikerlelkek járnak tele vannak csodálatos égi jelekkel, melyek terelgetik őket a helyes irányba. Olykor előfordul, hogy fel szeretnék adni a küzdelmet, elfáradnak, de ilyenkor odafent segítenek. Ekkor beavatkoznak. Jeleket kapnak arra, hogy érdemes menni tovább. Érdemes hinni elsősorban önmagukban. Mert a visszajelzések szerint már másoknak is segítenek az ébredésben. Ez a feladatuk. Az EGYSÉG megteremtése.
Akivel az Útjuk során összehozza őket a Sors, az sosem véletlen. Lehet egy duálpár, lehet sok-sok Lélektárs, akiknek mind-mind hálával tartoznak, oly mértékben emelik őket egyre magasabbra és magasabbra.
Az Isteni terv tökéletes. Minden úgy lesz, ahogyan lennie kell.

Összefoglalva az Ikerlélek kapcsolódás kulcsszavai: felismerés, felébredés, elengedés, önmegismerés, öngyógyítás, kiteljesedés, szeretet. Egység.

„A Férfi templom, a Nő szentély.
A templom előtt letesszük a fejrevalónk, a szentség előtt térdet hajtunk.
A Férfi helye ott van, hol véget ér a Föld, a Nőé pedig ott, ahol kezdődik az ég."

(Victor Hugo)

(Vizdák Andi)

2016. február 21., vasárnap

Egyetlen könnycsepp…


Egyetlen könnycsepp…

Évtizedek óta próbáltalak tisztán látni, megismerni.

Szerettelek volna megérteni. Megérteni mindazt amit tettél, ahogyan tetted és persze azt is, amit elfelejtettél megtenni. Kerestelek, kutattalak a tetteid mögött, kerestem a szándékodat, ami vezethette tetteidet. Nem láttam tisztán sosem. Nem láttalak tisztán téged.

Mindazt aki te valójában vagy elfedte a múlt, a nehéz jelen és a szorongató jövő. Láttam és éreztem a belőled kiáradó dühöt, fájdalmat. Jól ismertem ezeket a minőségeket, mert ha téged néztelek, ezeket láttam belőled. Láttam a félelmeidet, a küzdelmeidet, azt ahogy ellenállsz mindennek, s mások azt mondják: “Milyen makacs, önfejű ez az ember!” Amikor mások ilyennek láttak téged, én nem értettem. Mert én nem láttalak soha makacsnak és önfejűnek. Én szomorúnak láttalak, dühösnek, csalódottnak és mindeközben láttam a küzdelmeidet. Láttam, ahogy mész előre és sosem adod fel amit a fejedbe veszel. Láttam, ahogy ennek köszönhetően elérted céljaidat. Láttam, ahogy kitartasz a legeslegnehezebb időkben is az ember mellett, akit szeretsz, akinek örök hűséget fogadtál egyszer. Láttam és éreztem mindig, hogy te komolyan gondoltad, amikor kimondtad az igent… Láttam, hogy így is lehet… hogy lehet továbblépni, a sérelmeken felül emelkedni, újra hinni, bízni, szeretni. Jó volt ezt látni, jó ezt ma tudni, élni, továbbadni.

Elmúltak az évek, s ma már másként látlak…

Látom, hogy sok álmodat adhattad fel azért, hogy mások álmai valóra válhassanak. Látom, hogy kitartasz még mindig, de ha szükséges, képes vagy változni és változtatni. Látom az igyekezetedet, a próbálkozásodat, a fájdalmad és szomorúságod mögött megbújó törékeny embert. Látom, hogy megváltozott az értékrended és ma már te sem bánod ezt. Amikor nézlek, akkor ma már felcsillan egy-egy pillanatra a valódi lényed, van, hogy megláthatlak magadban, téged.

Közös a múltunk egy része, így vannak helyzetek amiket átéltünk mindketten. Sok a fájdalom és a szomorúság bennem. Sokszor vagyok dühös, és bizony sokszor félek…pont úgy, mint te. Megyek előre és amit a fejembe veszek, azt nem adom fel. A végletekig kitartok azok mellett, akiket igazán szeretek. Sokszor talán feleslegesen…de amikor történik, sosem gondolkozom, hogy van-e értelme. Sokáig nem értettem mit-miért teszek és azt meg főként nem, hogy miért pont így teszem. Ma már értem. Tőled kaptam ezeket a minőségeket, te adtad nekem örökségbe.

Harcoltam és küzdöttem… először veled, majd magammal, mert magamban megtaláltalak téged. Sok-sok év kellett, mire elfogadtam mindazt amit kaptam tőled, és még több idő kellett ahhoz, hogy úgy fogadjam el, ahogy te képes voltál ezeket odaadni nekem. Volt, hogy közelebb léptem, volt hogy eltávolodtam. Mikor-mire volt szükségem. Azt tettem, amit éreztem. Azt tettem, amit tennem kellett ahhoz, hogy végleg soha ne veszítselek el, hogy ne veszítsem el a hitet, hogy egyszer megérthetlek és a megértésen keresztül magamhoz közel engedhetlek, magamba fogadhatlak, elfogadhatom magamat olyannak, amilyen miattad, tőled lettem.

Szerettem volna, ha megláttál volna engem. A kicsinységemet, a gyermekségemet. Azt, hogy mit is akarok tőled. Aztán szerettem volna soha többet nem látni, nem találkozni, szerettelek volna a világból és önmagamból is kitagadni, de minél távolabb kerültél bennem, annál jobban fájt nekem. A fájdalom volt a gyógyszerem. A fájdalom volt az, ami segített időről-időre, hogy aztán mindig közelebb lépjek, hogy újra próbáljalak megérteni téged.

Utoljára azt kívántam, hogy egyszer, csak egyetlen pillanatra te is érezd majd azt, amit én érzek: a fájdalmat, a szomorúságot, a hiányt, ami mint egy élő seb lüktet bennem. Azt kívántam magamnak, hogy láthassam ahogy sírsz, zokogsz, és én közben majd kemény leszek… pontosan olyan, mint te.

Vannak pillanatok az életben, melyek felejthetetlenek… te is adtál egy ilyen pillanatot nekem, és végtelenül hálás vagyok érte, mert ez a pillanat, ez a pár másodperc örökre megváltoztatott valamit bennem. Miközben a keménységet vártam, közelséget kaptam, a hiány helyett, szeretetet adtál nekem. Vártam a sírást, zokogást, vártam, hogy csak egyetlen könnycsepp legördüljön arcodon…

Egyetlen könnycseppet vártam, mert ez az egyetlen könnycsepp felülírt volna mindent. Ez az egyetlen könnycsepp, felmelegítette volna jégbe zárt szívemet. Figyeltelek és magamat is figyeltem… nem volt könnycsepp, egyetlen csepp sem.

Már elmúlt a pillanat… valaminek vége lett. Valaminek örökre vége.

Vége van a keresésnek…

Megtaláltam… könnycseppek sokasága hullott, bár a szememmel nem láttam, nem láthattam. Belül sírtál, zokogtál, és az első belül lehulló könnycsepped felmelegítette szívemet, beburkolta Lelkemet. Eljött a pillanat, amikor teljesen tisztán, úgy ahogy vagy, olyannak amilyen vagy, megmutattad magadat végre. Láthattam azt, AKI TE VALÓJÁBAN vagy… láthattam benned az embert, az esendőt, a gyengét, a szeretni akarót, a szeretni tudót. A szeretetért önmagát is feladót. A szeretetért, az akaratát is feladót. Láthattam a szeretetet benned, és ez visszaadta a hitemet, a stabilitásomat és a biztonság érzetemet.

Egyetlen könnycseppre vártam egész életemben… egyetlen könnycseppre, ami megváltoztatja az életemet.

Köszönöm neked, hogy odaadtad, végtelen hála és szeretet!

(Váradi Andrea)