Induljunk el. Az út közös öröm. Lehet, hogy néha én leszek elől, máskor meg te. Olykor majd elfáradok, és leülök a lépcsőre, te pedig a kezed nyújtod, és képes leszek felállni. Amikor te akarod feladni, én guggolok le hozzád, mélyen a szemedbe nézek, és elmosolyodom. Te viszonozni fogod, miközben belém karolsz,és hagyni fogod, hogy felhúzhassalak. Talán néha erősen fog sütni a nap. Vagy köd lesz, szemerkélni fog az eső, és fújni fog a szél. De mindez nem számít. Ami fontos, hogy együtt vagyunk, és ha te érsz fel előbb, az már olyan, mintha én lennék ott. Ha viszont én érnék fel elsőnek, te tudd, hogy visszatérek érted. Mert ott fent rájövök, hogy te is egy út vagy. Az én utam.
(Sercheli Angelika)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése