Öröktől fogva el akartak taszítani mellőle, ezer átkot szórtak már rám.
Arannyal meghintett szurkot zúdítottak a nyakamba. Elfordították fejem, meggyalázták a testem, porba tapostak megannyi életen át.
Most sincs ez másképp. Álnok kígyók hízelegnek, tekerednek körém, kéjesen várják, mikor hibázom. Számtalan csellel próbálják elfedni előlem a Napot. Könyörtelen gyűlölettel vicsorognak a kutyák, prüszkölnek, csaholnak. S a kígyó mérges fullánkját dölyfösen öltögeti rám.
Hova az igyekezet, mi végre e rengeteg hamisság? Mikor értik már meg végre, hogy csak az anyag mi mulandó, hogy LELKÜNK FÉNYE HORDOZZA SZELLEMÜNK ARANYÁT? Hogy a szerelem, mely szívünkben lobog, képes legyőzni minden akadályt? Mikor értik már meg végre, hogy Isten előtt nincs semmilyen dolog, mely az igazság útjába áll?
Erős vagyok, mert Égi Anyám és Égi Atyám fogják a kezem. Soha nem hagyják elveszni gyermekeit. Szeretettel ölelnek át minden pillanatban és gyengéden támogatják az utam.
Ti, gonosz fajzatok, ördögnek fattyai soha nem tudtok felérni hozzánk, és a Pokolban is csak bábok lehettek! Játékszerei e bukott világnak! Lelkünk, szellemünk tabu a számotokra! Isteni pecsét óvja minden aljas tettetek elől!
Krisztusi fény ragyog a lelkünkben, s ki nem bírja e fényt, saját poklában fog feloldódni a semmibe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése