Vannak emberek, akik úgy érkeznek az életünkbe, mint a tavaszi szellő – könnyedén, váratlanul, mégis megérintve a lelkünket.
Nem ismernek minket igazán, mégis egy pillantással, egy mosollyal, egy kedves szóval fényt gyújtanak bennünk.
Nem maradnak velünk, nem válnak életünk részévé, mégis nyomot hagynak.
Ők azok, akik a legváratlanabb pillanatban adják a legtöbbet – anélkül, hogy tudnák. Egy idegen, aki nem kér semmit, mégis gazdagabbá tesz minket. Egy találkozás, ami nem tartozik sehová, mégis örökre megmarad.
És mi mást adhatnánk nekik cserébe, mint egy mosolyt, egy halk köszönetet, és azt, hogy soha nem felejtjük el őket?
(Lupás Adrienn)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése