Ébredő természet

Ébredő természet

Az utolsó szó jogán
talán én is szólhatok,
dohog a tél mogorván,
- hallok égi szólamot.

Fagyos mosolyt villantva,
dérpalástját felöltve,
jégvirágot csillantva
földet táplál a könnye.

Ezüstös ködből lépked,
a ruháján hóvirág,
tavasztündér már ébred,
eltűnik a hóvilág.

Lengedező, selymes fű,
a ruhája könnyfoltos,
de a szemnek gyönyörű,
afféle csipkés-fodros.

Patak rohan a völgybe,
nyomában élet serked,
zöldül a part köntöse,
csillognak a vízcseppek.

Kacérkodó napsugár
a bimbóktól csen csókot,
van is köztük pirulás,
nem vártak mást - csak bókot.

Szépséges virágtenger,
szemet gyönyörködtető,
hol pillangók röppenek,
a természet ébredő.

(Kristófné Vidók Margit)