Ó, ha eljön öregkorunk:
szerelmünk mélyebb, s babonásabb...
Ragyogj, ragyogj hát alkonyunk,
végső szerelmünk fénye, áradj!
Az ég felére árny tapad,
csupán nyugat felé dereng az égbolt;
maradj, maradj még esti nap,
ne múljon el minden, mi szép volt!
Bár vérünk lanyhul szüntelen,
a szívünk éppen úgy szeret még...
Ó, te utolsó szerelem,
te mámor és reménytelenség!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése