Az én szerelmem

Az én szerelmem nem zúgó folyó,
mely mélybe húz, és mindent elragad,
az én szerelmem kristályvizű tó,
vagy hűs szelíden csobogó patak,
mely lágyan ringatja lelkedet,
s ölel, akár egy bársonyos tenyér,
az én szerelmem csendes víztükör,
melynek tisztasága szíved közepéig ér.
Az én szerelmem nem zúgó szélvihar,
mely pusztítva dönti romba édes álmaid,
az én szerelmem lágy tavaszi szél,
mely arcodon szelíden végigsimít,
hogy aranyló fényű, forró délutánon
üdítő csókját hintse rád,
mellyel enyhíti a nyári napsütés
perzselni vágyó, reszkető sugarát.

Az én szerelmem szívem mélyén lángol,
olyan mint a bíborszínű hajnal,
mely új reménnyel ébreszti a napot,
s lelkedhez ér szelíd sugarakkal.


 

(Vajay Tiborné)