“Beleszeretni egy hangszínbe, a másik ember egyetlenegy szavába, egyetlen hangulatba, amit áraszt, beleszeretni a csámpás lábába, a tökéletlen, dülöngélő, féloldalas járásába, beleszeretni a raccsolásába, abba, ahogyan figyel vagy néz, hallgat, beleszeretni egyetlen, megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan momentumba, ami előhív valami ősi, belső, mély képet benned, aminek mintha nála volna a párja. És onnan, ettől fogva, ő szép lesz, és jó lesz, és semmi sem számít, és mész utána. Nyilván nem is utána mész, hanem magad után, mert akkor, abban a pillanatban, egyedül nála, nála van az a kép, amin tisztán láttad meg magad.”
(Tisza Kata)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése