"Legtöbbször
mit sem tudunk a belső szépségről. Nincs türelmünk kivárni, a felszínt
meg ritkán kapargatjuk. Megelégszünk azzal, amit látunk. Pedig ahhoz,
hogy valakit megismerhessünk, meg kell fejteni a lelkét. Még ha ez
óriási feladat is, akkor is le kell hámozni a külső burkot. Talán erre
jó a szerelem. Annyira vágyunk megismerni minden porcikáját egy
idegennek, hogy időt, erőt nem kímélve rajongani kezdünk szavaiért,
mozdulataiért.
Ezért
a legszebb a kapcsolat kezdete. Érdeklődésünk kibontja a másikat. Olyan
lágyan és finoman, hogy a magas fal nem omlik össze, hanem a finom
réseken szivárog be a figyelem. Mindannyian erre vágyunk. A kíváncsiság,
amellyel a virág nyitja szirmait, hogy a nap felé forduljon…Kevés szebb
látvány van ennél. Pontosan ilyen az emberi szív is. Csak a fény felé
fordulva tud életre kelni. Ehhez a fényhez pedig szükség van egy másik
tekintetére, ölelésére."
(Imre Hilda)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése