Ma olyan gyönyörű a reggel. Ma megélem és kinyilatkoztatom az érzéseimet és kimondom, amit gondolok. Nem mérlegelek, nem görcsölök, nem gondolkodom túl az életet, nem féltek jajongva földbe tipródó női büszkeséget. Ma átadom magam a napnak, és ebben a boldogság delíriumban már nem kell kényszerítenem magam, hogy hagyjak fel a gyanakvással. Szárnyalok, ragyogok, fényesedem, és nem gondolkodom, vajon tényleg kiérdemeltelek-e. Nézem, ahogy nézel. Látom a szemedben a vágyat, a szerelmet. Ma nem leszek bizonytalan, ma nem vonlak kétségbe, ma tudom, mennyit érek neked. Ma nem tépkedek akácleveleket, úgyis az jön ki a végén mindig, hogy szeretsz, te bolond. Ma kétkedés nélkül hiszem az akáclevelek bölcsességét, ma nincsenek jósnők, terapeuták, önsegítő könyvek és technikák. Csak te vagy és én, pontosan elég és pontosan tökéletes, szerkeszteni sem lehetne szebbet kettőnknél. Ma nem figyelem a hegeimet, a bukott emberi kapcsolataim számát, a kudarcaimat, a feldolgozatlan emlékeket, ma az lehetek, aki akarok. Ez a rendkívüli nap megajándékoz a felismeréssel, hogy különleges vagyok, és szerethető, megérdemlek mindent, mert ez egy olyan nap. Ma hiszek én is egészen a fura, merész, hétmérföldes álmaidban, nem rángatlak le cipődnél fogva a földre, ma veled rajzolok jövőt, olyan sokáig hagytuk életünk vásznát üresen. Ma a jövőt tervezzük, és rengeteg színes festéket használunk hozzá. Ma nem halványak, vagy szaggatottak a vonalaim, ma engedem, hogy te vezesd a kezem, ma valószínűtlenül színesre festjük ezt az életet.
(Király Eszter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése