Csak mennek, csak mennek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csak mennek, csak mennek

 

Csak mennek, csak mennek, egyre sokasodnak,

egymás után sorban, csendesen haladnak.

Arcukon szelíd mosoly, lelkük mélyén béke,

így vonulnak alázattal a Jóisten elébe.

 

Hirtelen mentek el, még el sem köszöntek

mindazoktól, akiket nagyon szerettek,

kiknek részei voltak, kik hozzájuk tartoztak,

kiket legbecsesebb ékként szívükben hordtak.

 

Csak mennek, csak mennek, egyre sokasodnak,

egymás után sorban, csendesen haladnak,

Szemükben már nincs félelem, nincsen fájdalom,

békét leltek, megnyugvást ott a másik oldalon.

 

Amit itt hagytak, az a temérdek, sok-sok kihullt könny,

ami az itt maradottaknak szeméből tör föl,

mikor rájönnek, hogy szeretteik hirtelen halála

egy démoni erő javait szolgálta.

 

Csak mennek, csak mennek, egyre sokasodnak,

lelkükben már nincs helye bosszúnak, haragnak,

mert meglelték Isten mellett azt a lelki nyugalmat.

ami levett vállaikról minden fájdalmat.

 

Legyetek ott fenn az égben nagyon boldogok,

és örüljetek annak, hogy nektek megadattatott,

helyet kapni odaát, abban a szebbik világban,

ahol az életnek éppen úgy folytatása van.

 

(Kun Magdolna)