Egységben
Mindig, mindenben ugyanazt keressük: az egységélmény eksztázisát, amely végre megmutatja számunkra, milyen az egybeforrottság a Létezéssel. A belső űr kitöltésére szolgáló megoldások száma igencsak magas, ám a probléma mindig is az, hogy e repítő lehetőségek csak átmeneti oldódást kínálnak, és nem végső megnyugvást. A bódulást követően nem számíthatunk másra, mint újabb visszaesésre egyre állandósuló szorongásunkba.
Az egyik legnemesebb “gyógyír” szétválasztottságunk érzésére a szerelem, amely azonban mindaddig szintén csak függőség marad, amíg a másik ember életünkben való jelenlététől, figyelmétől, felénk irányuló energiáitól várjuk végleges megváltásunkat. A rózsaszín köd ugyanis hamar szertefoszlik, és marad az újabb fázós felismerés: az Öröklétben megvalósuló közös szárnyalás megélése helyett ismét a játszmázás köreit rójuk… önvédelemből. Mert feltárni saját lényünket, annak gyarlóságaival együtt – kiszolgáltatottság: könnyen megsebződhetünk általa.
…
Talán egy nap eljut az ember odáig, hogy ne kívül keresse a boldogságot, hanem önmagával mély intimitásba, szövetségbe lépve kerekké formálja önmagát… Mert ez az egyetlen út, amely az Örökkévaló áhítatához vezet, az egyre állandósuló Örömtánc mámorába. Csak így jutunk el a Nagy Felismerésig: az élet maga a Teljesség…
(Cs. Szabó Virág)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése