Boda János: Örök vonzalom
Az óra a pillanatba menekül,
kezem a nyakadon hegedül,
és az illatok, melyek átölelnek,
nyitnak kapukat lobbanó érzelmeknek.
Emlékszem minden szavadra,
ahogy a szádat harapva
néztél rám, és a szemed
táncra hívta a vágyaim,
átkúszva a szív határain,
átértékeltük az életet.
A lélek legmélyén vagy te bennem,
általad nyer értelmet az értelmetlen,
tőled lobban fel tenni erőm,
és ha por leszek, szíved legyen
majd örök vadászmezőm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése