Kun Magdolna - Akire érdemes várni

Kun Magdolna - Akire érdemes várni

 Gondolat leszek, hogy tudatomban megmaradjon,
Milyen jó érzés várni arra, akit nagyon szeretek.
Akinek mosolyától fűszálak nőnek magasabbra
És csendhullámmá szelídülnek a bőszült tengerek.

 

Kinek egyetlen szava többet ér, mint a világ kincse,
Mert a szív legmélyebb zugának pontjából ered,
Ahol az összegyűjtött álomképek emléktárházában,
Feloldást nyer minden egyes bűnben a jóságszeretet.

 

Simogató kezében a csiszolatlan kő opálosan csillan
S a tűzforró vulkán, szemének fényétől irányt változtat,
Mitől a jéghideg északi szél délirányban fordul,
És magával viszi a dúlt haraggal telítődő indulatokat.

 

Rá érdemes várni, éveket is, mik magányosan telnek,
Rá boldog érzés gondolni, mikor minden elveszett,
Mert ő az -az ember ki soha nem kér, csak ad és ad,
S ki mindig önzetlenül vallja, hogy élni érdemes...