Szeretnélek
boldoggá tenni, amiért fényem lettél a sötétségben. Az enyémnek akarlak
tudni, és a tiéd szeretnék lenni. Szeretném, ha te volnál minden
ébredésemkor az első, a halálos ágyamon pedig az utolsó, akit látok.
Szeretném, ha ezentúl minden kellemes és kellemetlen emlékünk közös
volna, amelyeket hosszú évek múltán, a kandallónkban lobogó lángokon
merengve, nosztalgiázva idézhetünk. Mert te vagy az, aki jobb emberré
tesz. Aki támogat, aki ösztönöz, aki megerősít, és aki mellett mindezek
ellenére attól sem félek, hogy jelentéktelen ember maradhatok.
(Lakatos Levente)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése