Arra gondolt, hogy nincs erő hatalmasabb, nincs szenvedély pusztítóbb, nincs szerelem tisztább, nagyszerűbb, mint az övék. Minden asszony hazudik, amikor azt mondja: ellobban a szenvedély, megcsúnyul a szerelem néhány együtt töltött év után. Nem pusztulhat el! Jelképpé vált a számára ez a közös szemlélődés. Kiemelkedtek a hétköznapok szürkeségéből, a dolgok fölé kerültek. Föntről olyan szokatlannak tűnt minden: a házak, az emberek, az utcai nyüzsgés. Aprónak, jelentéktelennek. Az emberek értelmetlenül szaladgáltak, tele voltak nyugtalansággal, feszültséggel. Hiányzik belőlük a bizonyosság. Nem valamilyen vallásos kötődésre gondolt, hanem a szerelem nyújtotta biztonságérzetre.
(Nagy István Attila)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése