Ikerlélek
Késő esti fuvallat, szél fújja arcom, vége a napnak, ülök egyedül , csendesen
éreztem a Nap melegét, éreztem,hogy menedék , nem volt ott kedvesem.
Látni véltem arcát, egy tovafutó felhőben, éreztem, hogy gondol ő is rám
ő az, ki bár messze van, érzi a lelkemet, hiányol , és elfogadja összes hibám.
Lelkünk szétszakadt rég, egy előző életben, azóta félként kóválygunk a világban
mindenhol kerestem eddig hiába, véltem őt a Földön, az égen,de eddig nem láttam.
Megkondult egy harang belső énemben, kitört egy forró vulkán, szunnyadó lényemben
elindultam lassan feléje, az út még nem ismert előttem, úszni fog ő, áradó fényemben.
Arany lesz színe a napi létnek, lábaink az úton közösen lépnek, vissza nem nézünk soha
kezem kezében tartva, átéljük azt az érzést, melynek neve itt az életben:csoda.
Szemünk egymást kutatja, nem kellenek szavak, értjük egymást néma ajakkal, hangtalan
rezgésünk átjárja testünk, színes képeket festünk, az égre ecsettel, halkan, zajtalan.
Mesés világ jelenik meg előttünk, ezer meg ezer színnel, s lám nem vártunk hiába
Belevetjük magunk, s futunk előre boldogan, e csodálatos, meseszép világba.
(Dóró Sándor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése