Hogyha egyszer
Elhozok én neked, mindent mit szeretek,
álmodó folyókat, réteket, hegyeket,
ébredő erdőt, hol reggel madár dalol,
harmatos virágot suttogó fák alól.
Hogyha egyszer nekem adnak az istenek,
elviszem hozzád minden fénylő kincsemet,
mint magányos völgyön átszáguldó patak,
úgy rohannak hozzád, keresnek a szavak.
Tisztábbat annál, ahogy a szívem dobban,
álmodni sem lehet, igazabbat, jobbat,
nem lesz bennem többé őszintébb akarat,
mint szeretni Téged, jobban mint magamat.
(Grigo Zoltán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése