Hallgattak, mert vágytak e szívüknek oly kedves csendre; ebbe rejtőztek egymás elől, mint valami lángvörös, sűrű felhőbe, a riadt félszegség fényködébe, hogy pillantásokkal, kézszorításokkal szóljanak egymáshoz, a szenvedélyes szavaknál, vallomásoknál beszédesebb sóhajokkal, csókokat ígérő, szenvedélytől, mámortól, áhítattól sugárzó mosollyal beszéljenek.
(Wladyslaw Stanislaw Reymont)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése