Az
ember, mihelyt a létezését rázza meg valami gyökerestől, az egészet, a
mivoltát, akkor ott áll meztelen. A lelke. Mert olyan ez, mint a
fergetegek, ez aztán igazán elsöpri előle, amivel annyit nyűglődött: az
apró keserveket és bajokat, s felbukkan, mint a nap, a létezésnek egy sohasem sejtett mélysége és csodás öröme. Ráeszmél arra a csodára, hogy él.
(Füst Milán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése