Téged látlak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Téged látlak

 

Téged látlak a lassan vonuló felhőben,

mely fenséges és gyönyörű az égen.

Téged látlak a hullámzó tenger tükrében,

mely csillogó és szelíd a holdnak fényében.

 

Téged látlak a réten vörös pipacs virágában,

mely hajladozik a kósza szellő által, magányában.

Téged látlak reggeli nyári zápor hulló cseppjében,

mely felfrissíti testem, életem virágzó kertjében.

 

Téged látlak mikor ébredek és lassan nyílik szemem,

mely ha rád tekint, megőriz és örökre szívembe teszem.

Téged látlak akkor is ha nem vagy itt, s messze úton jársz,

mely az enyémmel úgyis egybeér, s hozzám hazatalálsz.

 

(Dóró Sándor)