A boldogsághoz bújva

Csendben pihen szívem
lelkem-lelkedhez ér,
simogat az érzés mint
egy bársonyos tenyér,
magába rejt a pillanat
nem számít mit hoz a holnap,
karodban végtelen az idő
én szerelemmel karollak.
Szemed bársonyán át
láthatom mit rejt a szíved,
nem kell a szó hiszen
hang nélkül is érzed,
elárulja a sóhaj mely
a pillanathoz bújik,
mely a boldogság karjában
lágyan ringatózik.
Ha ölelsz vágynak szárnya
repít a valóságon túl,
hol nem az értelem
csak is az érzelem az úr,
lelkemet szerelmed
lágyan átkarolja,
szívembe rejtelek s ölellek
a boldogsághoz bújva.
Magába zár a pillanat
angyal-szárnyon repít a szerelem,
s én látom a vágyat mely
pajkosan játszik a szemeden.
Lelkem lágyan úszik
a boldogság tengerén,
s mi csendben pihenünk
a szerelem bársonyos tenyerén.


(Vajay Tiborné)