Életem csodája

Nem keresek távoli csodát,
melyet el nem érhetek soha,
hiszen, hogy a földön élek,
a létezésem maga is csoda.
Mily csodálatos, hogy lélegzem,
érzek, és gondolkodom,
lelkemben szó-virágok nyílnak,
melyeknek betűit verssé álmodom.
Mily csodálatos, hogy a szó,
mely magában bánatos, árva,
lelkem zenéje által egymásba karol,
lágy-ívű rímmé összeállva.
És csodálatos a vágy,
csodálatos a szerelem,
örök életen át csüngeni összefonódva
egy másik idegen életen.
Hogy új életeket adhatok,
mily egyszerű, ám maga a csoda,
gyermek-létüknek angyali bája,
s szívük, mely a szeretet otthona.
És a perc, melynek csodás szárnyai alatt
elhangzik a legelső szó,
lelkem érzéseit nem bírja testem,
érzem, sírni volna jó.
Nem keresek távoli csodát,
melyet el nem érhetnék soha,
hiszen törékeny létemnek minden pillanata,
maga is egy végtelen csoda.


(Vajay Tiborné)