Spatial Vox - Love Will Never Die

Körmendi László: Tele a szívem boldogsággal!

 

 

 

 

 

 

 

Körmendi László: Tele a szívem boldogsággal!

Jaj! Tele a szívem boldogsággal!
Virággal, dallal, trillázással!
Fülön fogom a kék eget,
fütyörészve majd így megyek…

Jaj! Tele a szívem boldogsággal!
Illattal, fénnyel, égi mázzal!
Markomban szivárványt viszek,
arcomon csillanó díszek…

Jaj! Tele a szívem boldogsággal!
Tavasszal, széllel, forró lázzal!
Vidáman port rúgok veled,
lóbálom széppé vált kezed…

Jaj! Tele a szívem boldogsággal!
Nem bírok el már ennyi vággyal!
Csókolj! Ölelj! Csak így lehet
érezni ezt az életet...

Körmendi László: SZERELEM

 

 

 

 

 

Körmendi László: SZERELEM

I.
Megálltam csendes pillanatra…
A sarki szél,
mint édes kezed, látszólag
homlokomhoz ér.
A szívemen minden átszakad…
Egy álmot ez megér?
Tán elringat a délutánban,
tán altat csendes látomásban,
mint fűszálat a dér…

Kék alkonyban keresem nyomod.
szemed felidézi a fáradt csillagot,
alakod elfedi az őszülő sár,
mintha nem lenne itt senki.
És minek is keresni
halk léptedet, ha így hiszem már?
De nem lehettél máshol soha!
Melegedet viszem tova,
mint elfeketült, röpke éj,
hol jóságod is oly ostoba,
akár tiszavirágok tömör sora,
ha megöli őket a kósza kéj!

II.
Hogy tarthatnám végre távol
szépségeidtől meggyötört
lelkem, amit a lét,
s a nélkülözés is összetört?
Hogy lehetne mindez mától?
Hogy lehetnék újra bátor?
Miért nem vitted el a magányt?
Kicsi cipőd merre táncol,
míg itt hullik minden fáról,
minden csendes roppanásból
édes-korholó imád?

III.
Csak semmi vagyok nélküled!
Gyerek, ki soha nem lehet!
Szerencse, ami elveszett!
Vagy a köd! Hogyha nyoma vész!
Mert hiába fogna két kezed,
ha úgy leszek, ha ideérsz!

Mert emlékezem rád, ahogy a teremtő
emlékszik a földre, mit megteremtett.
Munkál arcomon a szellő
puhaságával elveszejtő,
nélküled sehova sem érő,
téged teremtő képzelet.

Mindig magányban ér a holnap.
Válaszaimban mégis itt lehetsz!
Elmémben forró, vidám csodák zúgnak
és nincsen kérdés, mit te nem szeretsz.
Jól egybe gyúrtak bennünk!
Nem lehet mást tennünk,
csak ölelni végleg! Mindig! Szakadatlan!
Ölelni, végre, hogy fúljak el karodban!
Ölelni, amíg el nem hal szerelmünk!

IV.
Hogyan lehetek ennyire gyenge,
hogy rázkódó beteggé törnek a vágyaid?
Csak erősen érhetek, lásd, közeledbe,
mert erős férfinak van joga többre,
mint sóvárogva és rímeket hörögve
megénekelni álmait…

Én erős akarok lenni veled végre
hogy jogom legyen minden vad szépségre…

Feloldódom. Azt teszem szüntelen…
Behálózlak, mint édes kábulat,
és ragaszkodom, mint fogyó értelem
megértéséhez a gondolat.
Maradj velem, amíg szabad!
Maradj, hogy lehessek fejed alatt párna,
mely vágyainkból áll majd talán össze, hátha
sikerül a tegnapból átlépni a mába
csak engedj végre tovább, ha semmi se várna!
Engedd, hogy bebújjak a szívedbe, szádba,
hogy a te szemed is folyton a szememmel lássa
a világot, ami csak veled a világ ma.

Engedd, hogy nyelveden a szavak
csak rólam meséljenek
és oly nyelven hívjanak,
hogy abból mások semmit se értsenek!

Érzem, ahogy a hangtalan jelek
felkúsznak ujjadon és szívedbe meleg
vérrel áramlok, mint a jövő,
amit csak velem élhetsz, ami csak velem jön elő!
Minden forró csók,
minden buta bók
csak azért csörgedez számból ereidbe,
hogy nyughatatlan álmod legyek, ahogy várod,
hogy ne feledd el soha, merre van világod,
hol nem lehet más, csak én és te!

V.
Szóvirágként múlnak ki az álmok.
Elhagyott lehetőség
a józan értelem,
ezért kiáltok!
Ne legyen kétség!
Ha az érzelem csak dadog,
soha nem jönnek el azok a holnapok,
mert a semmi lesz az egyetlen végtelen...

Még lát bennünk a reggel!
És millió csókkal vár az ég,
az hisz bennünk még…
Mit lehet tenni ennyi teherrel?
Ki veszi át, ha közelembe nem mer
jönni a jövő sem?

Hogyan találnak a szavak hozzád,
ha mellednek feszül százezer érv?
Nehezen érthető dalaim hosszát
megszabta már a sok néma év.
Nem bújok álmaim mögé többé!
Te lehetsz csupán csak menedék!

VI.
Elfáradtam, fáraszt, hogy kívánlak,
mindennap mégis újra kitalállak.
Remegő kezemmel mutatok rád,
félek, mert féltelek. Nem érhet vád.

Este lett, sötét. Feküdj mellém!
Szoba négy sarkába csendesül mesém.
Megszorítalak, minden más várhat…
Én a te nevedet adtam a világnak!

Körmendi László: Veled

 

 

 

 

 

 

Körmendi László: Veled

Vihar után, a terasz hűvösében
tücsökzene száll
a fáradt lég felett,
s míg nyugalomba zár
a megcsendülő hangod,
biztos vagyok benned,
mint Í-n az ékezet.

Megérinti testem a gyenge esti szellő.
Úgy, mint mellkasomat
éhes két kezed.
És míg vérrel telnek elrejtett ereim,
piros napnyugtába fest a képzelet.

Ó!
A sima bőröd melegére vágyom!
Mint a hajnal-fényre
az elhagyott gyerek.
Nem zavar már többé,
ha álmodból hiányzom,
rég megértem rá,
hogy mindened legyek.

 

Körmendi László: Óhaj

 

 

 

 

 

 

 

Körmendi László: Óhaj

Látlak minden kőben,
aranyló kalászban.
Látlak közhelyek közt
zúgó villanásban.

Látlak minden csendben.
Látlak minden zajban.
Vajon mikor látsz meg
végre önmagadban?

 

Körmendi László : Ölelve…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Körmendi László : Ölelve…

 

Nyugat felé hajtja a felhőket,

zúg és nem ereszt a szél,

diófa lombján furcsa kis dallamot

fütyül, és vadul zenél.

Ott, ahol minden valahol összeér,

kicsordul néha a vér,

s piros az ég alja, mint ahogy mindig,

ha könnyes esőket ígér.

 

Hányódunk hát az idővel, ahogyan

hányódik e kicsi dal.

Ráncokat vésünk sima kis arcunkba,

mint aki nagyot akar.

Ölelünk, s közben öl is a kar,

csókunk is bús viadal;

minden szerelem iránya mindig

a boldogság, s marad a baj…

 

Minden szerelem mindig csak

önző, akár a jószagú szél;

rombol, miközben édes kis dallamot,

gyöngyöző vágyat ígér.

S ha néha-néha két ember összeér,

ölelni, s ölni akar.

S ölelve öli meg mindenki egymást,

hol csókkal, hol bókjaival.

 

Körmendi László: Hiszek egyet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Körmendi László: Hiszek egyet

Hiszek az életben, az élhető világban.
Hiszek az embert is teremtő csodában.
A Megváltóban, s a régen megváltottban,
a megszületettekben és abban, ami ott van!
A gyönyörben, a boldog nevetésben,
ezer kínon túl is elrendezett végben.
Hogy mindig mindenhol ugyanaz a súly van,
s ki valós életet él, mindig él a múltban.
Ki poklokra száll le, tán az is megüdvözül,
s feltámad a feltámadó sötét gondok közül,
hogy elfoglalja sorsunk asztalán a helyet,
ami őt illeti, ami övé lehet.
Hiszek a lélekben!
Hiszek minden vágyban.
Hiszek a bűnöket elmosó imákban.
Hiszek én mindent!
És hiszek én egyet!
Az Isten szerelmére megalkotott embert.

Kovács Sándor - A templom csendje

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kovács Sándor - A templom csendje

 

Vasárnap van, hív a harang,

Nincs szívemben semmi harag-

Imakönyvem a kezemben,

Remény csillog két szememben.

 

Vár reám az Isten háza,

Az ajtója ki van tárva-

Imára kulcsolom kezem,

Feléd fordul tekintetem.

 

Istenemhez szólok halkan,

Imát rebeg már az ajkam-

Most az idő alig halad,

A külvilág távol marad.

 

Elhalkul a világ zaja,

Megszólal a szívem hangja.

Amit dobog, azt én vallom,

Ezt a hangot csak én hallom.

 

Imakönyvem a kezemben,

Nyugalom él a lelkemben.

Megnyugtat a templom csendje,

Olyan mintha csodát tenne.

 

Megöregedsz, ha túl racionális vagy...

 

"Akkor öregszel meg, ha mások kezében hagyod az életed, amikor már nincs benned tanulni vágyás, amikor elhiszed, hogy csak húsz évesen leszel szerelmes.

Megöregedsz, ha túl racionális vagy, mert a racionalitás bezárja a képzelet kapuit, levàgja a szárnyakat, ketrecbe zàrja az álmokat. Öreg vagy, amikor már nem vágysz a csodálkozásra.

 

(Alicia S. Lorenzi)

Tanuld meg szeretni magad, vigyázni magadra...

 

Tanuld meg szeretni magad, vigyázni magadra, és mindenekelőtt szeretni azokat, akik szeretnek téged. A titok nem az, hogy a pillangókról gondoskodj, hanem a kertről, hogy a lepkék hozzád jöjjenek.

A végén nem azt fogod megtalálni, akit kerestél, hanem azt, aki téged keresett.

 

(Mario Quintana)

Költészet, szépség, romantika, szerelem: ezek azok, amiért érdemes élni!"

 

"Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert az menő.

Azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk. Az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel.

Az orvostudomány, a jog, a közgazdaság: ezek mind nemes dolgok, kellenek a létfenntartáshoz. De a költészet, a szépség, a romantika, a szerelem: ezek azok, amiért érdemes élni!"

 

(Holt költők társasága)

Minden pillanat számít...

 

Minden pillanat számít...

 

Az idő a lényeg, mert nem lehet vissza tekerni, továbbítani, megállítani. Csak a jelen pillanatot lehet élvezni. Szánj rá annyi időt, amennyi szükséges:

 

-pihenésre

-nyugalomra

-boldogságra

-megújulásra

-magadra

-meditációra

-hálára

- megbocsátásra

-köszönetre

-szeretetre

 

Akárhogy is döntesz, merülj el teljesen minden másodpercben, mert csak ez a pillanat számít. a most.

 

Életfestők

Minden esemény mögött üzenet rejlik.

 

Bármi került érintkezésbe az életünkkel egy-egy pillanatban, (bizonyosra vehetjük, hogy) az pontosan az, amire abban a pillanatban az életünkben szükség van. Minden esemény mögött üzenet rejlik.

 

(Deepak Chopra)

Tedd magad boldoggá és aztán jön egy másik ember...

“Van egy olyan érzésem, hogy ha az ember a másik felét keresi, akkor a kapcsolat hiányon alapul. Ezért azt hiszem, hogy teljessé kell válni egyedül, és aztán jön egy másik ember, aki esetleg szintén teljes - és akkor nem azért vagytok együtt, mert függtök egymástól, hanem "Miért ne?" alapon. Nézd meg a társkereső oldalakat - "keresem azt, aki boldoggá tenne", így nem lehet! Tedd magad boldoggá és aztán jön egy másik ember, akivel talán sikerül harmóniát találni.”

 

(Mester Tamás)

 

Ha két lélek egyszer egymáshoz kapcsolódott, sosem szűnik meg többé a másikat szeretni

Idővel mindenki megérti, hogy a szerelem nem két test, hanem két lélek kapcsolódásából születik meg. Az igazi szenvedélyes együttlétben az érzelmeknek is helye van, nem csak a testi vonzalomnak. Persze a bőrünknél nincs érzékibb testrészünk, hiszen érezni, ahogy a másik hozzánk ér, ahogy felvillanyozza egész lényünk, eufórikus élmény. Kapcsolódni egy másik emberhez és megtapasztalni milyen, amikor szívvel és lélekkel ránk vágyik, azt eredményezi, hogy még többet akarunk belőle kapni.

Lélekkapcsolódás

A legszebb szerelmi történetek nem könyvekben olvashatók. A bőrünkbe íródnak láthatatlan tintával, amit csak mi látunk. Lelkünkben ég egy-egy történet, ahol kapcsolódtunk valaki máshoz. Valakihez, akihez a lelkünk vonzott, nem csak a testünk.

Az igazi kapcsolódásokban nem kell feloldódnunk a másikban.

Amikor valakivel összeköttetésbe kerülünk értjük érzéseit, látjuk értékességét. Nem akarjuk a benne tátongó űrt betölteni, hanem igazán látni akarjuk őt, olyannak, amilyen. Nincsenek vele szemben elvárások, annak örülünk, hogy ma velünk van. Persze szeretnénk az életünkben tudni, de nem erőszakoljuk rá magunkat.

Ha egyszer megtapasztaljuk ezt a fajta szerelmet, kevesebbel már nem fogjuk beérni. A testi vonzalomra épülő kapcsolatok már nem nyújtanak vigaszt, sem kielégülést. Hiába élünk egy olyan világban, ahol bárhol, bármikor egyetlen kattintásra találhatunk olyat, aki a testünket akarja, az már nem lesz többé elég, Ha egyszer valaki felélesztette szívünket téli álmából nem érdekel minket a langyos víz, csak a tavasz és a nyár.Lehet, hogy a nyár után vihar jön, de kockáztatni kell. Igen, a szerelemhez bátorság is kell, hiszen legsebezhetőbb valónkat mutatjuk meg, és ez a történet végén összetörhet minket. Ám ha eleget tanulunk a találkozásból, jobban fogjuk magunkat érteni és értékelni. Egy igazi kapcsolódásban nem csak testileg, hanem lelkileg is pucérra vetkőzünk a másik előtt, és olyan oldalunkat is előtérbe engedjük, amit mi sem ismertünk addig eléggé.

S talán pont ezért is, ha véget ér a történetünk és nem alkotunk egy párt többé, akkor is tovább szeretjük egymást. Mégsem akarjuk a másikat visszakapni, nem gyártunk illúziókat, de ha találkozunk, örülünk egymásnak, és pillanatok alatt kiderül, hogy még mindig tudunk kapcsolódni egymáshoz. Mert ha két ember egykor igazán szerette egymást, a szeretet közöttük sohasem szűnik meg. Csak átalakul valami mélyebb szeretetté, ami a szívük mélyén húzódik meg mindaddig, amíg újra nem keresztezik egymás útját.

by Mirage

 

Alex Rasov Just to be in love

Soha ne halogass semmit!

 

Soha ne halogass semmit! Soha ne tolj át semmit holnapra! És ne csak ígérgess! Cselekedj! Tedd, amit tenned kell! Most! Vagyis, merj magadból adni! Merj ölelni! Merj ezer puszit adni! Merj szenvedéllyel csókolni! Merj a legkedvesebb lenni! Merj felhőtlenül önmagad lenni! Merj őszintén szeretni! És mindig merj szeretetet adni! Hiszen az életben az érzéseknek van a legnagyobb értékük, nem a tárgyaknak.

Hát, csupán ez a titka a boldogságnak.

 

(Lippai Marianna)

Ki vagyok én?

 

Ki vagyok én?

 

Amikor belenézek a tükörbe, egy testet látok, és azt mondhatom: „ez az én testem". Csakhogy ki mondja ezt? A testben lennie kell valakinek, aki így szól: „ez az én testem".

 

A test anyag. Az anyag nem tud gondolkodni, nem tud érezni, nem tud emlékezni, erre csak a tudat képes. Én azonban tudok gondolkodni, érezni és emlékezni, vágyom saját tökéletességemre. Tehát tudat vagyok. Nem a test vagyok, nem az értelem, nem a lélek és nem is a tudattalan. Nem az a név vagyok, melyet viselek, és nem is az a szerep, amelyet eljátszom. Én a tökéletes halhatatlan tudat vagyok. Része vagyok az egyetlen, mindent átfogó tudatnak. Mindig is voltam, mindig is leszek, mert VAGYOK! Az egységből jövök, és a sokaságon át úton vagyok vissza az egységbe.

 

Miután felismertem, ki vagyok, természetesen fel kell tennem a kérdést:

 

„Miért vagyok?"

 

„Miért vagyok olyan, amilyen vagyok?"

 

„Miért vagyok itt?"

 

„Mi a feladatom, és hogyan teljesítem ezt a feladatot?"

 

„Milyen utak vannak, és mi a cél?"

 

Valamikor rátalálok magamban a válaszra: „Ember, ismerd meg önmagad, és megismered Istent!" Ebből a válaszból felismerem magát a feladatot is: „Légy önmagad!" Ez pedig azt jelenti, hogy a régi túlhaladott viselkedésmintákat tudatosítom és megszüntetem, ezzel egyidejűleg új viselkedésmintákat hozok létre, és ezeket szokássá teszem. Míg korábban ítéltem és elítéltem, most önmagamnak is, másoknak is megbocsátok. Szabaddá válok, és elengedem mindazt, ami már valójában nem tartozik hozzám.

 

És újabb kérdések merülnek fel!

 

Milyennek kellene lennem?

Milyennek teremtettem?

Milyen gyengéim vannak?

Hogyan tudom gyengéimet legjobban leküzdeni?

Milyen erősségeim vannak?

Hogyan tudom őket a legjobban az egész hasznára szolgálatba állítani? Először ugyanis szolgálnom kell ahhoz, hogy a jutalmam megkapjam.

Mihez ragaszkodom még, mit kellene elengednem?

Mi akadályoz meg abban, hogy valóban önmagam legyek? Szokás? Meggondolatlanság? Félelem? Hiányos motiváció? Tudatlanság?

Hogyan tudom felgyorsítani szellemi fejlődésemet?

Hogyan tudom felvenni a kapcsolatot a mindent átfogó tudattal, Istennel?

 

Egy legenda szerint Isten kegyelme állandó esőként hullik a világra. A legtöbb ember azonban nem részesül ebben a kegyelemben, hiszen tudata még csak lefelé nyitott, az anyag felé. Így aztán az embernek legelőbb is meg kell nyitnia tudatát a felső világok felé, hogy Isten kegyelmében részesülhessen. Második feladata pedig, hogy tudatát állandóan tágítsa, ekképpen egyre több és több kegyelmet fogadhasson be.

 

Mi hasznunk van ugyanis a hatalmas méretű kegyelemből, ha a tudatunk nem nagyobb a kisujjunk körménél?

 

Életfestők írása

Hogy mi az a "rossz"?

 

Hogy mi az a "rossz"?

 

Bármit megváltoztathatsz, bármit jóra fordíthatsz, bármit elkezdhetsz, bármit megvalósíthatsz. Csak teremtened kell.

 

A háború nem valami. A háború a béke hiánya. Nem a háború megszüntetésével kellene foglalkozni, hanem a béke megteremtésével.

 

A félelem sem valami. A félelem a hit hiánya. Nem a félelem megszüntetésével kellene foglalkozni, hanem a hited megtalálásával.

 

A szenvedés sem valami. A szenvedés a boldogság hiánya. Nem a szenvedést kell csökkenteni, hanem a boldogságot felismerni.

 

A betegség sem valami. A betegség is csak az egészség hiánya. Nem a betegséggel kellene foglalkozni, hanem az egészséggel...

 

Ne a negatív dolgok megszüntetésével foglalkozzatok, hanem a pozitív dolgok felismerésével.

 

Ne a rosszat pusztítsátok, hanem a jót teremtsétek!

Csak teremts, teremts, teremts...

 

És akkor szép lassan minden rossz eltűnik az életedből.

És akkor szép lassan megváltozhat a VILÁG!!

 

Szabó H Andrea

 

Életfestők

Szerethet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerethet

 

Igazad van, mert nem nem mondom naponta,hogy szeretlek,

de azért, hidd el,egy sokszor megviselt szív is szerethet.

 

Ne csak a szavakra figyelj,

hisz annál sokkal igazabbak a tettek,

hisz mióta közös úton megyünk,

ezek nekem is sokkal fontosabbak lettek.

 

Nem vagyok sokszor a bűbàj maga,

de elnézed nekem, mert elfogadsz olyannak amilyen vagyok,

ha együtt vagyunk mi ketten,

a Nap is másképpen ragyog.

 

(Dóró Sándor)

Legyen mindenről saját tapasztalatod...

 

Buddha azt mondja: úgy mozogj az életben, mint egy méh - örvendezve, ünnepelve, táncolva, énekelve, de úgy, mint egy méh - egyik virágról a másikra. Legyen mindenről saját tapasztalatod, mert csak tapasztalatokon keresztül lehetsz érett. De ne birtokolj semmit és senkit, ne ragadj le sehol. Áramolj, mint egy folyó - ne légy állóvíz. Belül - természetesen - telepedj le, nyugodj el, kristályosodj ki, de kívül maradj egy vándor.

Elkezdtem bízni minden a megérzésemben...

 

′′Idővel abbahagytam a beszélgetést azokkal, akik nem hallgattak rám, és azokkal, akik mindig azt akarták, hogy nekik legyen igazuk.

 

Én is abbahagytam az olyan emberek keresését, akik soha nem kerestek, gondolva azokra is, akik soha nem gondoltak rám.

 

Elkezdtem azt csinálni, ami jó érzéssel tölt el, túlzás nélkül, de szenvedéllyel.

 

Elkezdtem bízni minden a megérzésemben, minden választásomban, minden ilyen emberben.

 

Elkezdtem kerülni a negatív embereket, és elkezdtem találkozni a megmaradt kevés pozitív emberrel.

 

Mert megtanultam tisztelni magam, és elkezdtem magamat az első helyre tenni.

 

Mert szerintem megérdemlem.′′

 

/Meryl Streep/

Hallgassunk mindig szívünkre megérzéseinkre!

 

Egymás segítése természetes és egyszerűnek tűnik! De van egy hátulütője! Bele szólunk a sorsába amit Ő vállalt leszületése előtt és nem tudja teljesíteni itt a Földön ami fontos lenne számára hogy, átélje fejlődése érdekében! Rohanunk segíteni meggondolatlanul! Át kell gondolni mi az a határ amit meg kell húznunk amíg nem avatkozunk be! A segítés nem mindig az az illetőnek hanem akadály fejlődése érdekében! Nagyon nehéz eldönteni mikor teszünk jót! Hallgassunk mindig szívünkre megérzéseinkre! Beszéljük meg az illetővel Ő tudja legjobban! Ha nem kéri hagyni kell mert érzi hogy, szüksége van a megélésére! Csak annak segítsünk aki kéri! Ez nem hiba részünkről! Más sorsa tabu! Ő választotta vagy kellett választania! Ok és Okozat törvénye! Mindenkinek van ledolgoznia valója mi szereztük akár most v előző életünkből! Segíteni lehet kell is de tudni kell a határt! Nagyon sok mindent kell figyelembe venni ittlétünk alatt nagyon összetett ez a Földi lét rengeteg tanulnivalóval ez csak egy kis szelet az életnek! Tanulni tanulni ez a dolgunk ! És ha mindent megtanultunk amihez sokszor kevés egy élet akkor léphetünk tovább! 

Sikeres haladást kívánok Mindenkinek szeretettel Ash