A tökéleset keressük...

 

A tökéleset keressük. A megismételhetetlent. A váratlant. A szemet és lelket gyönyörködtetőt.

Azt keressük, aki mellett végtelen boldogságot, bizsergést érzünk, akivel a szívünk megnyugszik, és otthonra lelünk az övében.

Keressük a vágyaink megtestesülését, a nagy szerelmet. Amiért érdemes, mindent érdemes.

Mert élni csak akkor jó, ha van kivel és van kiért, ha együtt tesszük, egymással és egymásért. Ha megoszthatjuk valakivel a vágyainkat, terveinket.

Akivel családot alapítunk, akivel a kötelékünk tovább él a gyermekeinkben.

A tökéleteset keressük.

De ki a tökéletes?

Nem az, akiről a divatlapok beszélnek, nem az, aki a könyvek lapjain kel életre, s nem az, amit más mond, hogy jó nekünk.

Tökéletes az az ember, akivel önmagunk vagyunk, és semmit, de semmit nem szégyenlünk az ég világon, amikor vele vagyunk. Sem a gondolatainkat, sem a mondanivalónkat, sem a megjelenésünket.

Tökéletes az az ember, akit akkor is szeretünk, ha felidegesít, ha nem egyszerű vele, mert a világ minden kincséért sem adnánk.

Aki mellett nem érezzük kevesebbnek magunkat, hanem pont jónak, és aki mellettünk azt érzi, elég.

Tökéletes nincs, és mégis van, mert pont attól lesz tökéletes, hogy teljesen tökéletlen, de a világot jelenti számunkra, az otthont, a biztonságot, és mindent, ami egy őszinte kapcsolat legjava.

 

(Agárdi Zsóka)