Egy marék csend

Egy marék csend a fövenyen,

felemelem révetegen.
Fejem fölött nagyot rikolt
irigykedve a Telihold...

Ha kinyitom tenyeremet,
átadom a csendet neked.
De ha porként Holdra szórod,
attól lesz az nagyon boldog!

Egy poharat előveszek,
szeretetet töltök neked.
Színültig van, ki is csordul,
csillagesőként aláhull...

Fogd meg a kinyújtott kezem,
a Nap útján sétálj velem!
Ahogy léptünk azon halad,
meg-megcsillan arany hajad...

Húzd fel a te gyémánt sarud,
abban lépd át a Napkaput!
Megfogván hűs, puha kezed,
én is melletted lépkedek...!


(Szuhanics Albert)