A következő címkéjű bejegyzések mutatása: univerzum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: univerzum. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. november 28., péntek

Változtasd meg életedet...

 

Változtasd meg életedet a karma 12 törvényének segítségével!

A karma. Azt mondják, ha nem veszel róla tudomást, akkor is működik. Lehet, hogy nem azonnal, de előbb-utóbb elér a hatása. Ha uralkodni akarsz az életed fölött és tudatosan szeretnéd járni a spiritualitás útját, nem mehetsz csak úgy el a karma 12 törvénye mellett, amely képes megváltoztatni az életedet!

A karma egy szanszkrit szó, ami „cselekvést” jelent. Ám a jelentéstartalma nagyjából ennyit tesz: a tettekből fakadó ok és okozat. Tehát minden cselekedtünk visszahat ránk. Vagyis egyes tetteink a jó irányba terelnek, míg mások a rossz felé. De ezt az irányt mi magunk is megszabhatjuk!

Hogy tudatosabban élhesd az életedet, aktívan kiaknázva a lehetőségeidet, érdemes megismerni a karma 12 törvényét:

A legfelső törvény, avagy a ki mit vet, úgy arat

Mint azt tudjuk, a gondolkodásunknak, a tetteinknek következménye van. Tőlünk függ, hogy ezek jók vagy rosszak, hogy milyen energiát viszünk bele. Éppen ezért ha szeretetre, figyelemre, megértésre, boldogságra, békére vágyunk akkor cselekedjünk, éljünk úgy, hogy ezt is kapjuk vissza. Add magadból azt a világnak, amire magad is vágysz.

Teremtés törvénye

Egyek vagyunk az univerzummal. Ennek okán pedig a tetteink, a vágyaink meghatározzák a világot. Ami körbevesz minket, az mások akaratának és a te akaratodnak a megnyilvánulása.

Alázat törvénye

Amíg nem tanulsz meg elfogadni, újra és újra megkapod azt a leckét, azt a dolgot, amit elutasítasz. Ugyanakkor ha valakiben negatív tulajdonságokat, ellenséget látunk, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy mi magasabb rendűek lennénk. Továbbá mindenki ugyanolyan fontos és értékes a maga módján, egyikőjüket sem becsülhetjük le, hanem bármilyenek is legyenek, el kell őket fogadnunk olyannak, amilyenek, mert mi sem vagyunk tökéletesek.

A növekedés, illetve fejlődés törvénye

Ahhoz, hogy lélekben növekedhessünk, nekünk kell megváltoznunk, nem a környezetünknek és a körülöttünk levő embereknek. Az a feladatunk, hogy önmagunkat irányítsuk. Ha a lelkünkben elindulnak a változások, akkor az életünk a számunkra legmegfelelőbb úton fog elindulni, vagyis életcélunk beteljesítésének útján. Csakhogy nem egyedül a cél, a megérkezés a fontos, hanem maga az út is.

Felelősség törvénye

Hogyha valami rossz történik velünk, akkor bennünk van a probléma. Ugyanis ami minket körbevesz, az a belsőnket tükrözi vissza, illetve, amit mi tükrözünk, az vesz minket körbe. Ezért is olyan fontos, hogy felelősséget vállaljunk azért, ami az életünkben történik.

Az összefüggés törvénye

Minden és mindenki egy. Minden-mindennel összefüggésben áll az univerzumban. Így minden lépésünk egy másikhoz vezet, ha nem is látjuk, akkor is hatással vagyunk másokra, mert ez egy hatalmas nagy kör és mi mind fogjuk egymás kezét. Tudd, hogy látszólag bármilyen kicsi is az a lépés, valójában óriási hatással bírhat. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy múlt, jelen és jövő, minden összekapcsolódik.

Koncentráció törvénye

Nem lehet igazán egyszerre két dologra is figyelni szívvel-lélekkel. Mindig csak egy dologra tudunk és kell is figyelnünk. Ezért kell arra koncentrálnunk, hogy pozitívak legyünk, hiszen mellette hogy férhetne meg a szomorúság vagy a harag?

A nagylelkűség törvénye

Akármiben is hiszel, bármi is legyen az igazságod, meggyőződésed, azt át kell majd ültetned a gyakorlatba, vagyis prezentálnod kell, amit megtanultál. Az élet megoldja hogy számot adj róla és bizonyítsd, mert csak onnantól kezdve lesz igazán a tiedé.

Itt és most törvénye

Hogyha folyamatosan a múltban kalandozol, megakadályozod magadat abban, hogy megéld a jelenedet. A régi sérelmek, gondolatok, érzések, tettek, álmok gyakran visszahúznak bennünket, ezért kell nekik búcsút inteni és maximálisan a mostra koncentrálni, mert egyedül afölött van hatalmad, azon tudsz változtatni.

Változás törvénye

A történelem addig fogja ismételni önmagát, amíg meg nem tanuljuk a nekünk szánt leckét. Addig köszönnek vissza a hibáid, a kapcsolataid, a tetteid. Ha változtatsz az utadon, a hozzáállásodon, a tetteiden, tovább haladhatsz előre.

Türelem és jutalom törvénye

Akkor leszel igazán boldog, ha azt teszed, amit szeretsz és ha azt kellő türelemmel és alázattal csinálod, akkor várhatod, hogy megjöjjön érte a jutalmad vagyis akár az, amire vágysz. Úgy is mondhatnánk, hogy tégy, dolgozz meg az álmaidért és az lesz a jutalmad, hogy elnyered őket.

Inspiráció törvénye

Előbb mindig adnunk kell ahhoz hogy kapjunk, illetve azt kapjuk vissza, amit adtunk. Minden tetteddel hozzájárulsz az univerzum munkájához. Ha passzív vagy, akkor nincs hatása, legalábbis nem rontasz a helyzeten. Ellenben ha szeretetet adsz vagy pozitívan jársz el, azzal táplálod és gyarapítod az univerzumot, és ő maga is ezt adja neked vissza.

Wadolowski-Balog Orsolya 

Tiszta férfi és nő egysége...

 

TISZTA NŐK ÉS TISZTA FÉRFIAK KAPCSOLÓDÁSA
 
Tudjuk, hogy a végső cél a kozmikus kapcsolódás. Ehhez meg és ki kell tisztulni az Emberiségnek. Tudati és lelki szinten. Ezt követően történik meg a tiszta kapcsolódás.
Az elmúlt pár év kapcsolódásai bár azt hittük, hogy ők az Ikerlelkeink, de csupán a tisztításban, a tengelybeállításban vállaltak szerepet. Tették ezt a sötét erőkkel, de a Fényt használták mint megtévesztő eszköz. Tették ezt azért is, hogy blokkolják az emelkedést, hátráltassák a változást.
DE egy nagyon nagy leckét kaptunk, kapunk...
A TISZTÁNLÁTÁST.
Az ármányi alakokat egyre gyorsabban felismerjük. És ez nagyon fontos a jövőre nézve. Őseink nem tudták elég hatékonyan kiszűrni őket. Így tudtak győzni. A lassú víz partot mos elvet követték.
 
Visszatérve... A változás, az EGYSÉG alapja a tiszta (félelemtől, fájdalomtól, egotól megtisztult) SZERELEM EGYSÉG HÁT TÁRSI KAPCSOLATOK.
Tiszta férfi és nő egysége. Mert EZ A SZABADSÁG ALAPJA.
Az ősbizalom él. Létezik.
Az emberi lélek tudja, hogy valós.
Tudd, hogy a társad is legalább annyira vágyik rád, mint TE RÁ.
 
Várd hálával a szívedben, lelkedben.
És az univerzum elrendezi a körülményeket.
 
Csak ragyogj 🥰
Ragyogtasd lelkedben a szeretetet, a szerelmet 💖💖💖
 
És jönni fog. Anélkül, hogy tennél bármit.
De figyelj, hogy aki bekopogtat, az valóban tiszta-e. Vagy csak tükröz. De ezt már ki fogjuk szűrni.
 
Áldás Áldás Áldás Csillagvirágaim 💖💖💖🙏🙏🙏🌟🌟🌟
 
EstHajnal Csillag

2025. augusztus 19., kedd

Szeretni egy régi lelket – és szeretve lenni általa – az univerzum ajándéka.

 

SZERETNI EGY RÉGI LELKET 💖
 
Van egy különleges típusú ember a világban, akit gyakran félreértenek.
Ezek az emberek magányosak, mégis ragaszkodóak, szabad szellemek és ártatlan szerelmesek.
Ők a régi lelkek, az álmodozók, azok, akik összhangban élnek az élettel, és olyan intuitívek, hogy az érzelmeik félelmet keltenek bennünk.
Nem azért félünk tőlük, amilyenek ők, hanem mert rámutatnak arra, amik mi nem vagyunk.
A régi lelkek olyan mélységeket érnek el, amelyeket nem tudunk felfogni.
Kapcsolatban állnak az univerzummal, a természettel – és épp ezért ők lesznek azok, akik megváltoztatják a világot.
Az érintésük szokatlan, a szerelmük szokatlan, a tisztánlátásuk szokatlan.
Gyakran érezzük magunkat kevesebbnek mellettük, mintha meg kellene küzdenünk a szeretetükért.
Csak egy magabiztos ember képes szeretni egy régi lelket.
De megéri. Megváltoztatja az életed.
Romantikusak, hűségesek, segítenek fejlődni, nem anyagiasak, értik az élet mély kapcsolatait, hálásak, a hit és a bátorság példái.
A legfájdalmasabb utakon járnak, és mégis van erejük mosolyogni, önzetlennek lenni, másokat támogatni.
Szeretni egy régi lelket – és szeretve lenni általa – az univerzum ajándéka.
 

2025. augusztus 2., szombat

Hidd. Képzeld el. Érezd...

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Útravaló a hétvégére - Az Univerzum tudja
 
Tedd össze a kezed, kérj.
Aztán tárd ki a tenyered az Univerzum felé.
És fogadd, ami érkezik.
Hálával zárd a folyamatot.
Hidd. Képzeld el. Érezd.
Tudd, hogy már elindult...
Úton van feléd.
A Csoda!
 
Frenyó Krisztina

2025. július 8., kedd

Mindenki okkal kerül életünkbe.

 

Senkivel nem találkozunk véletlenül életünkben. 5 sorsszerű kapcsolattípus létezik
Mindenki okkal kerül életünkbe.
Sok igazság rejlik abban a kijelentésben, miszerint nincsenek véletlenek a világon. A leghétköznapibb dolgok is részét képezik az összképnek, és nagyobb célt szolgálnak. Ebben rejlik a Világegyetem varázsa.
Az élet nem egy nyugodt, békés utazás. Tele van hullámvölgyekkel és emelkedőkkel, néha nehezebb pillanatok várnak ránk, máskor könnyebbek. Az élet minden egyes részlete, még a legkisebb és legjelentéktelenebb tapasztalatok is, fontosak és értékesek. Az Univerzum pedig elkísér bennünket az úton.
Utunk során sok különböző emberrel találkozunk, akiknek mind más a célja. Minden találkozásnak megvan a maga jelentősége, hiszen mindenkitől tanulhatunk valami újat z életről. Egyes emberek egész életünk során mellettünk maradnak, másokkal csak rövid ideig hoz bennünket össze a sors, de ezeknek a találkozásoknak is megvan a maga értelme.
5 típusú kozmikus kapcsolat létezik:
1. Emberek, akik felébresztik a bennünk rejlő lehetőségeket
Vannak olyan emberek, akik feltűnnek az életünkben, és gyökeresen megváltoztatják azt. Direkt vagy indirekt módon kiprovokálják a változást. Néha már csak azzal is fontos változtatásokat hozhatunk az életünkben, ha ezekre az emberekre gondolunk. Ők a példaképeink, akikhez hasonlítani akarunk, lehetnek akár hírességek, akár különleges emberek, akik inspirálnak. Az Univerzum gondoskodik róla, hogy a megfelelő pillanatban lépjenek be az életünkbe.
Ezek az emberek felébresztik a bennünk rejlő potenciált, és cselekvésre sürgetnek.
2. Emberek, akik emlékeztetnek valamire
Vannak olyan emberek, akik csak azért jelennek meg az életünkben, hogy emlékeztessenek bennünket a céljainkra. Az Univerzum azért hozza őket az életünkbe, hogy ne tévedjünk le a saját utunkról.
Ezek az emberek emlékeztetnek rá, kik vagyunk, és kivé szeretnénk válni.
3. Emberek, akik segítenek növekedni
Vannak olyan kapcsolatok is, amik abban segítenek, hogy fejlesszük a személyiségünket. Mellénk szegődnek, és velünk együtt járják az utat. Megtörténhet, hogy néha ellenünk tesznek, vagy kiprovokálják, hogy részt vegyünk egy kalandban. Segítenek megtanulni mindazt, amit magunktól nem lennénk képesek megtanulni.
Ezek az emberek arra ösztönöznek, hogy fejlődjünk.
4. Azok az emberek, akik rövid ideig maradnak, aztán kilépnek az életedből
Vannak olyan emberek, akik csak nagyon rövid ideig maradnak az életünkben, néha olyan jelentéktelennek tűnő pillanatokig, hogy észre sem vesszük őket. Találkozhatunk velük például a metrón, az utcán vagy egy kávézóban, rövid ideig beszélgetünk, és lehet, hogy nem is alakul ki köztünk szorosabb kapcsolat. Az ők céljuk, hogy megerősítsenek bennünket, és bizonyítsák, nem vagyunk egyedül.
Ezek az emberek segítenek, hogy ne érezzük egyedül magunkat az úton, felvidítanak.
5. Azok az emberek, akik hosszú ideig az életünk részesei maradnak
Vannak olyanok is, akik hosszú ideig az életünk részesei maradnak. Őket nehéz megtalálni, de rendkívül értékesek a számunkra. Mellettük biztonságban és kényelemben érezhetjük magunkat. Ők a barátaink, a családtagjaink, vagy akár a lelki társaink.
Ezek az emberek a társaink, akiknek ugyanaz, vagy legalábbis nagyon hasonló a küldetése, az életútja, mint a miénk.
Nem kell mást tenned, mint türelmesen várnod, mert előbb vagy utóbb biztosan feltűnnek majd az életedben. Ha pedig egyszer megérkeztek, örökre melletted maradnak.
 
Filantropikum

2025. február 6., csütörtök

Angyali üzenet: A lélek békéje a csendben születik


Angyali üzenet: A lélek békéje a csendben születik

Drága lelkek! Zárjátok ki a világ zaját, és merüljetek el a csendben. A csend nem üresség, hanem a Mennyei jelenlét kapuja. Ha figyelmesen hallgattok, szívetekben megszólal az isteni hang, amely vezet és vigasztal benneteket.

A természet suttogása, a szellő érintése, a madarak éneke mind az Univerzum szeretetét hordozza. Engedjétek, hogy ez az energia átjárjon, és harmóniát hozzon életetekbe!

A csend a lélek kapuja

Amikor csendben vagytok, lelketek rezonál a mennyei békével. Ekkor érzitek igazán, hogy nem vagytok egyedül. Isten fénye ott van mindenhol – a nap sugaraiban, a víz csillogásában, a szívetek dobbanásában.

A lelketek bár tele van mindig kérdésekkel, de a válaszokat mindig belül találjátok. A csend az a szent tér, ahol a lélek megnyílik az isteni sugallatok előtt, és befogadja a teremtő energiát.

Isten mindig ott van veletek

Bárhol jártok, az isteni jelenlét kísér benneteket. Nem kell keresnetek Őt, mert mindig ott van a szívetekben. Ha bizonytalanságban vagytok, forduljatok a benső fényetekhez, és megérkezik a válasz. Az élet viharaiban is ott ragyog bennetek a béke fénye. Legyetek tudatában annak, hogy soha nem vagytok egyedül! Mi angyalok mindig őrködünk fölöttetek. Áldott utat kívánok neked angyali szeretetemmel és fényemmel!

Írta/Átadta: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta

 

2024. november 4., hétfő

„Jelentőségteljes véletlenek”

 


A szinkronicitás 7 jele 

Elgondolkodtál már valaha azon, hogy mit jelent igazából a szinkronicitás és hogy miért történik?

Egy rezgő Univerzumban élünk, ahol minden kapcsolatban áll egymással.Az az élet, amit megismertél, miközben felnövekedtél, azzal kapcsolatban, amit valaha is láttál, megérintettél, hallottál, megízleltél és megszagoltál, csupán egy icipici része a világnak.

Van az Univerzumnak egy teljes láthatatlan része, ami mindig is létezett és amiről mindig is tudtál egy bizonyos mély szinten.

Mindannyiunknak van egy nem fizikai vagy spirituális aspektusa, melyet nem láthatunk, egy olyan dolog, ami a fizikai testünkön túlmutat, ami örökké összekapcsolódik a végtelen Univerzummal.

A testeink gyakorlatilag nem mások, mint egyszerű kiterjesztései az Univerzum nem fizikai tudatos szintjének, ami formában manifesztálódik. Egy kiterjesztése mindannak, ami létezik, egy emberi test formájában.

Önmagunk ezen spirituális része minden időben kommunikál az Univerzum többi részével és mély szinten kapcsolódik minden máshoz, ami létezik. Ez a tudatosság behúz számunkra rezgés szintű illeszkedéseket a fizikai életünkbe, attól függően, milyen frekvenciákat bocsátunk ki magunkból.

Mivel minden kapcsolódik egymáshoz ebben az Univerzumban, az életünk minden egyes pillanata és tette szintén kapcsolódik. A múltból a jelenen keresztül egészen a jövőig – bármi, ami történik semmi sem történik kapcsolódás nélkül.

Nem számít az, mennyire apró és hétköznapi dolog vagy mennyire hatalmas az, minden egyes tett, amit teszel egy rezgést, hullámot bocsát ki az Univerzum többi része felé. Tudat alatt folyamatosan kommunikáljuk a gondolatainkat mások felé.

 A szinkronicitás az egység törvénye. Ez azt jelenti, hogy soha nincs semmilyen szétválasztás. Abszolút harmóniában állsz az Univerzummal és vele együtt bővülsz és növekedsz.
Ami rajtad kívül áll és ami benned belül van kapcsolódik egymáshoz. Mi mind kapcsolódunk egymáshoz, egymással és mindennel, ami történik.

Nem létezik olyan dolog, hogy véletlen. Minden, ami történik okkal történik és ez az ok pedig azzal függ össze, hogy mennyire van az összhangban a te egyéni frekvenciáddal.

Volt az életedben valaha egy olyan tökéletes nap, ahol úgy tűnt, hogy minden pont a helyére kerül és olajozottan gördülékenyen megy? Valamint, volt e valaha olyan rossz periódusod, amikor sok furcsa véletlen történés zajlott az életedben?

Ne vesd el ezeket a „véletleneket”, mint mellékes szabálytalanul bekövetkező eseményeket. Itt mindig arról van szó, hogy az Univerzum üzenetet küld a számodra.
Emlékszel arra a régi mondásra, hogy „ Amikor a tanuló készen áll, a Mestere megjelenik.”?

Ezt alkalmazhatod a szinkronicitás ezen megértésére is. Ha összhangban éled az életedet, ha boldogság és hála mozgatja mind a gondolataidat, mind pedig az érzéseidet, és élvezed annak a gondolatát, hogy a céljaid és az álmaid, amelyek az életben a tieid manifesztációk, akkor a megfelelő helyen fogod találni magad a megfelelő időben.
Csatornázni fogod az univerzális energiát, hogy megtörténjenek a szinkronicitások.

Amikor például két embert összehoznak, ők azonos frekvencián vannak. Ha találkozol valakivel, akivel tényleg nagyon jól kijössz, az azt tükrözi vissza, hogy a rezgéseitek össze illeszkednek.
Gondolj erre úgy, mint egy kis integetésre az Univerzumból, ami azt jelzi feléd, hogy itt valami mélyebb dolog zajlik az életedben.

A híres pszichológus Carl Jung alkotta meg a szinkronicitás fogalmát. Úgy írta körül, mint „Jelentőségteljes véletlenek” megjelenését az életedben, melyek véletlenszerűnek tűnnek, ugyan nem valószínűek, de gyakran mégis pont azok, amire éppen szükséged van. Ezeket az energia jelenségével magyarázta. Minden, ami történik, a rezgések szintjén már megtörténik, mielőtt az belépne a fizikai élményünk szintjére.
Ahelyett, hogy úgy mennénk végig az életünkön, hogy minden, ami történik az véletlen szerű és nincs semmilyen jelentősége, megnyugtató lehet a gondolat, hogy az Univerzum visszafordítja azt a domináns rezgést, amelyet kiadsz magadból. Annak a jelét mutatja, hogy kapcsolatban állsz minden mással és jelzi számodra az intuíciódat is.

Amikor valami „véletlenszerű” történik, mint pl. belebotlunk valakibe, akit évek óta nem láttunk, az Univerzum közöl velünk valamit, azt mutatja meg, hogy valami több van itt a számotokra, amit ezen emberrel való találkozás során érdemes mélyebben megvizsgálni.

Ha mindez kicsit bizarrnak tűnik a számodra, emlékezz arra, hogy ez normális is egyben. Minket olyan régóta tanítanak arra, hogy a valóság az egy rögzített dolog és csak egyszerűen megtörténik, nem pedig olyan valami, amit mi teremtünk. Meg kell nyisd az elmédet annak a lehetőségére, hogy minden érted történik és akkor a véletlenek és a szinkronicitások érzékelése, ahogyan te látod ezeket meg fog változni.

Egy bizonyos ponton túl nem fogsz többé megkérdőjelezni egyetlen jelet és üzenetet sem, amit kapsz. Úgy tűnik majd számodra, hogy ezek túl személyesek és varázslatosak ahhoz, hogy egyszerűen félre told, figyelmen kívül hagyd őket.

Hogyha azon gondolkozol, hogy valaha is kaptál ilyen jellegű integetést és jelet az Univerzumtól,

íme 7 a leg jellemzőbb szinkronicitás módszerből, amellyel az Univerzum kommunikál velünk:

1. Valakire gondolsz, aki éppen akkor telefonál, sms-t küld vagy éppen megjelenik előtted rögtön utána. Ez egy olyan szinkronicitás, mely sokunkkal megtörténik és gyakran úgy tekintenek rá, mint egy lenyűgöző véletlen. Talán éppen gondolsz valakire és ő telefonál, vagy fordítva. Az történik veled, hogy gondolsz valakire és kapsz egy sms-t tőle. Amikor az energetikai kapcsolódásokra gondolsz, amelyekkel mindannyian rendelkezünk mindennel kapcsolatosan, akkor természetesen normális számunkra, hogy képesek legyünk mások gondolatait és szándékait érzékelni még akkor is, ha ők távol vannak tőlünk és nem látjuk őket.

2. Úgy döntesz, hogy kiválasztasz egy új mozifilmet vagy tv sorozatot, amit meg szeretnél nézni és aztán fokozatosan rájössz, hogy a történet mennyire mélyen rezonál benned. Ez olyan, mintha ténylegesen a saját életed kibontakozását figyelnéd meg a képernyőn. A történettel minden szinten kapcsolódsz, mivel ez olyas valami, amit már megéltél a saját életedben.

3. Nyilvános közlekedési eszközön vagy egy nyilvános helyen vagy pl. egy parkban meghallasz egy teljes párbeszédet, ami egy hajszálpontos tükrözése egy olyan témának vagy problémának, amit megtapasztaltál az életedben. Miért beszélnek ezek az emberek olyasmiről melletted, amiről már régóta gondolkozol? Ezek a fajta események tiszta jelei annak, hogy az energia azon dolgozik, hogy behozzon számodra együtt rezgő illeszkedéseket. Talán jól esik neked tudni azt, hogy nem vagy egyedül e probléma megoldása során vagy egy konkrét megoldást is meghallasz majd.

4. Előfordult már veled, hogy kerestél valakit, hogy segítsen egy problémával kapcsolatosan és aztán úgy tűnik, mintha varázslatosan ez a megoldás eléd tárulna? Egy termék vagy valami hasonló, ami pontosan az, amire szükséged van, néha egyszerűen megjelenik a szemed előtt, pont akkor amikor a legkevésbé számítasz rá. Nem olyasmi, amit egy üzletkötő próbál neked eladni, hanem olyasmi amit egyáltalán nem is kerestél.

5. Azok az emberek, akikre szükséged van megoldásokkal jelennek meg az életedben. Talán régóta gondolkozol egy problémán az üzleteddel kapcsolatosan, vagy a cégeddel kapcsolatban és hirtelen a tökéletes személy jelenik meg azokkal a készségekkel és tudással, hogy segítsen neked. Lehet, hogy titokban vágyódtál egy drága online tanfolyamra, ami tovább fejlesztené a tudásodat a választott területeden és aztán hirtelen 50% engedménnyel kínálják ezt föl és tökéletes az időzítés is arra, hogy te is részt vegyél rajta.

6. Egy inspiráló üzenetet kapsz pont akkor, amikor szükséged van rá. Mindannyiunknak vannak rossz napjai, de mennyivel klasszabb az, amikor kap az ember egy meleg felemelő üzenetet valakitől, aki esetleg nem is tudja, hogy mekkora gondjaink vannak. Lehet, hogy egyszerűen csak nagyon alacsony szinten érzed magad vagy éppen egyáltalán nem inspirál az élet és egy véletlenszerű üzenet vagy egy gyermek ad neked valamilyen bókot. Vagy egy barátod emailez neked egy motivációs üzenetet pont akkor, amikor éppen szükséged van rá. Ezek mind olyan események, amikor az Univerzum emlékeztet bennünket arra, hogy mennyire feltétlenül támogat és szeret bennünket. Ezek az üzenetek lehet, hogy egy dal, vagy egy kifejezés formájában érkeznek, amit véletlenül hallunk valaki mástól, vagy háttérzeneként valahol. Figyelj oda és bízz abban, hogy az üzenetet neked szándékozták küldeni.

7. Varázslatos számok látása. Amikor isteni szám sorozatokat kezdesz el látni, mint pl. 11:11 vagy 12:12 vagy 444 vagy bármilyen más sorrendiségű mesterszámot vagy angyali számot, akkor ismerd fel azt, hogy ezek is okkal vannak ott. Ezeket láthatod órákon, telefonon, rendszámtáblákon, számlákon, digitális kijelzőkön, műszerfalakon. Amikor ezeket a számokat látod, az egy nagyszerű lehetőség arra, hogy önmagadba nézz és felmérd azt, hogy mennyire pozitívan gondolkozol és mennyire inspirált tetteket hajtasz végre a legmagasabb szintű céljaiddal összhangban. Ezek a számok isteni összhangot jelképeznek, azért vannak, hogy kifejezzék a számodra, hogy a megfelelő úton jársz és továbbra is hittel és bizalommal járd ezt az utat az Univerzumban.
Figyelj oda az Univerzumra, mindig támogat téged és mindig annak a legmélyebb visszatükrözését kínálja neked, aki vagy minden egyes pillanatban.

 (Alexander J. Wilsson)

Merj változtatni!

 

Onnan tudhatod, hogy egy döntésed nem volt jó döntés, hogy nincs megtámogatva. Olyan, mintha nem lenne rajta áldás. Falakba ütközöl, minden benehezedik, és semmi sem olyan, mint annak előtte. Attól nem jó egy döntés, hogy nem tart az utadon, lesodor, letérít. Elveszíted a kapcsolatot önmagaddal és a Teremtővel.
 
A jó döntés az utadon tart téged. Amikor a saját utadat járod, a saját életedet éled, akkor jól mennek a dolgaid, akkor szinkronicitások történnek. Tudod, amikor az Univerzum üzeneteit tisztán érzékeled, és a valóságod részeivé lesznek. Amikor úgy érzed, hogy egy tökéletesen megalkotott Egységes Mező része lehetsz, melyben fontos a Léted.
Merj változtatni!
 
Talentum

2024. szeptember 23., hétfő

Az ikerlángok és a tapasztalás útja

 

Az ikerlángok és a tapasztalás útja

Minden lélek első földi leszületése előtt egy tökéletes Egységben létezik. A lélek felszabadultságában, a teremtő fényének közvetítőjeként melyben még nincs jelen a dualitás, ítélkezés, nincsenek végletes érzések. A Feltétel nélküli Szeretet Otthona ez melyben a lélek teljességében ragyog. A leszületés előtt minden lélek Egységben van önmaga lényének fényével. Ismeri lélekcsaládja tagjait és a személyes lelki fénysegítőivel is szoros kapcsolatban van. Fény otthonában, a tudatosságnak eme legkiteljesedettebb fokán mindent lát, érez , mindennel tisztában van. Tudja az őstudásból adódó miérteket együtt létezve a Mindenséggel. Égi Segítői nyomdokában létezve gyógyul,tanul és készül a leszületéssel járó hatalmas feladatokra. Minden lélek küldetése a fény közvetítése. Útja során minden személyes megírt, bevállalt feladatát is megoldani kívánja. A cél mindenki számára az, hogy a fénybe térhessen vissza személyes útjának végével bezárólag. Az inkarnálódás nagy-nagy kiváltsága a léleknek. A lelkek ugyanis sorban állnak arra várva, hogy ismét leszülethessenek a földre és egy újabb tapasztalattal gyarapodhassanak.Az első életbe történő leszületés előtt az Egy lélek ketté válik minden esetben mely egy férfi és egy női minőséget képviselve kezdi meg földi pályafutását. Az ikerláng misztérium kifejezése az mely e Szent szövetséget takarja. Ennek során a tökéletes Egység kettőjük között sosem gyengül, sosem szűnhet meg. A fényük mindig egymásra ragyog bármilyen messze kerüljenek is egymástól életeik során.
Az ikerlángok első földi életeiket általában együtt élik meg, egy időben vannak jelen abban az életükben. De elindul a folyamat, a bevállalt tapasztalás útja mely nem könnyű. Melyben a lelkek szépen lassan siklani kezdenek a tudatosság és "tudattalanság" ösvényei között. A sok-sok megírt minta melynek gyógyítása az Egy lélek még intenzívebb kiteljesedéséhez vezet majd mely semmi esetre sem egyszerű és könnyűnek mondható. A lelkek mélyen tudják ezt és ismerik a legősibb érzést melyet senki és semmi sem vehet el tőlük. Az ikerlángok egymásért léteznek. Egymásért vállalják be a feladatot. Egymásért teszik a dolgukat itt a földön mely tapasztalásukkal ugyanolyan hatással vannak a másikra mint önnön lélek felükre. A férfi és a női energia minőségek kiegyenlítése a két fél között végbemenő tiszta Ikerláng Szerelem állapotát hordozza. A lélek sok-sok életének, inkarnálódásának végén kapcsolódhat csak újra teljességében a párjával. Ez a Legfelsőbb Szférák energiájában történő Lélekkapcsolódást és Egybeolvadást jelenti számukra. A lelkek ez időben újra élik a Lét egy magasabb szintjén a tökéletes Egység állapotát. A forrással,a Teremtő Atya áldásával elvégezve földi karmikus tapasztalás útjukat mely után más létsíkokat tapasztalhatnak meg a Mindenség Univerzumának Útján...

Szeretettel Tóth István


2024. június 20., csütörtök

Hogy mi az a "rossz"?

 

Hogy mi az a "rossz"?
 
Bármit megváltoztathatsz, bármit jóra fordíthatsz, bármit elkezdhetsz, bármit megvalósíthatsz. Csak teremtened kell.
 
A háború nem valami. A háború a béke hiánya. Nem a háború megszüntetésével kellene foglalkozni, hanem a béke megteremtésével.
 
A félelem sem valami. A félelem a hit hiánya. Nem a félelem megszüntetésével kellene foglalkozni, hanem a hited megtalálásával.
 
A szenvedés sem valami. A szenvedés a boldogság hiánya. Nem a szenvedést kell csökkenteni, hanem a boldogságot felismerni.
 
A betegség sem valami. A betegség is csak az egészség hiánya. Nem a betegséggel kellene foglalkozni, hanem az egészséggel...
 
Ne a negatív dolgok megszüntetésével foglalkozzatok, hanem a pozitív dolgok felismerésével.
 
Ne a rosszat pusztítsátok, hanem a jót teremtsétek!
Csak teremts, teremts, teremts... 🙏
 
És akkor szép lassan minden rossz eltűnik az életedből.
És akkor szép lassan megváltozhat a VILÁG!!
 
Szabó H Andrea

2024. június 14., péntek

Az anyag a végtelen Fényforma kifejeződése

 

Tesla szavai:
 
"Az anyag abból az eredeti és örök energiából jön létre, amelyet Fényként ismerünk (Isten). Ragyogott, és megjelentek a csillagok, a bolygók, az ember és minden a Földön és az Univerzumban. Az anyag a végtelen Fényforma kifejeződése - mert az energia ősibb mindennél.
MINDEN körülöttünk Fény! A Fényből származik az anyag, amely különböző formákra oszlik fel és amely az Univerzum és a Föld minden aspektusát képviseli."
 
"A legtöbb betegség forrása a szellemben rejlik. Ezért a szellem MINDEN betegséget meg tud gyógyítani."
 
"Miképp lehetne az emberek szívét úgy feltüzelni/fellelkesíteni, hogy végre felismerjék és megértsék, hogy ők valójában ISTENEK?"
 
/ NIKOLA TESLA ~ részlet az "Everything is Light" nevezetű interjúból, amely 1899-ben az Immortality magazinban lett publikálva /

2024. június 6., csütörtök

Az univerzum hozott el hozzám, megkötötte sorsunk fonalát...

 

Az univerzum hozott engem, keresztezd a történeteinket, mert benned van valami, ami passzol az evolúciós utamhoz.
Talán egy lecke, amit a lelkemnek meg kell tanulnia.
Az alvás ajándéka, amit a segítségeddel felébredhetek.
A megbántott érzés, aminek tanulnia kell, gyógyít.
Egy cél, amit egyesítettünk, teljesíthetünk.
Az univerzum hozott el hozzám, megkötötte sorsunk fonalát, mert van bennem valami, ami segítheti fejlődésed pályáját.
Ki tudja, lehet, hogy a múlt töredékei, amiket le kell vágnunk.
Valamit, amit a lelkem tudja, hogy meg tudja mondani.
Önszeretet, bátorság és érzékenység érzéseit, melyeket talán segíthetek megerősíteni.
A szeretet lüktetése, amit kifejezhetünk egymásnak.
Az univerzum hozott össze minket, és biztosan nem véletlenül. Mert egyetlen találkozó sem véletlen. Történeteinket magunk rajzoljuk, tanulunk belőlük, növekedünk és fokozatosan felébresztjük a szeretet gesztusából fakadó erőt.
Amikor két út keresztezi egymást, mindegyik ember tud egy kicsit hozzájárulni önmagából, és magába szívni egy keveset abból, amit a másik adni tud.
Néha ezek az utak keresztezik egymást, csak egy rövid találkozás erejéig, egy adományért, amire a lelkünknek oly nagy szüksége van. Mint egy rejtett mester, aki meghajol nekünk, tanítást hagy és távozik.
Néha ezek az utak keresztezik egymást, hogy ugyanaz az úttá váljanak, ahol ez a találkozás két zarándok útjává válik, akik kéz a kézben sétálnak az evolúció...
Az univerzum hozott el hozzám, és a szív megmondja nekünk, hogy mit jelent az a találkozás, és milyen irányt kell követnünk, de tudom, hogy amikor az univerzum valakit az életünkbe hoz, az sosem véletlenül történik!
 
(Alexander Gruber)

2024. február 13., kedd

Talán időbe telik, de úton van feléd a szerelem...

 

Talán időbe telik, de úton van feléd a szerelem

Összetörtek. Számtalanszor. Próbálod tartani magadat, bízni egy szebb jövőben, de ez nehéz. Én mégis azt mondom: higgy a holnapban!

Most még elveszettnek érzed magadat.

Egyedül. Magányosan.

Aztán egy nap, egy véletlenszerű pillanatban találkozol egy lélekkel…

Egy olyan lélekkel, amellyel megértitek egymást anélkül, hogy egy szót is szólnátok. Egy lélekkel, amely úgy kezel, mint az univerzum legnagyobb csodáját. Ő az, aki vigyáz rád. Aki nem enged elesni. Viszont, ha mégis megbotlanál, el fog kapni, mielőtt a földre zuhannál.

Ott lesz melletted az igazán nehéz pillanatokban.

Segíteni fog, amikor megpróbálod összerakni az egymillió darabra tört szívedet.

Nem lesz türelmetlen veled. Nem emeli fel a hangját. Nem siettet. Darabonként halad majd, míg végül minden a helyére kerül és te újra teljesnek érezheted magadat.

Együtt csináljátok.

Végre találkozol egy lélekkel, aki szeret téged…

…és nem tudod, hogy méltó vagy-e rá.

Annyira furcsa ez az egész. A lélek önmagad kiterjesztése, a másik feled, te mégis félsz. Soha nem hitted, hogy találsz valakit, aki két kezében tartja a szívedet tiszta szerelemmel.

De most itt van…

Megmentett téged…

Letépte rólad a fájdalom bilincseit, amelyektől eddig nem tudtál megszabadulni.

Meggyógyultál.

Újra egész vagy.

Imádni fogod ezt a lelket minden egyes porcikáddal, minden egyes lélegzetvételeddel. És amikor valóban megtalálod, tudni fogod, hogy ő az. Képtelen leszel megmagyarázni, csak…

…tudni fogod.


2023. szeptember 17., vasárnap

Az isteni szeretet energiaforrás, amely táplálja a lelketeket...


Angyali üzenet: Az isteni szeretet az univerzum alapvető ereje

Az univerzális isteni szeretet az univerzum alapvető ereje, amely mindent áthat és összeköt. Ez a szeretet az élet forrása és a létezésetek alapja. Az isteni szeretet egy olyan erő, amely minden rezgésben és energiában kifejeződik. Ez az energia mindig jelen van, bárhol is vagytok a világban, és mindig rendelkezésetekre áll.

Rezgése magas és tiszta. Amikor hozzáfértek ehhez a rezgéshez, érzitek, hogy egyensúlyba kerültök, megtapasztaljátok a béke és a boldogság érzését, és mélyebb kapcsolatot építhettek másokkal és az egész univerzummal. Az isteni szeretet energiaforrás, amely táplálja a lelketeket, és amelyből meríthettek az élet különböző pillanataiban.

Fontos megértenetek, hogy az isteni szeretet mindenkit egyenlően megillet, függetlenül vallási vagy kulturális hovatartozástól. Ez az a szeretet, amely mindenkit összeköt az univerzumban és amely a spirituális utazásotok során segít elérni a magasabb tudatosság állapotát. Amikor nyitottak vagytok erre a szeretetre, akkor valóban mélyebb értelmet találtok az életetekben és megtapasztaljátok az egységet minden létezővel.

Az isteni szeretet ereje és rezgése egy olyan csodálatos ajándék, amely mindig rendelkezésetekre áll és segít nektek abban, hogy jobban megértsétek önmagatokat, másokat, az univerzumot és magát Istent is. Ez az a szeretet, amely mindent átölel, mindent meggyógyít, és mindent egyesít. Engedjétek meg magatoknak, hogy kapcsolódjatok ehhez az isteni szeretet energiához, és hagyjátok, hogy vezesse utatokat a békéhez és a megértéshez.
 

Írta/Átadta: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta

2023. szeptember 9., szombat

Szívemben hála és elégedettség költözik...

 

7 napindító Angyal mantra - Kezdd ezzel a napod és teremts csodákat!

Gondolataink, érzéseink és tetteink értékes isteni ajándékok, melyekkel minden nap minden pillanatában a teremtés magjait ültethetjük el fizikai valóságunkban.

Kezdd a 7 napindító Angyal mantrával a napodat, hogy szavaidból értékes érzések, tettek keletkezzenek, melyek a fény és a szeretet csodálatos virágait nyitják ki életedben:

1.A mai nap a mostban élek, jelen vagyok. Teremtőm könnyed, támogató energiáival együtt áramlok.

2.Az angyalok fénye ölel engem körbe, angyali védelmet adva minden térben és időben.

3.Az angyalok segítségével szívemen keresztül látom ma a világot. Megnyílok a jóra a szépre, a minden létezőben ott lévő fényre.

4.Mihály Arkangyal kardja segít ma engem, hogy a negatív mintákat, szokásokat végleg elengedjem.

5.Ma a szereteten és örömön keresztül tanulok s tapasztalok, hisz a Mindenség Áldott gyermeke vagyok.

6.Szívemben hála és elégedettség költözik, s az Univerzum végtelen bősége így számomra megjelenik.

7.Az angyalok ma segítenek, hogy a napom pozitív, támogató emberekkel teljen meg.

 

Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál

2023. szeptember 5., kedd

Lelked fénye vezet téged...

 


Zárul egy ajtó, de nyílik egy másik, hogy elvezessen téged egy jobb világig...

Most minden álmod valósággá válhat!

Fény gyúl lelkedben, mi megvilágítja az utat, mi a legnagyobb jóhoz vezet s új lehetőségeket mutat...

Zárul egy ajtó, de nyílik egy másik, hogy elvezessen téged egy jobb világig.

Lelked fénye vezet téged, s angyalok ezrei óvnak, védelmeznek életed új fejezetében.

Kövesd a szeretet lángját, mert ez visz győzelemre.

Vésd észbe a legnagyobb titkot: ne a vágyaid hajtsd, hanem a szívbéli álmod!

Mert minden dolog, mi a lelkedbe van írva, már most is ott van a téged körülölelő Univerzumban!

 

Szeretettel: Sándor Judit - Jóportál