Beléd esni, és onnan lehetőleg soha ki nem jönni.
A végtelenségig és tovább, az utolsó lélegzetvételig. Valahogyan így lenne jó élni. Nem kicsinyes játszmákban elégni.
Nyitottan, csillogó szemekkel szemlélni, nem csak átsuhanni, letudni, túlélni.
A maradandót észrevenni és azért élni, és ami csak kacat, mulandó, fecsegő, elengedni.
Nem minden lefelé húzó spirálba belemenni. Ami emel, azt keresni.
Nem kerülni, ami felnevel, és csak a pillanatnak élni, elfogadni a fájdalmat is, őszintén szembenézni.
Nem gyűlöletből, szeretetből élni.
(Szikszai Szabolcs)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése