Nem tudom, hogy mennyi időnek, és hány üres kapcsolatra van szüksége az embernek ahhoz, hogy rájöjjön, hogy a magány, egy elfogadott önkéntes életforma legyen. Nem egy lepra, hanem csak egy átmeneti időszak, mely felkészít és elvezet odáig, ahol igazán a helyedre találhatsz. Hogy a magány nem egyenlő az egyedülléttel, csak nyitottnak kell lenni az eljövendő lehetőségre. Olyan lehetőségre találni, melynek tartalma van, mely adni akar, mely nem elvesz, amikor végre az ember az első helyre kerülhet. Amikor az ember az igaz értéket keresi. Vajon hány értéktelen, tépő kapcsolaton kell ahhoz átmenni? Hányszor képes az ember önmagát széttépni, mert minden ingyen adott darab lélekrabló, és a végére ott tart az ember, hogy kiüresedik. Mikor már észreveszi az ember, hogy igazán fontos a másiknak, akinek a segítségével hozhatjuk rendbe igazán a dolgokat. Hiszen, ha igazán készen állunk, a pokol legmélyebb bugyrát is megjártuk, amikor igazán feladjuk, úgy hiszem, hogy akkor állunk igazán készen minden téren a boldogságra, melyben értékeljük minden egyes percét, szépségét, és értékét. Csak akkor találhatjuk meg azt a valakit, aki a szívét is nekünk adja, s nem csak elveszi azt.
(Nemesfalvy Réka)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése